Volt már valakinek halál-álma? Olyan, amikor álmodban meghalsz, vagy éppen haldokolsz? Fura élmény. Jó pár évvel ezelőtt az országban nagy árvizek voltak, talán a Tisza tombolt, nem emlékszem. Én pedig álmomban egy ilyen kiáradó folyó vizében fulladoztam. Elmerültem, és átéltem, hogy nem kapok levegőt a víz alatt. Persze, majdhogynem sírva ébredtem. Meg kapkodtam a levegő után rendesen. Ha visszagondolok rá, nem érzem, hogy lenne bennem valami rossz érzés, de pontosan emlékszem, hogy a víz milyen tiszta világos kék-átlátszó volt, és arra is, hogyan kavargott körülöttem, ahogy igyekszem a felszínre kerülni levegőért. … hát ennyi.

Vannak olyan pillanatok az életben, amikor nem teheted azt, amit igazán szeretnél. Triviálisnak tűnik ez a kijelentés, de megélni sokkal nehezebb. Ilyenkor a legjobb döntés, ha elfogadom, hogy ez most nem lehetséges, mert ezer meg ezer akadálya van, és a sorban ott topog elsőként a lelkiismeret. Furdalna rendesen, mert most is azt teszi. S ha nem akarok magamnak rosszat, akkor a jelenlegi állapotot veszem természetesnek, és …. bízom abban, hogy egyszer úgy is eljön az az idő, amikor csak a szeretett helyzet fog létezni.

“Barátaid jobban ismernek téged találkozásotok első percében, mint ahogy ismerőseid megismerhetnek ezer év alatt.” (Richard Bach: Illúziók)

“… Amikor pedig az ember barátjától elszakad, tudja, hogy ez a távozás csak látszat. Valahol együtt marad vele úgy, ahogy együtt volt vele a találkozás előtt. ” (Hamvas Béla)

Azt hiszem, nekem van ilyen barátom. Most beszéltem vele nem régen telefonon. És a számára megdöbbentő hír ellenére – amit az életem alakulásáról mondtam neki – végig nevettük a beszélgetést. Évek óta csak nagy ritkán találkozunk, mert a sors így hozta, de úgy tudjuk folytatni a társalgást, mintha csak tegnap váltunk volna el. Jó érzés, hogy még mindig a barátjának tekint annak ellenére, hogy tartós kapcsolatban él. (Ugyanis egy-két ‘jóbarátot’ azért vesztettem el, mert egy nő lépett az életükbe, s rám már nem volt szükségük.) Tőle a nagy távolság [ami még lerövidülhet ] ‘választott’ el.

Tegnap délután rájöttem valamire. Hogy akkor Igazi, Valódi egy kapcsolat – legyen az baráti, vagy szerelmi, vagy családi kötelék -, ha benne teljesnek érzed az Életed. (Az igaz, hogy a megvilágosodás egyébként is ezt hozza magával, de egy úton lévő ember számára … ) Kisimul körülöttem minden, s csak a harmónia létezik. Még akkor is, ha éppen a gyerekek egyikét, másikát kell noszogatni, kordában tartani, lelkére beszélni, stb .

“Derűs, ragyogó, optimista napja van. Rózsaszínben látja a világot, semmivel sem lehet kihozni a sodrából. Aki fényt áraszt, az maga is hatványozottan fénybe kerül. Másokétól az Ön tettvágya, jókedve is megsokszorozódik és visszahat. Kölcsönös folyamat ez.”

Az egyik asztrológiával foglalkozó oldal a fentieket írta mára az Ikreknek. Így is érzem magam.

Ez felettébb érdekes. Csak egy népszerű együttes nevét és daluk címét, valamint a Megasztár egyik üdvöskéjének nevét kell a blogban említeni, illetve a dalszöveget belinkelni, s az összes netes keresőről ide találnak. A blogomból legtöbbször letöltött belinkelt fájl a Tankcsapda Mennyország tourist c. dala. E hónapban.

Csak egy tanács: vannak jó dalszövegeket közlő magyar oldalak a neten. Egyszerűbb ezeket felkeresni, mint a blogokban turkálni.

… Most akkor ezzel a tanáccsal kinek teszek jót?

Bőséggel lenne mit írnom, de vagy önostorozásba fulladna, vagy mentegetőzésbe. Azonban, ahogyan a lelkiállapotomat nézem, mindkettő egyszerre vagy felváltva történne.

Tudom, hogy nincs 100 %-ban igazam, de az én szemszögömből tekintve a dolgokat, igen. És ezt mindenki így látná, ha a helyemben lenne. A férjem oldaláról nézve az egészet, persze, hogy neki van igaza. Neki is! Most meg kell mentenie a férfiúi önérzetét, az önbecsülését, az életét. Ha rajtam keresztül átgázolva, akkor úgy. Most a dühtől úgy sem tud józanul gondolkodni. Totálisan elfogadom. És egy cseppet sem várom, hogy engem megértsen. Talán majd 5-10 év múlva, ha egyszer végre megemészti a történteket. Tudom, most minden, amit teszek, szerinte rossz és helytelen. Ám legyen. Elviselem, hogy így áll hozzá. Mert el kell, hogy viseljem. Végig csinálom, mert így kell legyen. Amúgy már soha többé nem megy. Ha bosszút akar rajtam állni, tegye, de a gyerekeket hagyja ki belőle. De attól tartok, hogy nem fogja…

Mindez megérint, fájdalmasan, de tudom, nem hagyhatom el magam. Nem erősnek kell lennem, hanem nyugodtnak, békésnek, szeretetteljesnek, még így is. Mert csak ÍGY lehet a legkevesebb sérüléssel átvészelni a nehéz időszakot. S a gyerekeknek is egy biztos pont kell hogy maradjak. …

Egy félórája beszéltem egy fiatalemberrel telefonon. Nálam biztosan fiatalabb volt, ezen már meg sem lepődöm. Legnagyobb bánatomra úgy köszönt el: Csókolom!… egy Viszonthallásra!-nak jobban örültem volna. A Sziát már nem is mondom….

Egy ágyra vágyom, egy pihére és puhára. De lehet egy deszka is egy-két szálkával benne, rajta. Mindegy. A lényeg, hogy aludhassak. Sokat, rengeteget. Amennyit csak bírok. Egyszerűen percről-percre vagyok csak képes gondolkodni. Az agyam annyira hulla. Fáradt. … ÁGYAT AKAROK!!!

ÉS IDŐT AZ ALVÁSRA!!!

Amolyan meghasonulásos napom van. Egyébként tökre olyan, mint a többi hétköznap, de itt bennem nem úgy mennek a dolgok, ahogy szoktak. Csak rá-rámeredek pillanatonként az életemre, s a benne történő dolgokra, és csak nézek: milyen értelmetlen ez az egész! Mire fel van mindez? … Mintha minden ami körülöttem van, egy nagy hazugság lenne, egy nagy-nagy színjáték. Amiben eddig benne voltam, mint mókus a kerékben, de most valahogy kipottyantam, és talán másznék is vissza, de nem értem, miért kellene nekem ott lennem, miért kéne nekem ott futkorásznom. Nincsen célom, nincsen vágyam, nincsen most semmim. … Nem akarok most semmit.