Tájékozódom a kölyköknél, milyen ételeket szeretnek:

- Szerintetek milyen ételek ehetőek?

Kisebbik megszólal:

- Minden étel ehető. Csak valaki szerint valamelyik nem finom.

Nagyobbik javítja:

- Valamelyiknek az ízét nem szereti.

- Az ugyanaz. Csak más szavakat használtam.

Jó, jó. Tudom, a dolgok változnak. Mert ez az élet rendje.

De miért is szűnik meg a Sláger és a Danubius rádió???

Az utóbbi időben nem hallgattam rádiót, de hiányoznának, ha nem lennének.

Azt hiszem, a hétvégi óraátállítás most hatott a legkevésbé rám az utóbbi évekhez viszonyítva. Ahelyett, hogy kilenckor már aludnék, úgy kell magamat tízkor erőnek erejével (ó, azért ennél könnyebben megy) alvásra bírnom. Szóval, olyan, mintha pont fordítva történt volna az átállítás.

Viszont az anyagcserémnek lenne mit behoznia az egyébkénti pörgésemhez képest. De ez már tényleg prájvit szeksön. Gondolom, senki sem kíváncsi a belügyeimre.

Reggelente jógázom, mivel ki van adva. Egyelőre a régi gyakorlatokat elevenítettem fel, de apránként pakolok hozzá egyéb ászanákat is.

A kenyérsütőhöz valami isteni kuglóf receptjét mellékelték. Ugyan alakban inkább hasonlít egy kalácshoz vagy veknihez, de az íze…. mmmm….

Olvasgatom tovább Neale Walsch könyvét, a Beszélgetések Istennel c.-t. Szépen apránként, mert nem lehet benyalni, mint egy regényt. Az olvasottakat nem árt megemészteni, feldolgozni. Nem mellesleg, hihetetlenül érthetően írja le azt, amit már oly sok mester és egyéb forrás az emberiség arcába tolt, de ugye az emberek többsége inkább sötéten hajlandó látni a világot, mint érhtetően és világosan.

Ami – többek közt – éppen tegnap került elém a könyvből:

“… Nincs ínyetekre úgy gondolni a nőkre, mint akiknek rendkívüli a szexualitásuk, még kevésbé, hogy ezt nyíltan ki is fejezzék.

Százszor, ezerszer inkább elviselitek, hogy egy férfi meghal a csatamezőn, minthogy egy nő az utcán szerelmeskedik.”

“Egy nap, ha összeszeded a bátorságodat, megtapasztalsz majd egy olyan világot, amelyben a szerelmeskedést jobbnak tartják a háborúskodásnál. És örvendezni fogsz azon a napon.”

Te mit szeretnél?

A pihenés megvolt. Két és fél nap kellett ahhoz, hogy mehetnékem legyen. De még így is belefért volna egy plusz nap. Vagy kettő.

Délután újra beüzemelem a frissen nyert kenyérsütőmet, és kuglófot gyártok benne holnapra a gyerekeknek és apunak. Emellett nézek valami receptet sertéslapockához és ebédet főzök szintén holnapra. A sport is tervben van, meg némi elmaradt takarítanivaló.  Sűrű délutánom lesz, ahogy látom…

Péntek reggel arra ébredtem, hogy az ablak előtti fa ágain madarak csiripelnek. Cinkék voltak. Kibotorkáltam a konyhába. Az ablak közelében tettem-vettem volna, mikor a szemem sarkából elcsíptem az egyik cinke felröppenését a párkányról. Ó, gondoltam, milyen nagyszerű ötlet lenne őket megetetni dióval. Lelkesen össze is aprítottam pár gerezdet, kitettem a párkányra, amit ők szépen fel is csipegettek. Elégedett voltam … magammal.

A délelőtt a szobámban feküdtem az ágyon, olvastam, mikor arra lettem figyelmes, hogy valami a szúnyoghálót babrálja az ablakon. Egy cinke kapaszkodott bele, és tépdeste a csőrével. Időben elhessegettem, de azért sikerült egy kisebb lyukadt alkotnia rá. Kivettem az ablakból kerettel együtt, és azóta sem merem visszatenni…

Már várom a három napos hétvégét. Rám fér a pihenés. Ugyan nem tudom, miben fáradtam el, de pár napja nyűgös vagyok. Tegnap este is úgy futottam a padon, mint aki ki akar szaladni a világból. Annyit sikerült elérnem, hogy a feszültség egy részétől megszabadultam.

Hajnalban vámpírral álmodtam. Nő volt. Valahogyan elkaptam, lebírkóztam és püföltem. Úgy tűnik, a maradék feszültséget álmomban adtam ki.

Hogy valami jót is írjak! A hétvégén sütöttem tortát, ami amolyan igazi házi torta lett. De a gyerekeknek ízlett. Azt elárulhatná valaki, hogy a szépen felemelkedett piskótám mi a búbánatért esett oly csúnyán össze kb a felére. Nem lett szalonnás a tészta, de azért nem mertem kóstolót adni belőle.

Aztán tegnap currys csirkemellet főztem, mellé csőben sült, kínai zöldséges rizst készítettem. Szerintem jó lett…

Ja, a múltkoriban isteni finom jázminrizst sikerült vennem. Nem annyira illatos, mint némelyik társa, de ízre felülmúlja az eddig vetteket. Ha csak magában eszem főzve-sózva, már úgy is mennyei!

Elolvastam az Eragon harmadik részét, és örömmel vettem tudomásul, hogy még van egy befejező rész. De az egy kicsit elkedvetlenített, hogy még nem jelent meg…

Már harmadszor voltam az edzőteremben futni. Tegnap kipróbáltam az ellipszis-trénert is. Hát, érdekes. Tervben van a pilates torna is megtapasztalásra, mert még olyat eddig nem. Mivel jóga kurzus sehol a közelben, így marad a jutub. Ja, és még mindig biciklivel járok munkába…

Most hagyom, hogy magával ragadjon a kritikus, mindenbe bele szóló, mindenen fennakadó énem. Az utóbbi időben jókislányt játszottam, visszafogtam magamat, bár a múltkoriban megjegyezte valaki, hogy kritikus vagyok az írásaimban (nem az itteniekben, ezt a blogot nem olvassa tudomásom szerint). Na, akkor legalább itt is éljem ki magamat!

Szóval, nézegetem az iwiwet. Pl. az ismerősök frissen feltett fotóit. Ó, annyira lejön, kinek milyen lelki állapota van. Ha valaki szakít, akkor tuti “jól érzem magamat”, “szuperül megvagyok (nélküled is)” fotók kerülnek fel a profilba a régi, közös fotók helyett. Ez érthető, én is ezt csináltam. Aztán ott van a “bár az előző kapcsolatom kudarcba fulladt, lám, még is akadt egy új pasi/csaj, aki elvisel” fotósorozat. Emellett jól megfér a “világutazó”, az “imádom az állatokat”, “milyen bátor, menő csávó vagyok” és a “diva/szexi/istennő/vagány/romantikus csaj vagyok” fotók.

Néha rá-rákattintok valamelyik profilra. Kedvenceim az idézetek a magamról-rovatban. Szerintem 99 %-kuknak fogalma sincs, miről is szól az, amit oda bebigyesztett. Csak olyan jól hangzik. Mert, ha tudná, akkor nem írná ki.

A Hírfolyamot is mókás böngészni. Felettébb érdekes infokkal szolgál.

Na, a Facebook a másik! A hülye alkalmazások! Nem tudom, kinek milyen ismerősei vannak, de az enyéim egy része csak ezeket nyomja. Pedig baromság mindegyik. Néhányat én is kipróbáltam, és csak egyről-kettőről hagytam, hogy kimenjen a többiek elé, mert vagy viccesnek találtam, vagy olyan infot adtak rólam, amit egyébként is tudtam magamról, és ha valaki igazán ismer, annak nem újdonság.

Elgondolkodtam a blogíráson néhány napja. Már öt éve nyomom, saját domainnévvel és tárhellyel. Ma már egészen másként írok, ahogyan pár éve. Kevesebb magánéletet teregetek ki, kevésbé vagyok kritikus és igencsak megválogatom, mire fordítsam az energiámat írásban. Meglehet, hogy így kevésbé érdekes a blog, de, rájöttem, nem tudok kibújni a bőrömből. Az megtalál, akinek pont erre van szüksége, az kedvelni fogja az írásaimat, aki egy hullámhosszon van velem, és így tovább. … Nem sokan tudják, hogy létezek bloggerként is, és ha el is árulom, hogy van egy én-blogom, nem szívesen adom ki az url-jét. Mert aki akar, úgy is idetalál. Ugye?

ez is:

Futball – bronz

Koman Vladimir pedig az U20-vb ezüstcipőse…

Mosolygott és lelkesen mesélt. A szavak peregtek a szájából, közben a vele szemben álló férfi kék szemeibe nézett.

Villámszerűen csapott rá a vonzalom, amit azon nyomban elhessegetett. Bármilyen vonzó a kék szemével, a rövid, hullámos hajával, a megnyerő hangjával, ott a homlokán a láthatatlan tilos jelzés: ő az érinthetetlen kategóriába tartozik. Nős.

A pillanat elmúlt, már csak a kollégát látta benne.

Nyílt a lakásom (nagyon) közelében egy edzőterem. Tegnap este átbattyogtam futni. Először furi volt a futópadon szaladni, de aztán belejöttem. Viszont az egy óra futás után elég érdekes tapasztalat volt újra a mozdulatlan padlón akár állni, akár lépéseket tenni. Mintha még mindig haladt volna alattam a talaj…

Örülnék, ha ilyen kényelmesen járhatnék jógaórára az elkövetkezendő pár hónapban. (Ez egy kívánság, kedves Univerzum!)