Most nézem, hogy kedden írtam utoljára. Nos, igen. Ez furi tőlem. Márminthogy nem írok, pedig net közelben vagyok.
Miről is írhatnék?! Hogy a tárhely nagyobbodással jött a dolog is, és még nem fejeztem be? Meg a munkahelyemen is áll a bál a maga módján. A munka gyarapodik. És ha eddig láblógatva végeztem a dolgom, most egy kicsit pörgős lesz. De nem bánom.
Közben a másik honlap körül is forog az élet. Remek!
A tánc is megy, ahogy szeretném, még mindig imádom.
Anyám kicsit túlteng a szokásos módján, bennem kellene elég erőnek lenni, hogy leállítsam – újra.
A gyerekekkel újra rendben van minden, és … ez is remek érzés.

Ami tovább egyenesít rajtam, az a szűk másfél óra, amit Vele töltöttem ma. … s most írhatnám a szokásost: elrévedő tekintet, bárgyú mosoly. Mert bizony így van. Regélhetnék sokat, meg jó sokat, mert tudnék áradozni, de egyszerűen leblokkolnak az ujjaim, és inkább minden szót megtartok magamnak. Annyi azt hiszem elég: boldog.

Közeleg a karácsony. Ha megkérdeznék, mit szeretnék ajándékba, nehezen tudnék válaszolni. Amire szükségem van tárgy, az már vagy megvan, vagy előbb-utóbb beszerzem, amikor eljön az ideje.
Igazából két dologra vágyom, de az nem megfizethető.

Azt azért elimerem, hogy hátránya is van annak, ha nem nézek se híradót, se egyéb híreket. Bár reggelente két internetes hírportálra is rákattintok egy-egy futó pillantás erejéig, ma ezt nem tettem meg. Így álldogálhattam úgy jó tíz percet a buszmegállóban várva valamilyen buszra, ami elvisz a munkahelyemig.
Aztán kisakkoztam, hogy … újra sztrájk van, ergo jobb, ha elindulok gyalog (20-25 perces út), minthogy ott álljak istentudjameddig. Mert hát nekem semmi infom nem volt az időtartamáról, és ugye ennyi erővel tarthatott volna a sztrájk délig is.

Végülis jó volt az a kis séta.

“Minden probléma csak látszólag az. Nem tudod elrontani.”

(astronet.hu)

Pénteken a heti sikerélmények után úgy éreztem, hogy kegyeibe fogadott a technika (ezen belül az informatika) angyala.
Az átköltöztetés előtt a salsás oldal motorját nem tudtam upgrade-elni, vagy több plugint csatlakoztatni, s így, a hibaüzenetet olvasva, adatbázis hibára gyanakodtam. A. segített programozót keríteni, aki átnézte volna nekem a dolgokat, hogy ugyan miért úgy van, ahogy. Újra elő akartam idézni a hibaüzenetet, hogy továbbítsam azt a szakértőnek, erre helyette azt kaptam, hogy … minden működött, amikor az új plugint bekapcsoltam. Ezzel két legyet ütöttem egy csapásra. Ugyanis életbe tudtam léptetni egy remek és célszerű plugint, illetve úgy tűnik, megjavult a rendszer.
A majom egy hamarosan elkövetkezendő upgrade-eléssel fog beleugrani a vízbe.
Most nem panaszkodhatom. Van feladatom bőven. Azt hiszem, ez a december mozgalmas lesz.
Először is: Az új tárhely nagy területét kihasználva némi újítás és költöztetés van porondon. Aztán kértek zeneszámokat is tőlem. Otthon is helyt kell állnom. Aztán szerveztem – eddig – két programot a gyerekeknek. Hamarosan itt van december 6-a, majd karácsony, s az ezekre való készülés. Hm. Izgalmas, izgalmas.

Egy csodás péntek után két remek nap. A telihold ellenére. … vigyor … Na, ja! Jól gondoltam, hogy nem fogom megúszni a cikizést a múltkori teliholdas kaland után. De imádom hallani, mert úgy jó, ha ilyen emlékezetes dolgok akadnak hébe-hóba. Bár Vele minden perc az.

A két remek nap tánccal telt. Jó részt. Tanultunk, táncoltunk és jól éreztük magunkat.

Most vacsorázom.

Ma aztán kaptam jegeset és forrót. Valahogy kiborult a bili az életem egy-két területén. Aztán, hogy kapjak valami jót is mára, a technika és a privát vonal (a gyerekek és Ő) megkönyörült rajtam, és onnan csak forrót kaptam.

Hideg nyugalommal és szinte zakkanás nélkül hallgattam végig Anyám, amint a szemembe vágja, hogy szerinte csődöt mondott a nevelése, ami engem illet, valamint három éve mélyen haragszik rám (mert kirekesztettem a lelki életemből, és fogalma sem volt arról, hogy a házasságom nem is házasság). A többit nem is mondom (még bizonyítéknak használná egy-két jóakaróm ellenem).
Én meg elmondtam neki, miért sem fogadtam egy jó ideje a bizalmamba. Úgy kb. a tizenhat éves koromtól. És kegyetlenül, feleslegesen az arcába meséltem, hogy őt tartom az egyik felelősnek, amiért harmincéves koromban kell azon a folyamaton végig mennem, amin már úgy 15 éve túl kellene lennem, valamint az önbizalomhiányom nagyrészét is neki köszönhetem.
Persze, megsértődött, amiért őt tartom részben hibásnak, és azzal jött, hogy ő soha nem okolta semmiért az anyját. (Csak az anyja soha nem telepedett rá, s szerintem kebelbarátnők sem voltak.)
Egy szóval bili borítás itt, és szar szagolás ott. Ez utóbbi speciel a munkahelyem volt. Tudom, az egyik legarrogánsabb nőci tudok lenni, ha olyan helyzetbe kerülök, és ideje lenne megtanulnom kérni, mert ez sem ment nekem. Én elvagyok, mint a befőtt, csak ne kelljen függnöm senkitől. Imádom a munkám, mert élvezem az adminisztrálást, a nem túl nagy kihívást jelentő papírmunkát (egy titkárnő veszett el bennem ), viszont lelkiismeret furdalásom van, és szégyellem, ha valakire rá kell hagynom a munkám, ha el kell korábban vagy szabira mennem. Ilyenkor idétlenül kezelem a dolgot, és a többieknek az jön le, hogy arrogáns liba vagyok. Mert nem kérek. Ha tudnák, milyen nehéz!
De aztán egy beszélgetéssel kisimítottuk a ráncok egy részét. Majd jön a többi alkalom adtán.

Hazajöttünk este, és hogy bebizonyítsam, mégis remek anyuka vagyok, egy jót játszottunk és bohóckodtunk a gyerekekkel. Aztán a technika is kegyeibe fogadott, és a reggel talált megoldás még nagyszerűbb és egyszerűbb volt, mint gondoltam. A kérdőjelek eltüntek, így a blog és a salsás oldal is remek állapotban van.

Mindenesetre egy-két konklúziót levontam a mai napból. Tele van a hócipőm az álszent világgal, a gyűlölködő, bosszúálló és irigy emberekből, a látszatból ítélőkből, azokból, akik a másságot nem fogadják el, mert szerintük … nem normális.
Ezért is zárom be magam az illúzióimmal tarkított kis világomba, mert nem akarok velük foglalkozni, energiát pazarolni rájuk. Én békén hagyom őket, tegyék meg ugyanazt ők is … velem!
Jó éjt!

Hát működik a megoldás. Végre újra egy jó dolog a mai napra. Kellett!

Az úgy volt lassan másfél éve, hogy a következők buktak ki belőlem:

“A mai világban nem a királyfik mentik meg a hercegkisasszonyt, és vívnak meg ezer kobolddal, hétfejű sárkánnyal, tesznek meg kalados utakat a hercegi várig, hogy aztán a vasorrúbába kezei közül éles kardjuk segítségével kimentsék vágyott és szeretett hölgyeiket. Nem. A királyfik ülnek a babérjaikon, várják, hogy a madárinfluenza elpusztítson minden dögöt, repülőjáratot létesítsenek a hercegi vár és közte, a vasorrúbábát a hercegkisasszony saját kezűleg hajintsa orrba és nyiffantsa ki, majd pattanjon az első repcsire, és utazzon hozzá.”

S azt gondoltam, hogy én találtam fel a spanyolviaszt. Hát nem! Mert vannak mesék, régi, régi mesék, amelyek majdhogynem arról szólnak, amit én ott fenn néhány mondatban összegeztem. Már nem az első mese szól arról, mint a ma esti is: a király kiszemeli magának a csajszit, aki mellesleg szegény, és nem a király hord mindenféle szépet és jót a lányka lábai elé, hanem azt teszi ki több próbának. Ha mindegyiket kiállja, áldhatja a sorsot, mert feleségül veszi a király. Ha mázlista, életük végéig boldogok lesznek.
S mondják azt, hogy csak a modern korban gyávult, lustult el a pasik jó része!

Valami olcsóbb szállást akartam keresni egy rövid hétvégére. Helyette találtam Mikulásvonatot Lillafüredre. Már tudom, hova megyek a gyerekekkel december közepén.

Most nézek akkor szállást…

Nagy marhaságnak tartom (s bár ez ítélkezés, de így van) a Nagy fogyás c. műsort. A múltkori adás, azaz legutóbbi eredmények is a bizonyíték az elméletemre.
A legtöbb kövér ember azért eszik és hízik, mert lelkileg nincs rendben. A zsírréteg védőpajzsként rakódik rájuk. A fogyókúrák nagy része ezért sem eredményes és a fogyások tartóssága azért kétséges, mert maga a lelki baj nem rendeződik.

Ezt a pár embert egy elszigetelt környezetbe teszik, és nem elég, hogy fusztrálja őket a műsor kihívása, a minél több kilós fogyás mint cél, hanem a szeretteiktől is elválasztják őket.

A józan paraszti ész is elég hozzá, hogy belássuk, egy túlsúlyos ember, aki ilyen stresszeknek van kitéve, egy idő után pont az ellenkezőt fogja produkálni, mint amit el szeretnének érni. Azaz még a levegőtől is hízni fog.

Saját tapasztalatom mondatja, hogy először a lelket kell rendbe tenni, és csak azután belekezdeni holmi fogyókúrába. Mellesleg maguktól is elkezdenek a kilók leperegni, ha első körben önmagát elfogadja az ember.