Érdeklődéssel és talán egy kicsit szájhúzva figyeltem, ahogy az új katolikus templomot elkezdték építeni a város legnagyobb zöldterületén. Nem vagyok egyetlen felekezetnek sem tagja, az egyházba bekorlátozott hitet elkerülöm, viszont szívesen ülök be – nagy ritkán – egy templomba, hogy annak csendjét, nyugalmát élvezzem.
Egy templom sem ragadott még meg kívülről tekintve, bármennyire is híres vagy nevezetes is. Viszont azon kapom magam nap mint nap elhaladva az új templom közelében, hogy szívesen keresi a tekintetem még távolról is. A fákkal körül vett téglaberakású, modern vonalakat magán viselő épület vonza a szemeimet. Gyönyörködöm benne, és emellett megnyugtat.

Az nem semmi, mikor a gyerekemtől hallom vissza, mit mondtam a szülői értekezleten. Neki az egyik osztálytársa mondta.

Élmények. Például az, hogy születésnapja alkalmából beültünk egy japán étterembe. Sushi meg hasonló ételek. A wasabit azonnal megismertem, viszont egy szomszédos asztalnál étkező lány magyarázta el nekünk, hogyan együk a sushit. Úgy indultam el vacsorázni, hogy csak halat vagyok hajlandó enni, de látva a gusztusos ételeket egy rántott garnélarák erejéig sikerült elcsábítaniuk. A többire nem volt és még most sincs gusztusom. Nagyon ízlett a kókusztej desszert. Abból (is) kettő adagot ettem. Összességében úgy álltunk fel az asztaltól, hogy máskor is eljövünk. Alkalomadtán.

Szombaton délelőtt görkoriztam egyet, majd elmentünk Bükkszentkeresztre. Feküdtünk a pokrócon, napoztunk, fotóztam virágokat, a környéket, vagyis ezerrel pihentünk. Este még moziztunk.

Már megint hamar eltelt ez a pár nap…

Ma nem csináltam sok mindent. Azt is leginkább az ágyban. Tizenegyig aludtam, megnéztem két filmet. Csináltam egy galériát, ahová feltettem már néhány fotót. Beszélgettem az egyik sráccal skype-on, most pedig … blogot írok. Holnap kezdődik a három napos munkahét négy napos hétvégével. Lássuk!

Sétáltunk. Megálltunk egy japán cseresznyefa alatt.
Most virágoznak. Minden nap látom a hihetetlen rózsaszín virágokat, nem tudok betelni velük. Van, hogy a fa alá állok, és gyönyörködöm a szirmokban. Mint egy habos fa. Vagy mintha sok, pici, rózsaszín tüllszoknya lenne felzsúfolva a fa ágaira.

Álltunk, és bámultuk a fát.
- Mindig szerettem volna belefúrni az arcomat ebbe a rózsaszín “habba” – mondtam.
Lehúzott egy ágat.
- Akkor itt az alkalom!
Megtettem. Kellemesen meglepődtem. Finom, bársonyos szirmokat borzolt az arcom.
És tele lett az orrom, szám velük… már hullajtják a szirmukat a virágok.

Ez a kis figura nagyon tetszik. Éreztél már így?
Mikor majd’ szétvet az öröm. Csak ugrálok, s szívesen kiáltanék bele a világba: Istenem, milyen boldog vagyok!

Három éve és jó négy hónapja idéztem Maharishi Mahesh Jógi szavait:
“… az önmegvalósítás folyamata teljesen önző folyamat. Ez az emberi létezés legeslegönzőbb eljárása. Ám miután a teljes önzésnek ezt a csatornáját felhasználtuk, elérhetjük, hogy másokon is a leghatékonyabban tudjunk segíteni.”

A Vonzás Törvénye c. könyben (Esther és Jerry Hicks) így írnak erről:
“Az önzés ön-magatok érzékelése….Amíg eléggé önzővé nem váltok ahhoz, hogy vigyázzatok arra, hogyan éreztek, és ezáltal úgy irányíthatjátok a gondolataitokat, hogy valós kapcsolatba kerülhessetek Benső Énetekkel, addig nincs mit adnotok másoknak. Mindenki önző. Lehetetlen, hogy másképp legyen.”

És egy mondat tetszett – még – nagyon – eddig:
“A legnagyobb ajándék, amelyet valaki másnak nyújthattok, az, ha bíztok a sikerében.”

Írtam vagy nem írtam, hogy meglesz az album? Tegnap este rákerestem a gugliban újból, és az első találat hozta is. Pont tegnap tette ki egy illető a netre szabad letölthetőséggel. … vigyor …

És akkor itt hívnám fel a SAJÁT figyelmemet erre a gyorsaságra és bizonyosságra mintegy figyelmeztetésként. Mellé csatolok egy tockost SAJÁT fejemre, hátha így hatásosabb… “Világos, félreérthetetlen?! Akkor szívleld meg, Drága!”

Azt azért jó hallani a gyerekem szájából, hogy rájött, sokkal jobb hagyományos játékkal játszani, mint a számítógéppel.
Hm, ebben valami trükk lehet…

Mellesleg rákattant a Paprikatv-re. Azt mondta, hogy vasárnap látta először, és szerinte finomakat főztek benne. Éppen azért lett éhes.
Hát… soha nem volt gond az étvágyával…

A tegnap délutánom és estém fantasztikus volt.
Tudtam venni két olyan dolgot is, melyet korábban már szerettem volna, de ráhagytam a Természetre, hogy megteremtse nekem őket. Aztán voltam futni úgy, ahogyan elképzeltem: napsütés, tópart, friss levegő.
Este hallgattam remek kubai zenét, és rájöttem, jobb, mint gondoltam. Tudom, hamarosan enyém lesz az egész album.
Az éjszakám is nyugodt, mély alvást hozó volt.

Azt hiszem, a tegnap délután bebizonyította, ha – tudatosan – emelem a rezgésszintemet (pozitív érzések, kirobbanó életöröm) és magas szinten tartom, akkor szépen beérnek a kívánságaim, vágyaim.
Nem is tudom, miért jut mostanában olyan gyakran eszembe Richard Bach Illúziók c. könyve…

Már egy jó ideje mellőzöm a tv-t, különösképpen a híradókat, és a hírújságokat. Valahogy egyszerűen jött az érzés, hogy nincs rá szükségem. Mert már nagyon nem esett jól (érzelmileg és bármily furcsa, fizikailag), hogy olyanokról olvassak, amik lehangolnak, negatív irányba viszik a gondolataimat.

S mikor olvastam a vonzás törvényéről szóló könyveket, meg sem lepődtem, hogy ugyanezen reakció leírásával találtam szembe magam. Csak a könyvekben még meg is magyarázzák azt, ami nálam automatikusan alakult ki (mint gyerekkoromban az önkéntes vegetarianizmus – ami már nem vagyok).

Aztán jött az ötlet, ami nem az enyém alapjában véve (lásd: http://www.globalgoodnews.com/introducing-global-good-news.html): nyitni egy blogot, ahová csak jó dolgokat írnék, írnánk. Bármi lehet az! Privát élet, a közt érintő dolgok, történések, stb. Egyetlen egy kikötés lenne: csak pozitív érzést keltő lehet – mindenki számára.
Meg is van a címe: Örömblog.

Frissítés: Azt pedig elfelejtettem elmagyarázni – bár remélem, mindenki tudja -, mi is a lényege a jó hír – rossz hír dolognak. Amellett, hogy a jó hírek, a pozitív történések, események önmagukban előreviszik a világot, nem hagyhatjuk figyelmen kívül a vonzás törvényét: amire koncentrálsz, amire a legtöbbet gondolsz, amilyen érzéseid vannak többségében, annak megtörténését erősíted. Ha csupa rossz hírt, negatív érzéseket kiváltó dolgokat olvasol, akkor ezek újra megtörténését, sokszorozódását erősíted a többi olvasóval együtt csak azzal, hogy olvasod, rágondolsz, érzéseket váltanak ki belőled. S persze ez így van a jó hírekkel is. Azt hiszem, nem kétséges, melyik esemény újra megtörténését szeretnék a legtöbben látni, olvasni, hallani.

Mellesleg azért is jutott eszembe az Örömblog létrehozása, mert ezzel is fel lehetne hívni az embereknek (blogosoknak) a figyelmét arra, hogy bármennyire is élvezetes néha dagonyázni az elkeseredésben, a szenvedésben, az önostorozásban, azaz a negatív érzésekben, de sokkal előrébb vivő, ha meglátjuk az életünk sok apró, illetve óriási örömét, sikerét, és annak örülünk.

Mindenkinek megvan a keresztje. Ez nem újdonság számomra sem, s gondolom, hozzám hasonlóan jó néhányan felismerték magukban, mi a gyenge pontjuk, mi az, ahol a legkönnyebben sérülnek, amivel olykor-olykor szembetalálják magukat, és nehezebb megbirkózni vele, mint bármimással.

Remek példa, hogy míg a többi kolléga idegeskedett, kétségbeesett amiatt, hogy x hónap múlva megszűnik a munkahelyünk (végülis megmarad, csak egy km-rel arrébb kell költözni – ez utóbbin már meg sem lepődöm. Éppen ideje, már úgy is olyan régen váltottam irodát – kb. féléve), akkor én teljesen nyugodt voltam, és soha nem dúlt fel annyira, hogy sötéten lássam emiatt a világot. Más téma pedig úgy földhöz tudott teremteni, mint annak rendje. Pedig nem múlott rajta a létbiztonságunk (pénz, munkahely, egészség, stb.).

S ha valami hajt, hogy az életemet, magamat átprogramozzam, akkor pont ez. Szeretném teljesen uralni önmagam: a gondolataim, az érzéseim. A kiszolgáltatottságot áll szándékomban megszüntetni. Járok kineziológushoz, tudok a vonzás törvényéről, olvasom a gondolatok, érzések hatásával foglalkozó könyveket, s az “átlagos” pillanatokban remekül tudom alkalmazni a pozitív áthangolást és a pozitív oldalon való maradást.
Viszont jön a próba, amikor a “nem átlagos” pillanatban helyt kellene állni. Mit is írjak?! Több- kevesebb sikerrel. Eddig. Mert bár egy-két óráig reménytelennek láttam a projektet, mégis tovább folytatom.
Talán pont a következők miatt:

“…éled az életed, és ahogy megszületnek benned ezek az új gondolatok, ezek növekedéshez, kiterjedéshez vezetnek. Igazi lényed mindig követi ezt a folyamatot, így az új gondolat vággyá válik – úgy ahogy ezt eredetileg tervezted – és ha te nem követed ebben az igazi lényedet, akkor nem fogod magad jól érezni.

Azt akarjuk, hogy természetes módon válj teljes egészében azzá, ami az életed összessége. Nem hiszünk abban, hogy ehhez szükségszerűen meg kellene várnod a halál pillanatát, nem hiszünk abban, hogy meg kellene halnod ahhoz, hogy utolérd önmagad.” (Esther Hicks és Abraham – www.avonzastorvenye.hu)