… volt szintén egy évforduló.

Sokunknak beleégett a memóriájába az a nap. Ha nem is a teljes, de a délután és az este biztosan. Én is tudom, hol voltam, és szinte szóról szóra tudom idézni az akkor elhangzottakat, látottakat.

Nehéz volt felfogni, hogy amit látok a tévében, nem egy katasztrófafilm képei, hanem a valóság. Hogy azok a repülőgépek (tele utasokkal) valóban belerepülnek a tornyokba, azok meg (tele munkába érkező dolgozókkal és a mentésükre érkező tűzoltókkal együtt) leomlanak.

Lehet, hogy a szakértők azt mondják, hogy onnantól kezdve valami más lett, de szerintem csak az USA-ban. A világ nagy része megtapasztalta közvetlenül mindkét világháborút, s sok ország onnan számolja a “valami mást”. De sajnos, néhány ország vezetője elfelejti vagy visszavágyja azokat az időket.

Az utóbbi években el-elgondolkozok azon, hogy mennyire mélyre kell valakinek süllyednie, hogy nulla lelkiismerettel pusztítson el embereket, vegyen semmibe egy népet (legyen az a saját országának lakossága), és csak a saját gazdagodására, hatalmára koncentráljon.

Nálam gyorsan dolgozik a karma, náluk miért nem?

Miért oly nehéz megvalósítani a tényleges világbékét, míg könnyű háborúkat kezdeni?