Végre eljutottam oda is, hogy a jó pár hónapja tervezett mézes-dijoni mustáros csirkemellet megalkottam. Az ítészeknek ízlett, és kijelentették, jöhet máskor is. Szerintem kissé édes lett, de ez ízlés kérdése.

Anyu isteni (ugyan mi más jelzőt használhatnék főztjére?!) túrós sütit küldött át Apuval. Éppen a szobabiciklin izzadtam (kinn még mindig zuhog az eső). Lehet érezni ugye az élet cinizmusát?

Délelőtt a boltba caplatva, esőben ázva, azon filóztam, hogy nekem biztosan az elengedést kell megtanulnom ebben az életemben. De nagyon! Minden téren. Különben egyre jobban megy. Büszke vagyok magamra! Már hogy valami széppel is kedveskedjem magamnak.

Nekem csak most esett le, hogy Pünkösd kétnapos ünnep. Azaz akkor, mikor közeledvén a penny-hez, semmi mozgást nem észleltem a bolt körül. Upsz!

Még jó, hogy kb. 150 méterre van tőle egy kisbolt, illetve két zöldséges…

Kicsit zavaros kapcsolatok. Leginkább férfiakkal. Amikor elküldöm magamban egyiküket-másikukat melegebb éghajlatokra, meg úgy gondolom, hogy na, itt is most még gondolat terén is hagyom őket a fenébe, akkor persze, valami történik, vagyis újra kezdenek behálózni. A túróba! Mintha megéreznék, hogy az kis ezüstláncot, melyen pórázon akarnak tartani, le szándékozom kapcsolni magamról.

Na, jó! Túlmisztifikálom, túlbonyolítom.  És lehet, hogy csak én nem akarok szabadulni, és újra bevonzom azt, ami még jobban színezi az életemet.

Azon is elmorfondíroztam, hogy igazából az a pasi nyűgöz le, akivel intellektuálisan egy hullámhosszon vagyok: akivel nagyon jókat tudok beszélgetni, akár személyesen, akár telefonon, akár neten keresztül. Kihívást jelent a vele való társalgás, eszmecsere. Érti a humoromat, és  persze én is az övét, és a magas labda lecsapás ugyanúgy értékeli, ahogyan én. Izgalmas és kielégítő a kommunikációnk.

Ja, ikrek jegyű vagyok….

Mostanában újra igényem lett arra az izgalomra, a pezsdülésre, amit a fentiek adhatnak. Úgy látszik, vannak még szabad szellemi kapacitásaim….

Ma egyébként nekiálltam ablakot pucolni. Már nagyon rájuk fért a tisztaság. Egy szóval, ezt a napot erre szántam. Viszont holnaptól tanulás, tanulás és tanulás.

Ami a nők korosodását illeti! Nos, sok múlik azon, hogy az illető hölgy hogyan éli az életét: mennyire szereti önmagát, megad-e saját magának mindent, örömmel éli meg a létezését. Persze, a gének is határozóak, de szerintem 85-90 százalékban az életfelfogás, a gondolkodás és a meggyőződés az, ami fiatalon és frissen tartja a testet. A szépen való idősödés a lehetőségeink között van, és az is, hogy azt egészségesen és boldogan tegyük. Ehhez az a gondolatkép elfogadása kell, hogy az idősebb ember vidám, élettel teli és egészséges testileg, lelkileg.

Nekem viszont most alvásra van szükségem, szóval… jó éjt!

Azt hiszem, van egy-két dolog, amiről nem akarok tudomást venni. Hm, nem is pontos ez a kifejezés erre. Inkább félresöprök gondolatokat, vágyakat “nem időszerű”, “majd ha itt lesz az ideje”, stb. mondatokkal. Néha azt érzem, hogy két véglet között ingázok aszerint, melyik vonzása erősebb éppen. Így legyen egyszerű csak egy célra összpontosítani! – sóhajtok, majd tusolom az egészet azzal a gondolattal, hogy majd, egyszer meglesz a középút is….

Egyébként tök hepiség, meg minden, mert most néhány perce belebotlottam a neten Eros Ramazzotti új albumába. S mint tudjuk, odáig meg vissza vagyok érte, mert olasz, mert jó dalokat ír, mert … És azt kell írjam, hogy a spanyol nyelv messze nem ér el nálam olyan hatást (semmilyet?), mint az olasz.

Annak idején, mikor az olasz szerelmem először megmondta a nevét (addig szinte csak angolul hallottam őt beszélni), teljesen levett a lábamról. Az az olasz hangzás! Ah! …. Azt hiszem, jobb, ha megyek aludni…

Beszélgettem tegnap a nagyobbikkal a tanulásról, mert szóba került, hogy a napokban matekból dolgozatot írnak (mióta elvittem kineziológushoz, azóta már újra szereti a matekot). Kérdem, mindent tud-e. Aha, jött a válasz, majd folytatja:

- Még akkor is értem és tudom a feladatokat, ha nem figyelek oda. A fülemmel hallom, megjegyzem, és mikor odakerülök, hogy meg kell oldani egy feladatot, akkor emlékszem rá.

Igaz, nekem ez a szöveg kicsit hasonlít ahhoz, amit a tanítónénijétől hallok olykor, mikor róla áradozik, de a lényeg azon van, hogy a gyerek meg is van erről győződve. Ergo így is van.

A másik. Fogalmazás dolgozatot is fognak írni. Már megvan a cím, amihez a “mesét” (ahogy a gyermekem mondta) kell hozzáfogalmazni. Ezt is firtattam, hogy menni fog-e neki, mert otthon nagy duzzogások közepette szokta az ilyen jellegű házikat megcsinálni. Erre mi volt a válasz?! Ó, ebben ő nagyon jó, szóval semmi gond, mondja. Kérdem, hogy van ez, hiszen nekem másról nyafog otthon. Az más, mert az iskolában körülötte van a tudás, jelentette ki.  Csak egy icipici hátast dobtam….

Alkottam új fejléc képet. Úgy sity-suty, szóval olyan-amilyen.

Vagyis ilyen az rss-olvasón keresztül nyomonkövetők számára:

Aki ismer személyesen, az, vagy rájön, hogy én vagyok, vagy nem, de akkor most már tudja. Aki meg nem, akkor … hi-hi! tudjad, hogy én vagyok a fotón.

Nem alszok rajta. Ez egy táncos kép részlete.

Keresgetés közben azon döbbentem meg, mennyit számít egy-két év így harmincöt felett egy nő életében. Lehet, hogy csak én exponálom túl, de úgy tűnik, mintha az elmúlt hónapokban külsőleg harminc fölé kerültem volna. Nem tudom, miért, hiszen minimális stressz ér, békésebb vagyok, mint valaha, stb. 

Tényleg nem bánom, hogy vannak ráncaim, sőt néha tetszenek is. Persze arctornáztatom magamat reggelente, mert az kell. Sőt az őszhajszálaimra is büszke vagyok, mert az enyémek. És nem fogom festetni miattuk a hajamat. Csak miattuk nem.  A külső egyébként is egy dolog. A lélek számít, ami a testbe szorul nap mint nap. Az legyen vidám, fiatal, meg-megújuló.

Nos, nézzük, milyen jó dolgok történtek ma velem!

Haladtam a tanulással (mindjárt folytatom!), a munkahelyen vidáman vállaltam be olyan munkát, ami nem az enyém lett volna (úgy is fogok kapni még vevőket), délután egy jót futottam (egy óra kb. 150-155 pulzusszám mellett), fincsi banánturmixot* készítettem, ami a gyerekeknek is ízlett és holnap nekik is keverek egyet-egyet.

Tervbe vettem egy új fotórészlet feltételét a fejrészbe, de az nem ma lesz. Mert tanulás van a porondon.

* Egy darab banán, egy pohár sima joghurt, egy kiskanál méz, kevés tej.

Igyekszem a zabszem-szindrómát minél későbbre halasztani így a vizsgák közeledtével. Aztán majd szánok némi időt arra, hogy kikopogtassam magamból. Lenne még mit! De most hétvégén is elfelejtkeztem róla.

Molyolgatok dolgokon. Például azon, hogy találtam valamit a neten, amit ki akarok próbálni, és meg is teszem július elején. S ha nekem való, akkor már a célom részletei kristálytisztábbak lesznek. Szeretném már, ha a célomnál lennék. (Végül is már ott vagyok, hiszen tudom, mi az.) Most azért tanulok, hogy meg legyen az a tudásom ahhoz, hogy az legyek, ami lenni akarok. Mikor közgazdásznak tanultam, akkor csak tanultam, mert találtam egy szakmát, amiről azt gondoltam, szívesen eldolgozgatok benne, meg hát kellett egy főiskolai, egyetemi végzettség. Lényeg, hogy egészen más vezérel most.

Tegnap délelőtt bevásároltam. Szandál a gyerekeknek, magamnak két nadrág (leárazott), a nagyobbiknak egy, aztán némi élelmiszer. Sőt még főztem is magamnak!

Na, ez úgy működik, hogy most már gyorsabban tudok futni alacsonyabb pulzusszám mellett. Sejtettem, hogy így lesz. Azért annyi parasztlogikám nekem is van, hogy erre rájöjjek.

Azt is gyanítottam, hogy ha belekezdek egy érdekes könyv olvasásába, akkor … azt ki is végzem, amint lesz rá időm. Izé… az nem igazán van, de erősen szorítottam neki helyet. A tanulás rovására.

Szóval, ami A burok c. könyvet illeti! Nos, önmagában tetszett a történet. Bár hagyott a kritikus szemével is látni. Az pedig az jelenti, hogy olykor nem kötött le 100 %-ban. Viszont találkoztam a történetben azzal az élménnyel, amit én is szeretnék megtapasztalni. Eddig még csak egyik álmom mutatta meg, meg a “tudomhogyvanilyen” érzés bennem, hogy van, létezik az, amit elképzeltem, amit szeretnék.

Azért az is egy élmény, ha kapok (remélem, nekem lett címezve) egy visszajelzést, hogy az illető fiúnak szintén olyan remek volt velem táncolni, mint nekem vele. Elsősorban figurális tekintetben. Mert azt a két fajta táncot eddig velem nem táncolta ilyen jól senki. (De nem is volt lehetőségem az összes “helyi” fiút e téren megtapasztalni.) Lényeg, ami lényeg, hogy szeretem tudni, hogy a másiknak is volt olyan jó, mint nekem (igen! mint a szexben).

Belekezdtem …. na, szóval nyakig benne vagyok a a Burok c. könyv olvasásában . Tetszik, de tudtam én, hogy a vizsgáig tilos bármilyen könyvet a kezembe vennem, aminek nem sok köze van a tananyaghoz. De majd kordában tartom magamat olvasás-ügyileg.

Aki olvasta, tudja, miről szól. Az alap témája, hogy két személy létezik egy testben. Na, most itt jön a csavar. Ugyanis az új jövevényt, az idegent, léleknek nevezi a könyvírója, viszont a másik személyiséget, a test eredeti lakóját …. semminek?! Nekem, aki ugye “lélek-hívő”, már itt sántít az elképzelés, de azért el tudok vonatkoztatni, és inkább élvezem a történetet. Mindenesetre érdekes és elgondolkoztató az alap felállás.

Más: lesz mokshás szatyim, be-be!