Olyan, mintha magamra húztam volna az olvasás takaróját, és ki sem dugom a fejemet alóla, csak néhány percre, esetleg órára és amíg alszok.

Eddig elolvastam a Twilight-saga három részét, plusz a Midnightsun eddig elkészült 12 fejezetét.

Az első rész után nem gondoltam volna, hogy ennyire mohón fogom olvasni a történet folytatásait. Egyre jobb és egyre izgalmasabb.

És még ott van az Eragon két része…

Ha lehet a talaj felett 10 centivel lebegve járni, akkor most éppen úgy teszek. Fantasztikus este volt a tegnapi, pedig a hét elején még hezitáltam, hogy gyerekes pénteken elmenjek-e táncolni. Megérte a bébiszitter díját.

Imádom, mikor én csinálom a zenét, és azt is, mikor jókat táncolok. Bár van némi élménytávolság a legutóbbi táboros táncoktól, de … mégis feltöltődtem tőlük.

Ott volt a két ex is. Nos, engem már nem zavar a dolog. A régebbi ex-szel már tuti csak baráti viszony van köztünk, a legfrissebb ex-szel pedig nem lehet nem barátkozni.

Hogy ne teljen el az este talány nélkül, a régebbi megjegyezte, még mindig jó velem táncolni. Válaszul annyit mondam, hogy jók vagyunk ebben. Ő pedig kijavított: ebben IS. Hirtelen nem tudtam, mire gondol, csak vigyorogtam és helyeseltem (éljen az őszinteség!). Még most sem dereng semmi, legfeljebb találgatok. A tánc mellett egy dolog tényleg nagyon jó volt vele, talán ő is erre gondolt.

Kimorfondíroztam magamban az lemúlt napoban, hogy azért születtem Ikrek jegyében, mert engem lánynak is és fiúnak is vártak. Ez az a jegy, mely leginkább embernek érzi magát, ergo se nőnek, se férfinak. (Régebben, mikor még e témában járatlan voltam, mindig azt mondtam, én ember vagyok először és csak aztán nő.) Ez az a jegy, melynek szülöttjében egyformán megtalálható a női és a férfi energia, szerintem, attól függetlenül, hogy férfinak vagy nőnek születik az illető.

Visszatérve a kezdethez: anyuból ered a kettősség. Ugyanis – elmondása szerint – ő kislányt szeretett volna, de fejébe vette, hogy apunak fiút kell szülnie. Lett a köztes megoldás (nem a hermafroditizmus!), hogy Ikrek jegyű lettem. (Itt jegyzem meg, hogy a nem várt gyerekek általában Mérleg napjegyűek vagy ascendensűek, vagy a Holdjuk abban található.) Nos, azért némi stresszem keletkezett emiatt az elvárás miatt, amit szerencsésen tegnap oldottunk. S most szólnék a leendő szülőknek! Akkora balgaságot ne kövessenek el, hogy elvárásokkal vannak, lesznek a gyerek nemét illetően, emiatt ne szarják el a gyerekük életét! Igenis lenyomatot hagy a gyerekben, és ez kihat a jövőjére!

S ha már elvárások! Az utóbbi időben szembesültem azzal, mennyire behatárolják az elvárások az életemet, kapcsolataimat, magamhoz való viszonyomat. Elvárom, hogy csinos, szép, jó alakú, kedves, a mindennapi életben helytálló nő legyek. Emellett jó társ, szexi szerető, ha éppen azt dobja a sors, hogy van pasim. És itt jön be a megfelelni vágyás! Mert mindazt, amit felsoroltam, leginkább azért találtam ki magamnak, mert meg akarok felelni … másoknak. Nemcsak magamnak! Példának felhozom a mellemet. Lánykoromban kellemes nagyságú melleim voltak. Mindig kisebbre vágytam, amolyan fiúsra. A két szülés után megkaptam. Viszont a formájukkal elégedetlen vagyok. Már műtéti helyrehozatalra is gondoltam. És rájöttem, hogy mindez azóta zavar, mióta fejembe vettem (a férfiak megjegyzései és a média nyomásának hatására), hogy a pasik a nagy mellekre buknak, és nekem szégyelnem kell, hogy olyan van, amilyen. Pedig én jól meglennék velük így is, ha nem érezném, hogy versenyben vagyok a tökéletes, nagy mellű nőkkel.

Tudom nagyon jól, hogy aki szeret, az engem szeret, nem a mellemet. És azt is, hogy nekem kell elfogadnom magamat tetőtől talpig, kívül-belül, és csak ezután számíthatok arra, amit igazán szeretnék: olyannak fogadjon el bárki is engem, amilyen vagyok. Ha ez meglesz, akkor sem valószínű, hogy fogok toplessezni a Balaton partján, de legalább a saját tükörképemre rá fogok tudni nézni minden negatív megjegyzés nélkül.

Ja, még olyan gondolatom is volt, hogy ma már az sem igaz, hogy ha pucéran vagyunk, akkor egyenlőek az emberek. Nem! Ma már a testüket is formálják az emberek elvárások és megfelelni vágyás miatt. Lásd a szilikon kebleket, szájakat, kitömött, leszívott popsikat, stb!

Ha-ha! Jól megfogalmaztam délelőtt a mai délutáni oldás érzéseit. Hát, megvan, honnan eredt, és … most már sokkal könnyebb. Már most!

Múlt reggel korán keltem és futni mentem. Bár a szokott salakpályámra nem tudtam bejutni, a régi általános iskolám pályáján tudtam rónni a köröket. Csak egy csiga bánta. 

Olvasási lázam folytatódik. Mivel a megkezdett történeteket (Eragon, S. Meyer-saga) könyv formájában nem tudtam megszerezni, maradtak a kalózfordítások. Ennek alapján megállapítottam, mennyire igen és mennyire nem számít a profi fordítás. A történet vezetését e nélkül is élvezni lehet, viszont sokszor idegesítő lehet a hevenyészet fogalmazás. Egyébként a New Moon már kicsivel jobban tetszett, mint a Twilight – már kevesebbet rágódott a két szerelmes szerelmén, és pörgősebb is volt eseményileg.

Azt hiszem, pont arra van most szükségem, hogy mások érzéseit éljem meg. Nekem mostanában nem sok van. Kb. egy éve, hogy zombulok. Alapérzésem megrekedt egy szinten, amit nem tudok behatárolni, hol leledzik: a nullánál vagy annál kicsivel fentebb. Olykor, események hatására kizökkenek - vagy feljebb vagy lejebb kerülök, és olykor azt érzem, hogy újra élek … aztán visszakerülök ide. Néha azon gondolkodom, hogy tudok-e még szeretni. Tudom, butaság, mert igen. De az a mindent elsöprő, erős érzelem elkerül egy ideje. Ez nem panasz – vagy az? -, csak megállapítás. … S azon is gondolkozom,  mi a valójában természetes állapot. Az, amikor élesen élnek bennem az érzelmek vagy az, amikor csak megérintenek?

S hogy tényleg ne panaszkodásnak hasson a mondókám, azt is elismerem, hogy nagyon szerencsés vagyok. Ha szerencsének lehet definiálni azt, hogy jól mennek a dolgaim. Az életem egyik területe alakulhatna jobban is, de tudom, ez csak akkor fog kipipálható lenni, ha hozzáalakulok. Mert eddig mindig VALÓBAN úgy volt, ahogyan én akartam. Csak ezt nem mindig tudatosan formáltam azzá, és utána zokon vettem az eredményt. Hát, ez … volt.

Gyanítom, hogy a második félidőt már aludva fogom végigszurkolni. … De már az első félidő két gyönyörű gólja is kárpótolni fog! Valami sugallat folytán – mert közben olvastam (igen, én így nézek meccset) – pont a képernyőn játszódó eseményekre figyeltem, mikor a gólok megtörténtek. Még az én laikus szemeim szerint is csodás gólok voltak.

Csak így tovább, Debrecen!

Visszagondolva elismerem, egy kicsit túloztam, ami a zsák a foltját illeti. Ez így nem fedi a valóságot. De eddig ő közelíti meg azt, amit szeretnék. És a megközelíti szón van a hangsúly.

Olyat fogok csinálni ma este, amit már régen tettem: focimeccset fogok nézni. Hajrá Debrecen!

Van az a “bolondságom”, hogy olykor fiút táncolok ruedában. A tánciskolában, ahová járok, szerintem ez elfogadott. Legalábbis az esetemben már nem oly nagy szám a dolog.

Most, mikor idegen iskolában vállalkoztam fiú oldalon ruedázni, egy nagyon őszinte lány nyiltan rákérdezett egy-két bevezető kérdés után:

- A barátnőddel jöttél?

Nem volt sok időm magyarázkodni, de kihangsúlyoztam, hogy nem és egyébként is hetero vagyok.

(Bár akkor is vigyáztam a számra, hogy ne mondjak olyat, amivel esetleg a homoszexuálisakat megbánthatom, de most kifejezetten felmerült bennem, lehet, hogy a csajszi sorstársat látott bennem…)

Akkor most van egy 320 giga wincsim a notebookomban és egy ugyanekkora külső tárhelyem. … erősen vigyorog…

A másfél giga RAMról ugye nem is beszélve…

Most szóltak, hogy kész a notebookom és jóval több lett a teljesítménye, mint ahogyan tervezve volt. És nem is oly észvesztő összegért. Remek!

Ülök az íróasztalom előtt a széken és bambulok kifelé a fejemből. A munkát egyelőre kerülöm. … Még mindig az elmúlt négy nap hatása alatt vagyok. Sok mindent megéltem ezen idő alatt, és összességében fantasztikus volt. Csupa olyasmit kaptam, ami a várakozásaimat felülmúlta. Még az a csekély incidens is feledhető. Inkább a pozitív oldaláról fogom fel (ellenállhatatlanul vonzó vagyok …  ;-) ).

… na, összeszedem magamat…