Hát, nem sajnálom, hogy vége lett. Talán, mert az utolsó hónapok nem voltak könnyűek (vagy én voltam már sz@rul, ezért fogtam fel negatívan), örülök, hogy pontot tettünk a tavalyi év végére.

De, ahogy a szabadság is egyszer véget ér, és – szerencsés esetben – mehetek a következő nap dolgozni, így folytatódik az élet az új évben. Ergo semmi sem változik (ha én nem változok).

Visszatekintek. Csak emlékezetből, és nem olvasom vissza a bejegyzéseimet, amelyek amúgy sem voltak túl gyakoriak és részletekbe menőek.

Először veszem a negatívan megélt történéseket. De nem tételesen, mert nem akarom őket azzal erősíteni, hogy felsorolom őket és újra átélem. Történtek dolgok, amelyekre álmomban sem gondoltam, hogy lehetségesek. Valószínűleg az alapvető naivitásom miatt értek váratlanul. Lelomboztak és csalódott lettem miattuk. A nagy részüket nem írtam le, mivel az interneten bármire rá lehet akadni, és bár a blogom nem népszerű, akkor is olyan emberek olvashatják – véletlenül -, akik a leírt információkat rosszul használhatják fel. Majd egyszer, majd talán április után leírom a történteket.

A munkahelyemen, sajnos, túlságosan egóval élem meg a dolgokat, ezért, így visszagondolva, olyan voltam, mint aki folyóshomokba került, és ahelyett, hogy nyugodt, lassú mozdulatokkal vagy csak mozdulatlanul állna benne, kapálózik és idegesen háborog a helyzete miatt, és ezzel szépen mélyebbre süllyeszti magát. Ha lehetne, most törölném az egész évet, és újra írnám, már csak azért is, hogy a kollégáim szemében normálisabb embernek tűnjek.

Volt ügyem a hűtőmmel (régi), ami egy új berendezés beszerzésével oldódott meg. Gyanítom, a 2026-os év a mosógépé lesz.

A bejegyzésem másodig felében összeszedem a jó dolgokat.

A cicámmal még mindig szép az élet. Úgy tűnik, lassan megszokja, hogy pár havonta eltűnök néhány napra az életéből, de ez nem azt jelenti, hogy örökre. Így, mikor hazaérek, már nem néz rám az űzött, megbántott macska szemével. Kicsit harapóssá vált a nyáron, ezért már nagyon odafigyelek a mozdulataimra, illetve nem rántom el a karomat, ha megharap, s csak akkor szólok rá, ha tényleg fájt a harapása. Hajnalonta többször az arcom mellé akar feküdni (ez azt jelenti nekem, hogy nem kapok levegőt, mert olyan közel nyomja magát hozzám). Azzal próbálom megelőzni, hogy ha hason alszok, a karomat és kézfejemet olyan közel hozom az arcomhoz, amennyire lehet. Ma reggel tojt erre, és azt a pici helyet is lehetőségnek vélte, és beült a kis háromszögbe. A két mellső lába az orromnál álldogált. Ez a jobbik eset. Kellemetlenebb, mikor a fenekét teszi az arcomra. De csak ennyi bajom legyen vele!

Az éven két családállításon is részt vettem. Mázlim volt, és állító voltam. Egyik sem volt könnyű téma. A második különösen nem, mivel az egóm került megdolgozásra. Rájöttem, hogy nem vagyok együttérző, bár én annak gondoltam magamat. De ez így nem teljesen igaz. Van bennem empátia és együttérzés, de szelektíven. Mivel a családomban nem tapasztaltam aktív együttérzést, ezért magam sem alkalmazom feléjük ilyen-olyan okokból. (Az állítás során az egyik segítő folyton azt mondogatta, hogy mert félek a fájdalomtól. Ez igaz, de csak részben. Én azt mondom, mert nem láttam pozitív példát rá, nem tapasztaltam meg, így azt tanultam, hogy a családommal ne legyek együttérző.)

Voltam áprilisban egy hetet Tamperében, szeptemberben pedig a Mátrában pihentem. Mindkettő nagyszerű élmény volt.

Voltam színházi előadásokon, standup esten, a munkahelyem jóvoltából remek éttermekben ehettem (Gundel, Mandragóra, VarjúVár, Vakvarjú, stb.), szigettag lettem egy kerületi szigetben. Voltam tüntetéseken, felvonulásokon és gyűléseken is. Láttam közelről (élőben) olyan embereket, akiket eddig csak monitoron.

2025. év 9-es év volt. A számmisztikában a befejezés éve. 2026. év 1-es, így jelentheti az új kezdést is. Remélem, így lesz, és áprilisban azért fogok berúgni, de nagyon, mert sikerült a jelenlegi rezsimet leváltani.

Már rég nem fogadok meg semmit január elsején, de most megteszem, mivel szükséges. Elsősorban azt, hogy újra mindennapossá teszem a mozgást, a sportot az életemben. Nem elsősorban azért, mert sok kilogrammot híztam, hanem azért, mert érzem, milyen rossz sport nélkül az élet. Többet szeretnék olvasni, mert az íróasztalomon nem fogy az olvasatlan könyvek tornya. Azt is megfogadom, hogy a munkahelyemen csökkentem az idegbajos kirohanásaim számát, a panaszkodást és a kolléganőm szidását magamban. Békés és nyugodt szeretnék lenni, amilyen tudok lenni, ha kiegyensúlyozott vagyok. Három-négy éve úgy vesztettem el a talajt a lábam alól, hogy észre sem vettem, csak hagytam. Ideje összeszednem magamat, és rendbe szedni az életemet.