Egyelőre úgy tűnik, hogy a hűtő mizériám befejeződött.

Ugye személyesen is megjelentem kedden az üzletben, és ott megtudtam, hogy csütörtökön fogják kihozni a gépet. Úgy legyen, kopogtam le gyorsan – képzeletben. ‘Fingers crossed‘, ahogy az angol mondaná. Az üzletben még párszor elmondtam, hogy de délelőtt legyenek szívesek kiszállítani, mert délután nem érek rá. S amilyen mázlim volt, reggel 8 óra körül hívtak is, hogy egy-másfél óra múlva jönnek. A két markos legény felvonszolta a hűtőmet a negyedik emeletre, majd kicsomagolták és beállították a leendő helyére (az ajtófordítást már a raktárban megcsinálták), és egy ezressel a zsebükben elvitték a régit. Este már lehetett is belepakolni.

A gép csendesebb, mint a régi. S mivel a színe (szürke) sem feltűnő, észre sem veszem, hogy ott álldogál és funkcionál. Amúgy az egyik szállító megjegyezte, hogy 7 év múlva úgy is csere lesz, mert hát hogy addig bírják ezek a maiak. Mondtam, hogy amit most elvisznek, az még a 4 évet sem érte meg.

A héten még az történt, hogy a macskát csütörtökön délután állatorvoshoz vittem oltásra. Ha már ott volt, kikérdeztek, hogy javult-e a hányásgyakoriság, azaz ritkább lett-e, hogy a szőroldó pasztát etettem vele. Mondtam, hogy semmi javulást nem észleltem, sőt a szőroldó szárazeledel sem ért e tekintetben. Akkor vegyünk vért a cicától, s hátha a labor kiszűr valami betegséget! A macskám, ahogy adandó alkalma volt rá, már le is lépett a hordozó aljából, és próbált valamelyik szekrény alatt menedéket találni. Szerencsére sehova sem tudott bekúszni, így gyorsan elkapta az asszisztensnő, s visszakerült a vizsgálóasztalra. Mivel már itthon összepisilte magát, míg befogtam (bemenekült az íróasztalom alá, és ott remegve várta, mi lesz a sorsa, de menekülés közben már bepisilt, mint ahogyan februárban tette), így csak dermedve,, összekuporodva hagyta, hogy betekerjék egy törölközőbe, és vért vegyenek tőle. Az oltás és a féregtelenítő tabletta beadása ehhez képest csak lepkefityfiritty volt.

Megmérték a súlyát is. 3,7 kg. Azt mondták, hogy nagy cica. Nem tudom. Szerintem meg átlagos, de valószínűleg ők jobban tudják.

Ahogy hazaértünk, a szobámba, ahol elfogtam, nem igazán akart bemenni. Először odafutott be, aztán sarkon fordult, és bemenekült a kisebbik gyerek szobájába a kanapé mögé a radiátor alá. Onnan skubizott kifelé, mikor megnéztem, hol is talált menedéket. Persze, egy-két óra múlva kijött onnan, különösen azután, hogy a gyerek hazaért, és bent kívánt tartózkodni a szobájában. Egy félős cicánál ez pedig azt jelenti, hogy spuri onnan kifelé.

Péntek este kellett érdeklődnöm az laboreredmény felől. A doktornő elmondta, hogy kiugró rendellenes értéket nem talált, de javasolja, hogy kezdjem el etetni hypoallergénes eledellel a macskát, legalább 3 hónapig, és meglátjuk, hogy történik-e javulás, vagyis ritkul-e a hányás. Illetve egy félév múlva legyen egy ellenőrző laborvizsgálat.

Úgyhogy most költöttem a macskára 47.600 HUF-ot, aztán kétszer drágább kajával fogom pár hónapig etetni, mint eddig. Szóval, lett egy drága hobbim. A macska legalább cuki (az elmúlt egy pár napban nem is harapott meg, ha jól emlékszem, de lehet, hogy már fel sem tűnik).