Egy hét örömei

Itt az idő az újabb pozitív történések megörökítésére.

Múlt csütörtökön a délutánomat és az éjszakámat az varázsolta széppé és örömtelivé, hogy együtt töltöttük. Jött, néztünk egy kis Vueltát, majd sétáltunk egy kicsit, aztán már este is lett. Majd hajnal. Amikor is ébresztettem, és elvonszoltam futni. No, persze, ez az ige egy kicsit erős. Inkább bekapcsoltam rajta az “On” gombot, és félig-meddig ébren kocogott mellettem. Egy gyors reggeli készülődés után mindenki ment a maga útjára.
A szétválásunk csak délután 4-ig volt érvényben, ugyanis a körül gördült a háza elé az autóm, ahol mosolyogva és leizzadva várt (nem rég tért haza a kerekezésből). Én mosott rongyként (leamortizált a meló) szálltam ki az autómból, és csak arra vágytam, hogy az ágyra ledőlve nézzek ki a fejemből. Pedig szépen megterített asztallal és finom étellel várt. El vagyok kényeztetve? El.
A kései ebéd és a Vuelta aznapi szakasza végére már én is felfrissültem, így már készen voltam a barátai meglátogatására is. Meg természetesen az éjszakára…

A szombat reggel az újbóli elválásunkkal kezdődött. A két félnappal feltöltődtem, s bár nem mondom, hogy elég a következő találkozásunkig, de hálás vagyok ezért is.

A hétvége első napját az abszolút henyélésre szántam. Film- és Vuelta nézés, mert jár. De még beiktattam a gyermekeim szobájának rendbetételét, valamint a szennyes kosár ürítését folyamatos mosással.

Vasárnap este elégedetten és nyugodtan dőlhettem hátra, mert szerencsésen és zökkenőmentesen megjártam Budapestet, lefutottam egy félmaratont. És még ebédet is főztem a kisebbik gyermekemnek a hét első két napjára.

Hétfő örömteli eseménye egy reggeli jóleső futás, majd a melóhelyen megoldódó … problémák, illetve délután végre újra folytattam az angol nyelvű könyv olvasását.

Kedd hajnalban olvashattam üzenetét, melyet akkor írt nekem, mikor már álomba merültem. Nagyszerű napkezdés! Egy klassz kis edzés, majd délután egy teljes testmasszázs. Szuper!
Hogy jól záródjon a nap, újabb szép sorokat olvashattam Tőle.

Kisebb bicsaklásokkal (meló) az elmúlt hét nap kiegyensúlyozott, békés és elégedettséggel eltöltő volt. Köszönöm!

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..