Megvolt a négy nap Ausztria. Fárasztó volt. Kezdtem azzal hétfőn, hogy egy órával elszámoltam magamat, így hamarabb keltem, pedig aludhattam is volna még egy órát. Autóval mentem, s nagyjából Győr vonalától esett végig az eső. Aminek örültem, mert végre lehűlt az idő, és nagyon kellett már az eső a földnek.

Mivel a munkakörömnél fogva nagy SAP felhasználó vagyok, azt gondoltam, azért kell mennünk, mert ez a három és fél nap oktatás lesz. Ugyan mondogatták a teszt szót, de nem volt mellé magyarázat. Hát, mi vagyok én, hogy tudjam, hogy az IT és SAP körökben az angol ‘test’ szó tényleg azt jelenti, amit magyarul is!

Szóval, pár kollégával jól meglepődtünk, hogy tanulás helyett csak a két kezünkre van szükségük (meg a laptopunkra), mert csak részfolyamatokat fogunk végignézni, hogy van-e bennük ‘defect’.

Azt sem hittem, hogy fogok annak örülni, hogy egy rendelés visszaigazolást nem enged a SAP elmenteni, mivel a vevő blokkolva van. (Általában a normál életben ilyenkor dühöngeni kezdek, hogy már megint valami akadályozza a munkámat.) Persze, ebben a fiktív helyzetben a vevő azért volt blokkolva, mert szankció alá esik. Mert hát a ‘normál’ életben ez is megtörténhet.

De nem akarom felsorolni az összes tesztfeladatot, amit csináltam. Nem is tudnám, mert már alig emlékszem rájuk. Annyi hasznom volt az egészből, hogy megszoktam az új SAP kinézetét, egy részének a működését.

Úgy volt, hogy egy hét múlva a kolléganőm fog kimenni egy ilyen, ehhez hasonló 4 napra Ausztriába, de már mondták a tesztelő csapat tagjai, hogy jobb lenne, ha én mennék, hiszen én már tudom, miről szól ez az egész, nem kell semmit elmagyarázni, stb. Hát, mondtam, ez nem rajtam múlik. Nem az én döntésem. A főnökömön majd eldönti. A kolléganőm pedig ezt az osztrák kiküldetést úgy értelmezi, mint egy ajándékot. Láttam rajta. Nos, majd hétfőn felvilágosítom, hogy ez kemény munkáról szól, és ugyan a napi díjat euróban kapja, de kb. ennyi. Persze a társaság remek, de alig volt idő barátkozni. Meg egy idő után kedvem. Fárasztó az egész, úgy, ahogy volt.

Csütörtök este egy viszonylag normális időben értem haza, fél kilenckor. S bár felébredtem korán, hogy majd én edzeni megyek, de egy bögre kávé után simán visszaaludtam egy félórára. Utána mentem dolgozni, de alapból fáradt voltam és nyűgös. Erre jött rá a két hülyeség a melóban, amivel nem jutottam végül semmire, csak jól elvitte az energiámat.

Úgy értem haza, hogy csak feküdjek már le, és hagyjon mindenki békén (kivéve a macska – róla még írok). Fél 10 körül elaludtam, és reggel 8:45-ig (!) aludtam. 11 órát! Legszívesebben még mindig az ágyban heverésznék (do not worry! Lesz még olyan a mai napon!), de rájöttem, muszáj felkelnem, mert hűtő híján (igen, még mindig nincs működő hűtőm) vagy a boltból szerzek ebédet, vagy rendelünk.

Szóval, macska. Hétfő hajnalban szépen elköszöntem tőle, majd útnak indultam azzal a tudattal, hogy minden rendben lesz, hiszen itt van vele a kisebbik gyermekem. Kedden reggel viszont kaptam egy fotót a gyerektől, hogy a macska az étkezőasztal melletti pad alá kakált. Másnap pedig az alomtálca használata után (hallotta, hogy kapar benne), besétált a szőnyegezett szobájába, és a szeme láttára ‘leguggolt’ pisilni. Ne már! – gondoltam. Ennyire nem lehet megzakkanva a macska!

Másnap este értem haza. Láttam a macska arcán, hogy neheztel. Először azért, mert pár napig nem voltam vele, aztán pedig azért, mert a gyerekkel beszélgettem ahelyett, hogy vele foglalkoztam volna. Természetesen üdvözöltem, de még nem hasaltam le az ágyba, hogy összeszőrözze az arcomat. Arra még pár percet várnia kellett.

Megágyaztam, megmosakodtam, és végre lefeküdtem. A cicám ugrott is fel hozzám az ágyra, és jött oda törleszkedni. Én azt hittem, minden rendben, és meg akartam simogatni, de ijedten húzódott el. Oké, a kezeimtől még fél. Toltam a fejemet. Erre akkora tockost kaptam, hogy ihajj. Nézett rám felháborodott fejjel. Hát, én meg csodálkozó arccal, hogy ez most mi volt. Persze utána kibékültünk, de ez a tasli emlékeztetett arra, hogy mindig meg kell várnom, hogy először ő közeledjen hozzám. S ha már dorombol, akkor – nagyjából – elfogadott.