Hugh Grant táncol, és igen édesen.

Aki ismer, az tudja, hogy a kutyákkal elvagyok, ha kb. 3 méterre vannak tőlem és nem akarnak rám ugrálni.
Tegnap szép helyen voltam, és együtt sétáltam egy kutyussal. Egy nagyon okos ebbel. Vele:

Elkísért az utamon. Hagytuk, hogy a másik nézelődjön, bevártuk egymást, ha a másik kicsit lemaradt. Figyeltünk egymásra, együtt haladtunk, de a saját utunkon, s nem befolyásoltuk a másikat.
Nagyon tetszett. Olyan kerek volt.

Fotóztam. Azt, ami arra inspirált.

Csendes, békés hely, olyan, ami arra késztet, hogy visszatérjek, amikor szükségem van rá, vagy amikor úgy érzem.

Hajnal van. Nézelődöm a neten. Iszom a kávém. Azt a nagyon hosszút. A dal szól a fejhallgatóban. Újra és újra. Régi-új kedvenc.
Szerelmessé tesz.
Úgy, mint a salsa.

Tegnap ázottan estünk be a gyerekekkel az óra helyszínére. De arra az órára megérte. A salsáért semmi fáradság nem kár. Mert kiegyenesít az a pár óra mosolygás és vidámság. Meg maga a tánc.

A kisebbik észrevette, hogy a nagyobbik körmei körül a bőr piroslik.
- Befestetted a körmöd?
A nagyobbik bólint.
- A lányok festik a körmeiket – mondja csúfolódva a kicsi.
A nagyobbik védekezik:
- Ők körömfestékkel csinálják, ez pedig nem az volt.
A kicsi még erőlteti egy picit a dolgot, majd vált:
- És miért pont pirosra? Az a lányoknak való.
A nagy erre már nem tud mit mondani.
A kicsi folytatja:
- Miért nem barnára? Az király.

“Vezess engem a valótlanságból a Valóságba,
a sötétségből a Fénybe,
a halálból az Életbe!”

Három hete, hogy nem beszéltem F.M-mel. Ezért tegnap este úgy fejeztük be a beszélgetésünket, hogy még bőven maradt megbeszélnivalónk.

Amellett, hogy hasonlóak a cipőink, melyben járunk, vele tudom megbeszélni azt, amit mással egyáltalán nem (kivétel a kineziológusom, illetve K., de ővele inkább azért, mert kíváncsiak vagyunk a másik meglátására, tapasztalatára). F.M. és én totálisan egy hullámhosszon vagyunk azon a téren. Félszavakból is megértjük egymást. Tudjuk, miről beszél a másik.

Élmények érnek, tapasztalok. Ezekről nem tudok másnak beszélni, jelenleg csak hármuknak. Más nem értene meg, illetve teljesen idegen lenne számára, amit mondok. Vagy hülyének nézne.
Ide, a blogba is csak óvatosan írok le bármit, mert nem mindenki nyitott a spiritualitásra.
Meg hát ezek az én tapasztalataim…

Hasonló a hasonlót vonza.

Egy szép délelőtt a napsütésben. Zöldes barna szempár, ismerős mosoly.
Megnyugtató, régi érzéseket felborzoló. Azok az érzések mindig is éltek, s mindig is fognak.
Az ölelés békét adó, a csók édes. Mintha az utolsó és az újra-első közt az a sok év nem is lett volna.
Nem tudta, mi az, de valami összekötötte őt vele.
Néhány óra csupán, majd búcsúztak.

Eltelt egy nap. Már máshol volt, új hely, új emberek. Gyanútlanul sétált ki a napfényre, és első látásra szerelmes lett. Amikor lehetett, az utcákon bolyongtak, több órát beszélgettek. Titokban megfogták egymás kezét.
Semmi más. Viszont a szíve a szerelmesek táncát járta.
Egy szűk nap, és búcsúztak.

Vissza a hétköznapokba. Abba, melyből úgy jött el, hogy találkozik a régivel, s amelybe úgy ment vissza, hogy találkozott az újjal.
Nem volt jövő, nem volt remény. Csak az, ami a szívét melengette pár hónapra.
Úgy volt szerelmes, hogy tudta, kettőjüknek nincs jövője. Nem is kérte.
Csak egy találkozás volt, csak egy őrült szerelem.

S a réginek lett volna jövője?
Hm. Ha hosszú évekig nem lehetett, akkor miért pont azon az őszön?

Néha csak az ész szava a helyes. A szívet félre kell tenni. Mint most is. Észszerű magyarázat, észszerű válaszok. Most csak a hideg észre szabad hallgatnom.
Menekülnék, de tudom, hogy azzal csak halogatnám a dolgot. Pár hónapja ezt teszem. Ezért várom a pénteket. Amikor megoldom azt, ami oly reménytelennek tűnik most.

A Természet próbára tesz. Azzal, hogy elém rakja azt, amiről úgy gondolom, hogy már magam mögött hagytam. A teszt eredményét inkább ne is firtassuk…

Azt kérdezte egyszer egy asztrológiával (is) foglalkozó srác megnézve a képletem, hogy az aktuális pasim mellett van-e másik férfi az életemben. Vagyis arra utalt, hogy hűtlen vagyok. Mert ezt mutatják a csillagok. Akkor nem értettem a dolgot, hiszen én hűségemhez soha kétség nem férhetett. (Kivéve, amikor kínomban, bosszú gyanánt, teljesen érzelemmentesen volt egy valamim. Megnevezni sem lehet.) Nemrégiben F.M.-mel a tenyereinket vizslattuk botcsinálta tenyérjósokként. Rámutatott a szívvonalamra, és azt mondta, hogy vonalak szerint nekem két pasim van egyszerre. A fenébe küldtem, mert nem így van, és egyébként is, nekem ne mondjon ilyeneket, mert eggyel is elég macera tud lenni, nem még kettővel egyszerre.
Aztán rájöttem, hogy valamilyen fokon így is van. Pl. amikor válófélben voltam, de még együtt laktam a volt férjemmel, akkor már volt valakim. Mikor tőle elbúcsúztam (volna), már szerelmes voltam. Míg szerelmes voltam, addig a volt pasimmal küzdöttem, hogy tényleg elszakadjunk egymástól. Aztán az új szerelemmel is megszakadt a kapcsolat. Nem telt bele két hónap, lett K. Még szerelmes voltam a másikba, de K-val minden pillanat, perc egy felfedezés volt. Kicsit bántott, hogy nem tudom odaadni magam teljesen, de az a pillanat is eljött. Aztán csak ő lett. K. És még mindig ő van a szívemben. De lehetne már más. Hiszen fel-felvillan az arca a belső filmvásznon.
Hát így van nekem néha két pasim egyszerre.

“Az igazságot először halljuk, majd látjuk, végül pedig felismerjük.”

(ismeretlen)

“Nem akarom, hogy azon az úton kövess engem, amelyen én haladok a célom felé. Járd a saját utadat, kövesd az általad meghatározott irányt, amely belső késztetéseidnek leginkább megfelel. Ne fogadj el semmilyen állítást, csak azért, mert tőlem származik. Ha százszorosan igaz is, mégsem a te igazságod, nem a te tapasztalatod, és így nem is fogsz vele azonosulni. Az igazat valósítsd meg, és akkor magadévá fogod tenni az igazságot. Az igazat megvalósítók életpályáját tekintsd csupán bizonyítéknak arra, hogy a cél elérhető.”

(Elizabeth Haich)