Már írtam, hogy egy-egy mondat elementáris erővel tud megfordítani bennem dolgokat. Vica verse. Negatívból pozitívba, illetve fordítva. Persze inkább az elsőre szavaznék, ha már választani kellene…

A vasárnap remekül telt. Biciklivel (tolva, ülve) átvágtunk egy nagy dombon, aztán lecsót főztünk, pihiztünk, lestük az elénk táruló természetet, nagy dolgokról beszélgettünk, meg teszteltük a nyugágy teherbíró képességét. No, csak finoman!
Aztán este a kényelmesebbik úton haza kerekeztünk.
Olyan egyetértésben tudunk mindent csinálni (még veszekedni -ami leginkább a hisztimben merül ki, is, szerintem), mintha évek szoktattak volna össze bennünket. Talán pont ezért tud így működni ez a valami, ami köztünk, velünk van.

Ja, és kiderült, mire is való még a piros gomb…

Csend van.

S még sem. Csak a felszínen.

Más: Mint a filmekben. Összefutottam a tavalyi futókaland társszereplőjével az egyik üzletben, ahová naptejért mentem be. Az összefutás talán egy kis túlzás, inkább írhatnám azt, hogy majdnem belefutottam egy olyan találkozásba, amivel nem tudnék még mit kezdeni.
Megkerültem a polcsort, s amint megláttam a nekem háttal álldogáló, nézelődő srácot, úgy sarkon fordultam, hogy csak füstölt a szandálom sarka. Nem menekültem ki a boltból, csak továbbkerestem a naptejet. Persze azon a polcsoron volt, amit a srác böngészett. Hm, gondoltam, nem adom fel ilyen könnyen. S mázlimra, mikor a szomszédos polcok mögül kilestem, már fordult a másik irányba, s arrébb sétált. Ahogy ő el, én olyan ütemben bukkantam fel a célomat megközelítve. Persze, igyekeztem nem arra nézni, ahol ő tartózkodott, és lehetőleg láthatatlanná válni, ami, tudjuk, elég nehézkesen megy még nekem. De abban reménykedtem, mint a kisgyerekek: ha én nem látom őt, ő sem lát engem…
Hm, mennyire is volt ez felnőttes viselkedés?!

Tudom, mit kellene megoldanom. Van ugyanis jelenleg egy probléma (ami a bölcsek szerint nem is probléma), ami néhány éve jelent meg az életemben, s most már ideje, hogy semminek nézzem.
Vicces a dolog. Mert a józan eszem – vagy mim – tudja, mi lenne az optimális állapot, hozzáállás, viselkedés mód, viszont mikor rágondolok, akkora tiltakozást csap bennem az ego, hogy csak na.
Két irányból keresem a megoldást, mert “milyen nagyszerű lenne”, ha a már úgy lenne, ahogyan igazán szeretném.

Mikor az üzletkötőmre panaszkodom, érzem, hogy a szám jártatása helyett inkább a csaj pozitív dolgait kellene hangsúlyoznom. (Mik is azok?) Szóval, holnaptól egészen másként viszonyulok hozzá, így a munkánk (leginkább az ő munkájának) hatékonysága javulni fog.

Már régen csináltam ilyet! Vasárnap vettem a könyvet, és olvasás napot tartottam. Tegnap délután is nekiálltam, és addig olvastam, míg a végére nem értem a könyvnek. Most itt ülök, és hiányzik … az olvasás. Legszívesebben csak könyveket bújnék. Nem akármilyet, nyilván! Olyat, ami szórakoztat, leköt, kikapcsol.

Más: Mozart golyós jégkrém! Hmmm…. Isteni!

Megint más: Hajnalban felriadtam. Néztem az órát, s egy félórát még alhattam volna. De közben elkezdődött a vihar, én pedig csak hallgattam a dörgést, az esőcseppek kopogását, zuhogását. Jól esett.

Az elmúlt két és fél napot egy másik dimenzióban töltöttem. Legalábbis én úgy érzem. Ennél szebben még soha nem ünnepeltem a születésnapom. S bár a vonzás törvénye szerint magamnak köszönhetem, de úgy gondolom, Neki még inkább. Ördögi kör ez! – vagy inkább isteni?!

Szeretek kinézni az ablakomon itt, a munkahelyemen. Egy domboldalt látok, zöld fákkal. A domb tetején egy hatalmas tisztás van, a közepén egy házikó. Egyszer el kellene menni oda.
Csak nem rég állt el az eső. Néha szeretem, hogy esik. De talán most jobb, hogy nem. Hazafelé indulok lassan.

Szeretem, mikor – újra – érzem, milyen jó dolgok is történnek velem.

Írjak, mit írjak?
Mi minden történt az elmúlt napokban?
Hát pl. olyasmi, hogy azt hittük, hogy lesz évzáró az iskolában, és szépen felöltöztünk, elgyalogoltunk, s közben pedig csak a következő szombaton lesz. Megnyugtató volt, hogy egy másik anyuka a fiával hasonlóan hitte.
Aztán voltunk moziban is. Nekem tetszett Narnia történetének második része.
Vasárnap közös főzés, majd kis pihi és kihasználása a … kedvező alkalomnak. Volt gyertyafújás (no, igen! – néhány nap múlva egy évvel idősebb leszek), séta. Este kispolgárian tévét néztünk, és … én bealudtam a film vége előtt. Reggel persze elmeséltettem Vele a “happy end”-et, ami nem is igazán volt az.

A mai nap szépen kezdődött. Viszont a munkahelyen a délelőttöm a bolondok házára hajazott. Délre kipipáltam a dolgok nagy részét, és úgy döntöttem, megállítom a munkafolyamot, vagy legalábbis lassabb mederbe terelem. Sikerült, mivel a délután már sokkal, de sokkal lazább volt.
Estére futást terveztem mozgás gyanánt. Sikerült negyven percet loholnom, amit remek teljesítménynek könyvelek el ahhoz képest, hogy mostanában csak görkorizni voltam.
Jah, erről jut eszembe! Múltkoriban meséltem benn, a munkahelyen, hogy görkorizok. Megkérdi az egyik, nálam idősebb kolléga:
- Nem vagy már a görkorcsolyához idős?
Igyekeztem poénra venni, de azért visszakérdeztem:
- Miért? Öregnek nézel?
- Hát Te árultad el múltkor a korodat – válaszolta.
Ezzel az epizóddal belopta magát a szívembe. … Hm, természetesen nem vettem az egészet komolyan, s azóta is kedvemre görkorizgatok, mert nagyon élvezem.

Újabb kívánság teljesülése!
Napok óta tipródom egy könyv megvétele felett. Eldöntöttem: nekem kell az a könyv. S mégis, tegnap a könyvesbolt kirakata előtt állva valami arra késztetett, ne menjek be és vegyem meg. Ma jött a gondolat, hogy keressek rá a neten, hátha megvan e-book formájában. És igen! Már le is töltöttem. A második részét is.
Istenem, mindent így tudnék működtetni!!!

“Nem vezetnek rövid utak oda, ahova érdemes menni.”

Két biztos pont van az életemben: a gyerekek és a zene. Ők mindig velem lesznek.