- Nem. Jó ez. Kit fog zavarni? – így a kisebbik.

- ….

- Csak téged. Meg Mamát, ha találkozunk vele.

Ugye nem olyan vagyok, mint az anyám?

- S te miért nem olvasol?

- Mert én hallgatom – szól az őszinte válasz.

(Most, hogy leírtam a sztorit, több tanulság is eszembe ötlött – azonkívül, hogy a gyereknek gőze sincs, mi a szemceruza:
- x.y. Barbarából nem nézi ki, hogy esetleg író lehet.
- az anyja ritkán festi magát, tehát esélye sincs a make-up eszközökből kitanulkozni.)

- Ne fütyöréssz már! Elködösíted az agyam!

A nagyobbik megkérdezte, miért adtam vért. Mondtam, hogy a beteg emberek egy részének szüksége van vérpótlásra, és csak így tudják megoldani, hogy mások adnak vért.

Odabújt hozzám, majd azt mondta a legkomolyabb hangján:

- Akkor te jó ember vagy, anya!

A kisebbik hajlamosabb válogatás nélkül lejelzőzni a másikat (olykor engem is). Ha már bántja a fülemet, akkor rászólok hangosan és hangsúllyal kimondva a nevét.

Van, amikor rákérdezek, hogy az a bizonyos szó, amivel lekáromkodta a tesóját vagy akármit, akárki, az mit jelent. Így volt először a ‘f@sz’ szóval, majd aztán a ‘buzival’. Valamelyik nap zsidózni kezdett. Persze gőze sincs, miről beszél, ezért igyekszem elmagyarázni, mi is ezeknek a szavaknak a jelentésük.

Azért akkor egy kicsit bajban voltam, mikor ők kérdezték meg, mit jelent a ‘strici’ szó.

- Lajhártempó!

- Az úgy nem megy. Késő indultunk, most sietünk.

- De az én lábaim még kicsik a tigristempóhoz – jött a logikus válasz.

Na, de az már tényleg félreérthetetlen gondolatolvasás, amit a nagyobbik gyermekkel műveltünk valamelyik nap.  Beszéltünk valamiről, majd mielőtt továbbállt volna a dolgára, az arcát néztem és a nevető szájában a fogakat, miközben bennem a kérdés gyorsan megfogalmazódott: vajon mikor mosott fogat utoljára?*. Aztán egy cuppantással eresztettem el. Ő pedig megjegyezte, tegnap este is mosott fogat.

Megjegyeztem, hogy pont erre gondoltam, ő pedig örült, hogy egymás gondolatait találjuk ki.

De azért megnyugtatott tegnap este, mikor valamit számon akartam kérni tőle, amit nem tett meg kérésem nélkül, hogy akkor éppen nem tudta, mire gondoltam.

* A fogmosás egyike az esti macerálásaimnak.

A reggeli jógát a szobámban szeretem megejteni, mert a folyosó egy részén ugyan elférek, de csak végszükség esetén választom azt a lehetőséget. Ezért ilyen éjszakai vándorlások hajnali visszacipelésekkel végződnek. Ma is átöleltem a félig vagy teljesen alvó gyereket, és lábán kísértem át a szobájukba. A gyerek félúton  elmotyogta, hogy “várjál”, majd sarkon fordult, visszavonult a szobámba és zsákként dőlt be az ágyamba. És aludt tovább.

Azért a második fordulóm már sikeresebb volt.