Kezd felcsesződni az agyam. Nem tudom, mi az ördögöt állított el a netszolgátatóm, de lassan egy hete nem tudok FTP-zni. Emellett a Pillangószív blogom is hol bejön, hol pedig nem. Rájuk szóltam tegnap. De semmi. Ma pedig elfelejtettem ez ügyben csesztetni őket. De remélem, holnap rajta leszek. Ja, emellett felhívom a leendő netszolgáltatómat, mikortól fogják a házunkban is beizzítani a drótokat, hogy aztán mehessek szerződni hozzájuk. Igaz, egy másfél évet aláírtam itt, de szerintem már érvényét vesztette, hiszen volt, hogy jó félnapot nem volt net. Meg itt van, hogy nem tudok FTP-zni. Meg nem jön be oldal…

Iskolakezdés. Nálunk először. Minden megvéve, minden beszerezve. Tegnap este őrült gyorsasággal tettem, ragasztottam a borítókat a füzetekre és könyvekre. Majd jött a címkézés. Aztán a cuccainak a névvel való felruházása.

Rájöttem, hogy nem jön rosszul ilyen tájt az ismerős anyukák társasága. Mindig tudnak valami új, praktikus ötlettel és tanáccsal szolgálni. Vagy eszembe juttatnak általam felejtésre ítélt dolgokat, s nagy örömteli sóhajt hallatok: húúú! még jó, hogy…!

Ünneplőruha előkészítve, fekete cipő agyon keresése, és oviban megtalálása.

Mostanában olyan hülye éjszakáim vannak, tele zűrös álmokkal. Nem emlékszem rájuk ébredés után, de csekélyke nyomot hagynak az agyamban, és levakarhatatlan festék pöttyökként hordozom egésznap őket.

Szinte mindennap eszembe jut. Nem nehéz, hiszen blogjának a linkje még mindig az oldalsávban van. Már külön tettem, nem akarom leszedni. Ő már a blogom része, maradjon így mindig.

Nem látogatom meg a blogját, mert túl fájó még. Mikor Kalappanék kávéházának honlapját ma újra megnyitottam, elszoruló torokkal olvastam idézett sorait. Ez volt ő.

Annak idején először böngésztem e sorokat, bolondnak tartottam Abbét. Aztán már szeretnivaló bolondnak. Mert ő így volt az, aki.

Kedves Blogger társaim pénteken este nyitják meg kávézójukat, mely még hónapokkal ezelőtt csak az álmaikban létezett. Ha a Sors is úgy akarja, meghívásuknak eleget teszünk. Így legyen!

Addig is: www.tandemcafe.hu

A tegnapi nap egy mélypont volt. Szóra sem érdemes, bár pár embernek elríttam a bánatomat. Most oké minden.

Úgy tűnik, hogy a feloldódás jót tesz az étvágyamnak. Reggelire már ettem egy mákos rétest, ittan narancslevet és elkezdtem ropogtatni egy zacskó tejfölös sniglinges burgonyaszirmot.

Emellett vettem egy bokáig fel nem érő szárú csíkos zoknit. Kell az új cipőhöz. Ugyanis hétfőn az iskolatáska és tanszerek mellett gyerekcipő boltba is betévedtünk szánt szándékkal, hogy a kisebbiknek legyen őszre cipője. Gyors választás és fizetés. Nekem meg megakadt a szemem a felső polcon egymásra pakolt felettébb méretes sportos cipőkön. Nézem a méretet: 38. Ó, ezt nekem találták ki! Nemcsak a méretet! Anyám, az aktuális és önkéntes fizető, bátorított, hogy próbáljam fel. Aztán rábeszélt. Nagyon nem kellett. S most van végre egy zárt cipőm az őszre. Igaz, elegáncsos cucchoz nem illik, de ez legyen a kisebbik probléma.

Anyámba nem tudom, mi ütött. Felettébb adakozó mostanság. Nem bánom valahol, de tartok attól, hogy ezt egyszer még megszívom. Valahogyan.

Kisebbik gyermekem ül a wc-n és végzi a nagy dolgát. Hallgatom, ahogyan magában beszél:

- Kakaó ó nélkül kaka. Kaka ó-val kakaó.

Látta a Madagaszkár c. mesét a drága. Aztán kikiabál:

- Anya! Tudom, miből van a kakaó.

- Miből?

- Kakából!

- Igen? És miért gondolod ezt?

- Hát mert apró golyókból van és barna vagy milyen színű.

- S hogy-hogy abból van?

- Hát, a wc-ből a kaka lemegy a föld alá, ahol bácsik kiszedik a vízből, és kakaót készítenek belőle.

- De akkor nem kell, hogy lehúzzuk a wc-n. Máris eheted.

- Nem, nem. A kakaót a bácsik csinálják a föld alatt.

Mily okos az én gyermekem! S még csak most lesz 5 éves.

Szólj
Te vagy újra az ajtó előtt
Ki valaha oly gyakran jött
A folyton alakot változtató
Örökös illúzió
Lenge szárnyon továbbillanó
Szökött szerelempillangó

Szállj, csak szállj tovább
Kitárt karom útvesztő
Fagyos lett a szívem
Kemény, mint a kő
Menekülj, amíg nem késő

Nézd: aki ebbe a játékba kezd
Az elég, ha egyszer veszt
Jött egy fejedet elfoglaló
Különös hódító
Soha szárnyát se mozdító
Koromfekete pillangó

Szállj, csak szállj tovább
Kitárt karom útvesztő
Fagyos lett a szívem
Kemény, mint a kő
Menekülj, amíg nem késő

Félek, hogy újra őrült leszek
Hát engedd, hogy inkább elfelejtselek

Szállj, csak szállj tovább
Az éjszaka álmot sző
Fagyos lett a szívem
Kemény, mint a kő
Menekülj, amíg nem késő

Fagyos lett a szívem
Kemény, mint a kő
Menekülj, amíg nem késő

 pillang??sz??v

Ma még sírok.

Frissítés: De minek?! Inkább örülnöm kellett volna, hogy vége. …. Aztán még sem. De még két-három hét, és végre észhez tértem.

Egész jó ez a statisztika és wp-useronline plugin itt a wp-n. Az előbbit igyekeztem először fel applikálni az újdonsült blogomra, de kiírta, hogy valami a timestamp-el nem kóser. Egyelőre se energiám, se türelmem nem volt, hogy kianalizáljam, mi a hiba. Pedig …

Mindenesetre talán ma este eljutok odáig, hogy a másik plugint feltöltsem és bekapcsoljam. Ez leginkább kedven és jó memórián múlik. Időm elméletileg lesz rá.

Mindezt elsősorban magamnak írom le, úgy megjegyzésképpen.

Azt hiszem, az új lakásomról nem is írtam, mióta a költözés lezajlott. Lassan minden a helyére kerül. Talán csak a dvd -s a videó nincs még bekötve. Ezt a héten megoldom. Néhány lyuk fúrását még szükségeltetik megejteni, mivel nincs még fürdőszobapolcom, tükröm, és a sarokpolcot is fel kéne már akasztani a fürdőben. A képek és a gyerekek függő játéktartói is ideiglenes helyeken dekkolnak. A halacskáimról nem is beszélve. Három szöget szombat reggel én is bekalapáltam a kinézett helyükre. Csak egy ujjam körme bánta. Még nem annyira lila.

Hogy milyen ott lakni? Megszoktam-e már? Nos, igen. Szeretek ott lakni. Nem volt nehéz az otthonomnak érezni, mivel hasonló lakásban nőttem fel, eleve én adtam neki a színeket, és mondtam meg, mi hol legyen. Az sem zavar, hogy pár dolog még hiányzik. Például étkezőasztal székekkel. Vagy előszobabútor. Azok is lesznek idővel.

Egyébként szépen megoldom a dolgokat. A kád lefolyója nagyon lassan engedte le a vizet. Sósavval próbáltam jobb belátásra bírni, de kemény fából faragták. Úgyhogy az izomemberhez kellett fordulnom. S nem csalódtam benne. Két kúra a löttyből, és a víz vígan csordogál lefelé. Ma még azért öntök megint bele egy keveset, biztos, ami biztos alapon.

Már a kapcsolók kicserélésén morfondírozom. De csak meg várom vele a Párom. Ő mondta, hogy tegyek így.

Észre sem veszem, és lassan minden olyan feladatot meg fogok tudni csinálni, amit eddig férfiember végzett a lakásban.