Lehet, hogy a trehányságomat is bizonyítja a következő felfedezés, de egy valamit tuti biztos: van élet víz nélkül is.

Hogy hány hete nem locsoltam meg szegényeket, nem tudom, de élnek és virulnak:

Azért szoktam rájuk gondolni.

Ja, és hozzá kell tennem, hogy minimális földben vannak, egy icipici cserépben.

Nem tudom, hogy óév utolsó napján a szoba átrendezést engedi-e bármelyik babona, de most megtettem a szobámmal. Áthelyeztem az ágyam és a sarokíróasztalt. Így egészen más jelleget kapott a helység, és valahogy most tűnik igazán szobának. Még át kell a szekrényt pakolnom, hogy praktikus legyen a ruhák elhelyezése. Így most a használaton kívüli kabátok vannak elérhetőbb helyen.

Ideje a bolt után néznem!

Az év utolsó napja. Nem akarok várni tőle semmit, így csak jó dolgokat fog hozni.

2006. év történéseit az elmúlt hetekben, napokban összegeztem magamban. Tegnap mamámmal megbeszéltük, hogy iszonyú sok minden történt a válásom óta, ezért olyan, mintha nem egy, hanem több éve történt volna. Bezony!

Szeretek így lenni. Ezért tudom, hogy jó döntés volt magamat tekintve. És azon is gondolkoztam, hogy bár szeretnék egy párt magamnak (beszélgetni, szeretkezni, meg egyebek), de nem biztos, hogy most és együttélés formájában. Túl jól érzem magam így. Most minden úgy van, ahogy én szeretném. Senki (anyámék se nagyon) nem szól bele az életembe. És nagyon tetszik. Mindig ezt akartam. Talán pont ezért is választottam mindig, 20 éves korom óta, olyan pasit, aki nem ebben a városban él. (kivéve a volt férjem) Legyen is valakim, de szabad is maradjak.

És azt hiszem, a fentieket bizonyítja, hogy jelenleg a körülöttem felbukkanó férfiakkal kapcsolatban csak olyan gondolatom van, hogy “jó lenne egy éjszakára”. Gáz vagy nem az, de egyszerűen nincs többre igényem.

Ez évben két férfi volt az életemben és a szívemben. Az egyik kifelé tartott, a másik viharos gyorsasággal tört be, majd kicsit lassabban el is távozott. Hogy mi lesz 2007-ben? Nem tudom. Nem látok és nem érzek semmit, vagyis bármi lehet. Minden téren. A Szaturnusz úgy is elintézi a következő próbámat.

De még mindig az óév van. Így össze is állítom a mai programot:

- bolt
- hálózsák beszerzése
- esti ruha ellenőrzése
- ebéd
- alvás
- szépítkezés, csinosodás estére
- buszra pattanás
- a szervező sráccal való találkozás (program szabad és kötetlen, ergo: bármi megtörténhet)
- és 9 órától buli, amíg csak tart – salsa nagy mennyiségben

Szóval, akivel ma már nem találkozom itt a blogon:

LEGYETEK BULLDOGOK 2007-BEN IS!

Aztán holnap, 2007-ben újra itt!

Kíváncsi vagyok, vajon hányan látták A jövő kezdete c. filmet. Nem friss film, hozzám csak most jutott el. Néztem, és rögtön párhuzamot vontam a blogosok között terjedő “add-tovább” hullám közt.

Vajon meglehetne-e valósítani egy ilyen ötletet? Három emberrel jót teszek, akik újabb három emberrel tesznek jót. Mint egy piramis játék. Mindenki csak nyerne rajta. Sőt még a lelkünknek és szívünknek is jól esne.

Aztán csak azt vennénk észre, hogy már nem állunk meg a három jótettnél, hanem folytatjuk tovább. Mert jó érzés tenni.

A filmből a következő két mondat ragadott meg:

“Vannak, akik megijednek attól, hogy másként is élhetnének, és attól, hogy a világ még sem annyira szar. Vannak, akik úgy hozzászoknak a dolgokhoz, még a rossz dolgokhoz is, hogy nem mernek változtatni, az ilyen emberek feladják, és ha ők feladják, mindenki veszít.”

Álmodtam. Most reggel meditálás után. Leszűkítve a kört négy személyes álom volt. Vele és az egyik volt barátnőjével (akit soha nem láttam még) utaztunk egy autóban. Volt cél, de arra már nem emlékszem. Egy falucskába vetődtünk. Megálltunk a falu boltja előtt, és bementünk ezt-azt vásárolni. Én egy üveg ásványvizet vettem. Mivel nem volt apróm, ezressel fizettem. A kiszolgálócsaj, aki egyben a pénztáros is volt, elkezdett idétlenkedni a visszajáróval. Az idő telt, a többiek visszaültek az autóba. Félszemmel láttam, hogy beszélgetnek, aztán a boltos lányra összpontosítottam, akiről azt hittem először, hogy balkezes kezdő, majd lassan rájöttem, hogy át akar vágni. Mire nagy nehezen megkaptam a helyes visszajáró összeget, az autó eltűnt. Elmentek.

Én kinn álltam az üres falusi, szinte földúton, és nagyon elhagyatottnak éreztem magam. Nem féltem attól, hogyan jutok tovább, viszont nagyon rosszul esett, hogy Ő otthagyott. Annyira szomorú voltam, hogy fel is ébredtem.

Az álmaink az aktuális érzéseink megálmodása. Úgy gondolom, hogy a tudatos érzéseket nyíltan álmodjuk meg egy olyan történetben, ami megfejtéséhez nem kell sok erőfeszítés. Viszont a nem tudatos érzések kódolva jönnek át az álmainkban. Talán azért, mert még nem vagyunk érettek lelkileg arra, hogy tudatos szinten elfogadjuk, megéljük ezeket az érzéseket.

A jós erejű álom (ha egyáltalán van ilyen) is így működhet. Minél meseszerűbb, kódoltabb, annál rejtettebb az üzenet. A megfejtése időbe telik, tehát egy érési folyamaton kell keresztül menni, hogy megkapjuk a választ. Olyan ez, mint a mesevilág. A királyfi is akkor kapja meg a szép leányzót, ha mindenféle próbát kiáll, ergo: egy lélek akkor éri el a célt (lehet ez egy tárgy, életforma, ember, szerelem, tartós párkapcsolat, stb.), ha megérett rá, arra a fejlettségi szintre lépett, ami ahhoz szükséges.

Úgy látom, remekül eljutottam a kályhától a szoba másik végébe.

Az este meglepő tanulságát egy beszélgetés hozta. Felhívott telón az a srác, aki a vasárnapi kerti partira invitált emailben. A választ azonnal küldtem, és kissé vörös borosan. Legnagyobb meglepetésemre rákérdezett a borral való találkozásomra. Nem tudtam elképzelni, honnan tudja, mit ittam a múlt este. (megrémültem, hogy olvassa a blogot …) Aztán szépen kiderült, én írtam meg. Ennek örömére néhány perce visszaolvastam, mi szépet válaszoltam neki. Hát magam is elcsodálkoztam azon, mily gördülékeny és … frappáns elutasító levélkét alkottam. Talán innom kellene hasonló levelek megalkotása előtt.

Valóban nem unalmas az életem. És az is igaz, hogy magunknak teremtjük meg. Éppen a(z) (újra) teremtés fázisa elején tartok …  valakit még bele kellene szuszakolni, mert vár rá a helye, de … még eldöntöm.

Talán okosabb lenne szelektálnom: erre gondolok, ezzel foglalkozom, amarra meg ügyet sem vetek. Jó tanáraim vannak, akik megfelelő példával járnak előttem, bátran tanulhatnék tőlük. Csak én meg olyan vagyok, hogy néha értetlenül állok dolgok felett, és nem tudok anélkül tovább menni, hogy ki ne írnám magamból az értetlenséget, a csalódással teli gondolatokat.

(megjegyzés: besso spanyol szó, jelentése: csók – éppen ezt énekli a merengében az énekes)

Piszok kemény tanulság rájönni, hogy egy ember nem olyan, amilyennek hittem. Vagy akartam valamilyennek hinni. Nem voltam teljesen vak, viszont megbocsátó voltam. Mert az akartam lenni. És mind a mai napig hinni akartam, hogy nem úgy van, ahogy valójában. Nem szeretem az emberek negatív tulajdonságát meglátni, főleg azokét, akik közel vannak vagy voltak a szívemhez. Aztán, mikor újra az arcomba nyomja, akkor kénytelen vagyok gondolkodóba esni: tényleg akarom ezt?

Önmagammal szemben kritikus vagyok. Talán túlságosan is. Nem látom az összes hibám, rossz tulajdonságom, de józanul állok magammal szemben. Túlságosan is alul értékelem magam csak azért, hogy megelőzzem az önmagamban való csalódást. De egy másik emberrel szemben pont fordítva teszem, különösen akkor, ha szeretettel fordulok felé. Ezért van az, ha a másik ember elveszti a tiszteletem, a megbecsülésem, nem utálom meg, egyszerűen elfordulok tőle. Azonban van olyan eset, amikor a múlt tisztelete miatt meg akarom győzni magam, hogy a másik ember is meg tud változni, vagy csak ideiglenes eltévelyedés részéről. Pedig nem. És ilyenkor jön az, hogy önmagam megóvása érdekében (meg azért, hogy a másikban ne csalódjak újra és újra, emiatt pedig felé ne keletkezzenek negatív érzések), inkább tartom a távolságot.

Egyébként pedig csupa őszinteség az életem! Ennyit nem hazudtam az életemben, mint az utóbbi hónapokban. De bízom benne, hogy többet nem kell …

Kipakoltam gyermekem táskáját, mert gondoltam, itt az alkalom a megsikálására. Megálltam a kád felett, és már eresztettem a vizet a táskára. Akkor zuttyant le, hogy minden szép és jó, csak éppen a legfőbb eszköz hiányzik a keféléshez. A kefe.

Egy háztartás kefe nélkül is háztartás. Legfeljebb hiányos. Node van dörzsi a szivacson, így azzal oldottam meg a sikálást. A táska már nagyjából tiszta, száradó félben van. Kíváncsi vagyok, hogy a tulajdonosa észre fogja-e venni a tisztulást. Túl sok reményt nem fűzök hozzá, mivel hímnemű, s tapasztalatból tudom, hogy az ilyen jellegű dolgok mellett lazán elmennek.
Hallgattam Gloria Estefan egyik legismertebb dalát. A következő két soron megakadt a fülem:

“Don’t you worry if you can’t dance, let the music move your feet.” (Gloria Estefan – Conga)

“Ne aggódj, ha nem tudsz táncolni, hagyd, hogy a zene mozgassa a lábaid!”

Akit érdekel:

Cheb Khaled – Aicha

Sok salsás kedvence. Hm. Én jobban szeretem a ritmusosabb dalokat. Mint pl. azt a merengét, amit korábban belinkeltem.

Frissítés: Ha valaki kíváncsi egy igazi salsa ruedára (körben táncolás), akkor íme egy. Persze, ők már profin csinálják, de egy-két figurát felismertem, amit én is tudok. Hallani, hogy az egyik pasi bekiabálja a következő figurát. Ahogy szokás egy ruedánál.

Tegnap páran – telefonon és interneten keresztül – feltették nekem azt a kérdést, mikor elmeséltem, hogy kettesben vagyok egy üveg borral: “Egyedül iszol?” A válaszom erre, persze, az volt: “Mivel egyedül vagyok, ezért csak így tudok inni.”

Nem oly gyakran teszem meg. Mondjuk úgy, 5-6 hetente egyszer az utóbbi pár hónapban. Hogy miért nem társaságban alkoholizálok? Azért, mert ha társaságban vagyok, akkor az emberekkel szeretek foglalkozni, nem a piával. Ha táncolni vagyok, mint pl. szerdán, akkor táncolok. Az nekem ezerszer jobb kedvet ad, mint bármi más (pia, kábszer, stb.). És egyébként meg nem szeretem az alkohol okozta szédülést. Akkor miért csinálok ilyen boros estét? Nem tudom. Csak elhatározom, és megteszem. Túl sok agysejtem van, és pusztítani kell néhányat. A májam, gondolom, nem tapsikolt örömében, de így is agyon van kímélve, úgyhogy ne panaszkodjon.

Na, kb. ennyi.