A cicát tényleg megviseli, ha pár napra elmegyek. Természetesen örül, hogy újra itt vagyok, de kicsit agresszívabb lesz, mint egyébként. Megharap (csak jelképesen) és megpofoz (legalább egy odakoppintás erejéig), ha éppen nem tetszik valami.

Valamelyik este, míg én néztem a sorozatot, mélyen aludt mellettem. Majd mikor már én is szerettem volna aludni, elkezdett tisztálkodni. Na, azt gondolná a nem macskatartó, hogy ez egy csendes tevékenység. Végül is az, ha nem éjszakai csend van, és nem 30 cm-re az ember fülétől teszi ezt a házi kedvenc. Én ezt max. 5 percig bírom hallgatni, miközben igyekszem elaludni. Ezen az estén is próbáltam rábírni a macskát, hogy vagy fejezze be, vagy menjen át a fotel(já)ba takarítani magát. A kezemmel ösztökéltem, de mivel a szent tevékenységében zavartam meg, így egyszer csak a fogait éreztem a csuklómon. Na, mondom, nehogy már a macska dirigáljon, ezért felkönyököltem, és határozottan rászóltam: – “ezt nyugodtan befejezheted. Szerintem én vagyok a nagyobb, úgyhogy velem ne kötekedj.” A szavakból nem sokat érthetett, de a hangomon érezhette, valami olyasmit csinált, aminek nem örülök. Úgyhogy tett egy kanyart, és odadörgölődzött hozzám.

Mondjuk, engem sem kell félteni. Szegényt éjjel már kétszer is lerúgtam az ágyról. Persze, nem szándékosan. Gondolom, az ágyvégében hűvösebb van, így odafekszik olykor. És amikor fordultam a takarót igazítva a lábammal, őt is sikerült megtaszajtanom. Teli talppal. Mivel takaró fedte a lábamat, nem tudta, hogy én voltam a merénylő, mert jött a fejemhez vigaszért.

Amúgy számomra ő a legcukibb, legszebb, legaranyosabb macska a világon. Még úgy is, hogy nem ismerem a többit.