Múlt vasárnap kora délután feltűnt, hogy a macskát legalább egy órája nem láttam. Aludni általában a szobámban szokott és olykor az étkezőasztal melletti padon. Keresésére indultam. Utoljára a nagyobbik gyerek szobáját néztem meg, és már igen kíváncsi voltam, hova dőlt le. Megtaláltam. Nem aludt. Az ablakban ült és igen nézett valamit odafenn. Közeledtemre szépen lesétált a párkányról, és kiment a szobából (nehogy csapdába kerüljön egy viszonylag zárt helyen). Megnéztem, mit nézett.
Egy fecskét láttam a 2/3-ig leeresztett redőny és a szúnyogháló között kiterülve. Ó, mondom, szegény beszorult. Akkor hirtelenjében eszembe sem jutott, hogy felfele tartott a redőnytokba, csak a macska (majd miattam) vált mozdulatlanná. Szóval, kieresztettem.
Kissé kétségbe estem pár pillanat múlva, mivel a redőnytokból egy (?) madár vergődését hallottam. Először fel sem merült bennem, hogy a fecskék beköltöztek a tokba. Azt hittem, véletlenül valahogy belekerült, és most csapdába esett. Már a mentőakción gondolkodtam, de mivel a 4. emeleten lakok, eszembe se jutott, hogy magam oldjam meg a dolgot. Szerencsére nem tettem semmit. Úgy voltam vele, ha valahogy belekerült, úgy ki is fog onnan menni, ha nagyon akar.
Másnap reggel, amikor a macska már megint oly állhatatosan álldogált az ablakpárkányon felfelé tekintve, gyanítottam, hogy megint egy fecske lesz ott. És igen! Mivel éppen munkába indultam, és nem volt időm semmilyen fecskementésre, így hagytam ott, ahol találtam. Persze este már nem volt ott. Nem, nem a macska ette meg, mivel az ablaküvegen és a szúnyoghálón keresztül igen nehéz dolga lett volna, de gondolatban biztosan megtette párszor.
Meg kellett állapítanom, hogy legalább egy fecskecsalád van a redőnytokban és a félig leeresztett redőny és a szúnyogháló között másznak fel és le, hogy be- és kijussanak. A macska nagy örömére és kínjára, hiszen nem tudja őket elkapni.
Hát, valószínűleg annak sem örülnék, ha az ablak fölé költöztek volna, mert tele lenne kívül a párkány fecskekakival, de ez még rosszabb, mert ősszel, amikor már elköltöznek, hívhatok egy redőnyöst, hogy kitakaríttassam a tokot. Gyanítom a fészek mellett egy hatalmas kakihalmot is találunk majd.
A cicával továbbra is szép az élet. Mosakodik alvás előtt, alvás közben, alvás után, meg csak úgy, amikor azt érzi, hogy keresztbe álltak a szőrszálak itt és ott a testén. És persze evés után is megy a nagytakarítás.
Előszeretettel fekszik oda, ahova én szoktam, így, ha felkelek az ágyról, hogy ügyet intézzek, akkor be kell biztosítanom a helyemet, ha vissza akarok oda feküdni, mert ha nem teszem, nagy eséllyel találom a macskát az előmelegített ágyrészen.
Mint a legtöbb macska, ő is nagyon kíváncsi, és a félelmét ezzel le-le tudja győzni. Viccesnek találom, mikor követ, és kiderül számára, hogy lebukott, azaz észreveszem, hogy mögöttem van, vagy a sarokról figyel, amikor a fürdőszobában vagyok, stb. De így ki is deríthetem, hol van. Csak el kell indulnom a keresésére hangosan kérdezgetve, hol van a cica. Mire az utolsó szobához érek, akkor már biztosan mögöttem jön azt nézve, hogy mit keresek.
Holnap négy napig nem leszek itthon. Munka miatt el kell utaznom. Nem marad egyedül, hiszen a kisebbik gyerekem itt lesz. Kíváncsi vagyok, hogy szorosabbá válik-e a kapcsolatuk, vagyis a macska megbarátkozik vele annyira, hogy hagyja magát megsimogatni, illetve mennyire viseli meg a távollétem így, hogy lesz társasága.
Néha megértjük egymást. Vagyis én őt. A meleg miatt az ablakokat napközben zárva tartjuk, s ha lehet, még a redőnyöket is mélyre eresztem. Ezt a macska nagyjából estig el is viseli, hiszen jórészt alszik (délután a legmélyebben, majdnem K.O. szinten). De este, mikor felébred, akkor muszáj neki kinéznie, hogy megvan-e még a világ, nem lopták-e el.
Tegnap este, mikor körbe járta a lakást, és nem talált sehol egy nyitott ablakot, odajött, és nyávogott. Mondta a magáét, majd nézett az erkélyajtó felé, ami szintén zárva volt (ment a légkondi, és nyugati fekvés révén, napnyugtáig forrósít a nap). Mondtam neki, hogy ezt sötétedésig biztos nem nyitom ki, de a nagyobbik gyerek szobájában levőt igen. Odáig elkísért, majd örömmel ült ki a beáramló meleg levegőbe.