Újra azon gondolkozok, hogy kizárom a szobából a macskát éjszakára. Vagy csak hajnalra.
Már legalább a negyedik éjjel ül a fejemre. Valamikor szó szerint, valamikor csak közvetlenül az arcom mellé fekszik vagy ül, így nekem nehéz levegőt venni. S persze éktelen dorombolásba kezd.
Ma hajnalt próbáltam távolodni tőle, elfordulni, de mivel az arcomhoz kötődik, mindig jött utánam. A végén ő is megunta, s mikor újra elfordítottam a fejemet, megharapta a fejtetőmet. Először azt hittem, hogy csak a hajamat “eszi”, aztán éreztem a bőrömön a fogait is. Tartósan. Mikor felkaptam a párnáról a fejemet és rászóltam, gyorsan elfordult tőlem, s úgyanúgy viselkedett, amikor a karom után kap.
Persze reggel én nem látok ki a fejemből a kialvatlanság miatt, s jöhetek így dolgozni.