Igyekszem megállni, hogy ne legyek kritikus bizonyos esetekben. De ha még le se írom, szóban nem is mondom, akkor is az vagyok.

Ma reggel újra e helyzetbe kerültem. Megláttam egy ismerősnek vélt pasit. Néztem, hogy ő e az, akire gondolok, s közben azt is, hogy mennyire elhagyta magát. Ami a fizikai állapotát illeti. Annak idején (most számolok…. 26-27 éve), még nőtlen korában, edzeni járt, és figyelt a külsejére, azaz sportos, jó alakú (amennyire ruhán keresztül meg tudtam ítélni) srác volt.
Tudom, hogy a nőkkel, feleségekkel nem volt túl sok szerencséje (remélem, hogy azóta rendeződött ezen életterülete), és már 20 éve sem látszott rajta, hogy valaha volt súlyzó a kezeiben.
Hát, nézve a mai alkatát …, manapság sem jár le a terembe, vagy legalábbis tesz magáért valamit.

És erről persze eszembe jut, hogy mennyi, de mennyi ember van, aki belesüppedve a mindennapokban, hagyja, hogy a teste szétfolyjon. Igen, még egy vékony testű ember is lehet folyós, ha nem tartja karban az izmait valamilyen mozgással (nem feltétlenül a szexre gondolok), sporttal.

A múltkor kaptam egy olyan mondatot, ami azzal kezdődött: “ha jobban adnál magadra, akkor …” Tudom, az illető arra utalt, hogy festessem a körmeimet, hajamat, használjak sminket, viseljek nőcis ruhákat, de mellélőtt. Mert nálam az “adok magamra” kifejezés kimerül a rendszeres sportolásban, a lelkem egyensúlyban tartásában, az ismereteim bővítésében, a számomra helyes étkezésben, a tisztálkodásban, a tiszta ruhák viseletében, a testem alapszintű ápolásában (pl. masszázs).
A többi csak külsőség, olyas valami, ami számomra perpillanat semmi értéket nem jelent. Szerintem nem ezektől leszek nő, ápolt és jól kinéző.

Azzal akarok tetszeni magamnak, a páromnak, hogy izmos a lábam, hátam, karom és formás a hátsóm (és amennyire lehet, lapos a hasam). És persze, egy erős, magabiztos, kiegyensúlyozott nőt lássak magamban, lásson bennem, mert a lelkem is rendben van.

És mivel magammal szemben ilyenek az elvárásaim, a külvilágban is szeretném ezt látni. A többi emberben, emberen.

Az elmúlt pár éjszaka nagyon jól alszok. Néha tudatában vagyok, hogy álmodok is, néha csak az a jó érzés van bennem ébredés után, hogy ez az alvás de jólesett.

Múlt éjjel mélyen is aludtam, és ébredés előtt még álmodtam is. Valamilyen havas környezetben voltunk, és külföldön. A kisebbik fiam arca, alakja rémlik fel még a sztoriból, de fura módon nem anya-fia kapcsolatban, hanem a testvére voltam.

Az ébresztő hangja kipattantott az ágyból. Még vissza kellett egy fél percre ülnöm az ágy szélére, amíg tényleg felébredtem annyira, hogy ki tudjak ballagni a konyhába.

Ma reggelre főleg törzs- és karizom edzést terveztem, némi burpee kombinációkkal kiegészítve. Pont jó volt, pont elég volt, és pont annyira fáradtam el, amennyire ma akartam.

A héten már kétszer futottam, lassan is és tempósabban is. Holnapra egy kis terepfutás van betervezve. Már várom.
Vasárnapra kerekezést tervezek. Remélem, az ég is úgy akarja, ahogyan én.

Volt a héten oldás, ragasztottam lábat kinezio tapasszal (égből pottyantak a lehetőségek).

Haladtam a könyvvel, amit a múlt héten kezdtem el. Tudor Margit után jöhet Stuart Mária – Tudod Erzsébet korszaka a protestánsok és a katolikusok harcával a föld alatt és nyíltan.
Hm. Nincsenek véletlenek. Valahogy egyből párhozamot vont az elmém a jelennel.
A liberális, haladóan szemlélődő énem nehezen tud bizonyos dolgokat elfogadni, felfogni és megérteni. Ehhez a merev, szemellenzős énem kellene, de az meg gyenge, fos, hogy kiálljon magáért. Szerencse?

Lehet, tartani kellene egy bőröndöt becsomagolva (futó cucc persze része lenne), egy külföldön (más néven) vezetett bankszámla, hogy bármikor lehetőségem legyen dobbantani. Ijesztő gondolat, de az még ijesztőbb, hogy felmerült bennem.

Pokoli O
=
Hello

A választási eredményekről nem óhajtok semmit írni. Szóban és FB-n már kinyilvánítottam a véleményemet, nem szeretném e blogot is terhelni vele.

Az élet megy tovább, ahogyan azt ma reggel futás közben már észleltem is.

Ja, ja, éppen kicsi gólyák készültek, mikor lekaptam a széttárt szárnyú hímet.

A mai nap egy szuper nap volt.

Futottam egy nagyon jólesőt kora reggel, amit egy szavazással zártam. Otthon a szeretett férfi várt.

Közös reggeli, majd összeszedelőzködtünk. A biciklik a kocsi hátuljába, mi előre, és irány Szilvásvárad.

Miután leparkoltunk, nekiindultunk felfelé. S csak tekertünk, s csak tekertünk a hegynek fel. Egy leállóban megnyugtatott, hogy már nem sokára a tetőn vagyunk. Ezúttal is bebizonyosodott, ha egy pasi azt mondja, a nehézségeknek mindjárt vége, akkor nyugodtan triplázzam meg az általa sugallottakat.

Aztán 14 km után már tényleg jöhetett a lefele. Hát, én ezt sem tudtam úgy abszolválni, ahogyan ő. Ebben is lassabb voltam.

Viszont az idő csodálatos volt, a Bükk fennsíkon még hatalmas hóvirág mezők voltak.

Leérve a völgybe kiültünk egy étterem teraszára, és jól megebédeltünk.

Hazaérve pedig még bekapcsolódhattunk a Paris-Roubaix kerékpárverseny hátralevő 82 km-ébe. A kedvencem 55 km-nél előreszökött, és onnantól kezdve már csak azért drukkolhattam, hogy minden nehézség nélkül célba érjen – elsőként.

Mivel ez a nap szuper, tehát Peter Sagan is gyönyörűen megnyerte a versenyt.

A koronát a napra már csak egy valami tehetné fel. No, majd meglátjuk…

Tegnapi első:

Ülünk a tóparton, a nappal igyekszem szembefordulni és napoztatni az arcomat.
A pihenő pad másik oldalán ül. Beszélgetünk, majd egyszer csak megjegyzi:
– Tudtam, hogy nem vagy csúnya, de most nagyon szép vagy.

Második:

Vacsorára tejberizst főztem neki, mert szereti, mert jóízűen megeszi, ha főzök. Megszoktam mutatni, mennyi rizsből készítem, mert szerinte elég egy adag is.
Kész lett, majd nem oly sokára csak a hűlt helye volt, vagyis csak a beáztatott fazék és a használt tányér.
– Hát, ha dupla ennyit csináltál volna, akkor annyit ettem volna meg. Finom volt, mint mindig – hangzott el a dicséret. Majd hozzátette:
– Két dolgot nagyon tudsz…
És itt sorolta a kettőt, plusz egyet.
– Vagyis hármat – mondom erre.
– De még azt is nagyon jól tudod – folytatta a felsorolást.
– Tehát négy dolgot – javítom ki.

S itt már megállt, mert hát jóból is megárt a sok.

A szombati versenyből nem lett semmi, mert elhalasztották. Lehetőségem lett volna tegnap, hogy egy másik hegyre fussak fel helyette, de nem sok kedvet éreztem, hogy verseny keretei között loholjak. Inkább hagytam, hogy mások élvezzék ezt az élményt, én inkább teljesítettem a Polar program edzésterve szerinti lassú futásomat alacsony pulzussal.

Mondjuk, ez a lassú futás inkább hosszú futás lenne 2-es zónás pulzussal, de ugye ez nekem lassú futás is. Kocogás, ha úgy tetszik. Mivel Egerben csámborogtam, igyekeztem egy-két dombocskát is megfutni, azaz ilyenkor teszek a sebességre, lényeg, hogy a pulzusom ne menjen fel az adott határ felé tartósan. Ha ehhez egy helyben kell a lábaimat emelgetnem futás gyanánt, akkor megteszem azt is. Legyen meg a terhelés és az időtartam, ennyi.

Amúgy a hétvége szuper volt. Én legalábbis nagyon jól éreztem magamat. Pénteken délután még gyorsan kitakarítottam, majd lazultam. Szombaton a délelőttöm szabad volt, így egy laza (csak egy kicsit nyomtam meg az utolsó 10-15 percet) görgőzés után csak a szennyestartó kiürítésére fókuszáltam, azaz mosattam, teregettem, mosattam, teregettem, stb. Majd megfőztem az ebédemet, olvastam, ettem, és meg is érkezett a párom a szerszámjaival.

Úgyhogy meg is szerelte az egyik ajtó zárját. Megkérdezte, mivel fizetek, és megállapodtunk a természetbeni fizetésben. Jó döntés volt…

A délután henyéléssel töltöttük, csak este felé ballagtunk le a boltba, hogy egy kicsit sétáljunk.

Az éjszaka rövidebb volt egy órával, de ahhoz képest kialudtam magamat. Kényelmesen elkészültünk, majd indultunk a versenyre. Úgy készültem, hogy vagy versenyzek, vagy nem. Ha nem, akkor csak elfutkározok a városban. Hát, így is lett. Nem éreztem magamban a versenyszellemet, és az idő is elég szomorkás volt. De így is kellemes és jóleső lett a kocogásom. Nem fájt a lábam, csak utólag éreztem egy kis feszülést a sarkamban. Ma már abból sincs semmi.

Még megkajáltunk az egyik kis gyorsétkezdében (nem multi), majd indultunk is haza. Itthon még elcsíptük a Gent-Wevelgem kerékpárverseny utolsó 60 km-ét, és láttam a kedvenc kerékpárosom hihetetlenül pofátlan győzelmét. Megküzdött érte, de ahogy csinálta, azt teljesen rá vall.

Reggel szokásosan korán keltem, és ő is velem, mert ment melóba.

Szar volt felkelni (egy órával hamarabb a szokottnál). Hülye óraátállítás. Így lemondtam a funkcionális edzésről, s helyette tekertem egy keményebbet. Ja, meg megcsináltam a burpee-ket. Mivel két nap adagjával el voltam maradva, muszáj volt bepótolnom a 2 x 32 db-ot. Lett belőle 100. (Tudok számolni, csak a 3 x 32 db-hoz hozzácsaptam még négyet, hogy kerek legyen a szám.)