Ízlések és pofonok

Jó néhány éve kritikát kaptam a melegszendvicsemre, hogy az túl van szárítva, túl ropogós.

Azóta nagyon óvatosan sütöttem a szendvicseket a sütőben (más lehetőségem erre nincs), agyon vajaztam, nehogy egy száraz rész is legyen rajtuk.

Erre mit kértek most a gyerekeim? Legyen jól megpirítva a kenyér!

Amit pedig saját maguknak csinálnak …, hát, az én szendvicseim kutyafülék azokhoz képest.

Boldog születésnapot, Lissza Blog!

Éppen 10 éve, hogy elkezdtem írni ezt a blogot.
Volt, hogy sűrűbben, naponta többször írtam le gondolataimat, érzéseimet, volt, hogy pár hétig feléje se néztem.
Most is elég ritkán írok, bármennyire is hiányzik az írás.
Marad a blog, marad, ameddig lehet.

Még legyen minimum ennyi évünk ezzel a bloggal sok, sok bejegyzés megírásával!

Fiatal

Még minding a következő reakciót váltom ki, mikor megmondom, hány éves vagyok.

- Miii?! Nem hiszem el! – tágra meredt, csodálkozó szemek, tátott száj.
- …. – szerény mosoly részemről.
- Azt hittem, hogy 30 éves vagy. Mi a titkod???

A gének? Az életmód? Az, hogy én én vagyok? Mit tudom én…

Festés és tapétázás

Már hónapokkal előtte lelki teherként éltem meg az elkövetkezendő festést és tapétázást. Ahogy közelgett az összepakolás napja, úgy sresszeltem.
Aztán megoldottunk mindent. Szűk egy nap alatt kimázoltuk a gyermekek szobáját háromféle színnel: alap sárga (véletlenségből olyan színárnyalatot választottam, amilyen a falon is volt), zöldalma és csuda kék. És este már ott is aludhattak. A következő nap még egy kis pakolás, és azzal a szobával kész is voltam.
Jöhetett az enyém. Tapétázás. De előbb még meg kellett a tapétának érkeznie, mivel a netről rendeltem. Persze, csúszott az érkezés időpontja, de úgy sem lettünk volna kész egy nap alatt, hiszen még ki és össze kellett pakolni a szobában, le kellett a falról szedni a régi tapétát, a plafont is fehérrel át kellett festeni. Végül, ketten kezdtük el, majd a macerásabb, aprólékosabb részt én fejeztem be egyedül pénteken. Még ma is pakolok, takarítok.
Megvan a tanulság: a festés gyorsabb, olcsóbb, praktikusabb.
Viszont a tapéta számomra otthonosabb, szebb. És jól is néz ki a szobám. (Háromféle, de összeillő tapéta.)

Holnap, az utolsó szabad napomon, néhány ügyet elintézek, de, esküszöm, pihenni is fogok.
Vagy elmegyek egy hosszút futni.

FODMAP

Több, mint egy féléve paleo étrendet követek. Nekem eddig nagyon bevált, nem is áll szándékomban változtatni ezen.

Már lassan három éve távoltartom magam a gluténtól, mert úgy gondoltam, arra vagyok érzékeny.

Hát, nem.

Egy ideje sejtem, hogy egyes szénhidrátfajtákat nem tolerál a bélrendszerem, s tegnap rá is jöttem, hogy nem sokat tévedtem. És mint kiderült, van ezeknek egy összefoglaló neve, amit FODMAP-ként rövidítenek.

Nem bánom, hogy csak most derül ki, hiszen akkor nem kezdek el paleozni, ha csak ezeket a cukorféléket kerülöm.

Nem sok magyar oldalon található erről az élelmiszerérzékenységről, pedig jópáran szenvednek benne, és nem tudják, hogy mi az oka a tüneteiknek. Én is évekig sakkoztam. (A tenyek-tevhitek.hu oldalon viszont olvashatsz róla.)

No, persze, egyelőre kihagyom az étrendemből a problémás ételeket, de azért egy stresszoldással (vagy többel) majd korrigálok a dolgon. (Ha már kineziológus is vagyok.)

Elázva

Ma reggeli futó kalandom az eső és köztem történt.

Elindultam. Már szemetelt az eső. Úgy gondoltam, mit nekem egy kis víz, úgyis le fogok izzadni futás közben. Már 3 km-nél jártam, mikor azt vettem észre, hogy nem esik. Még áldottam is az eget, hogy a futás mellett döntöttem, mert most biztos bosszankodnék, ha otthon maradtam volna.

A 6. kilométert nyomtam, mikor újra rákezdett, de akkor már érezhető volt: ebből zuhé lesz. És lőn!

Egy idő után már nem érdekelt, mennyire vagyok vizes, s abba is belenyugodtam, hogy a cipőmben is áll a víz a sokadik pocsolyába trappolás után, de a mobilomat kezdtem félteni. Így lassan hazafelé vettem az irányt.

Már közel jártam a házhoz vezető úthoz, mikor csendesedni kezdett. Ó, ez klassz, még ráhúzhatok egy kicsit, gondoltam, most, hogy a mobilomat nem fenyegeti az elázás veszélye.

Aha, persze. Amint túlhaladtam a terünket, újra nekilendült az eső. Szóval, a nyakamba kaptam egy újabb adag vizet.

Meguntam, és hazafutottam. Bő 9 km a mai etap.

Lakás

Számomra is hihetetlen, hogy már lassan 8 éve vettem azt a lakást, amiben lakunk. Az idő múlására leginkább az emlékeztet, hogy a helységeket ideje festeni és tapétázni. Nagyobb felújításba nem fogok – egyelőre -, mivel sajnálom beleölni olyanba a félretett pénzemet, amit nem biztos, hogy sokáig fogok használni, ugyanis még mindig tervem, vágyam és álmom egy kertesházat venni, ahol leélhetem az életemet.

Szóval, tavaly az előszoba, folyosó, konyha és a vizesblokkos helységek kaptak friss festést (a minőség olyan amilyen). Ez éven a gyerekek szobája és az enyém van soron. SK lesz elvégezve a munka, valamin spórolni is kell. Ez van.

Nem is tudom, mi lesz nehezebb: a gyerekek szobáját össze- és kipakolni, kifesteni, majd mindent visszarámolni, vagy az én szobámat szétkapni, kitapétázni, majd újra visszapakolni mindent. Erőt gyűjtök.

Aztán egy ideig hagyjanak békén…

Jól sikerült

A kisebbik gyermekem agyon dicsérte a múlt csütörtökre készített rizst. Azt mondta, remélem, emlékszem, hogyan csináltam, mert legközelebb is úgy kellene.

Pechem van, mert csak arra emlékszem, hogy egy kicsivel jobban meg sikerült pirítanom a zsiradékon, mint általában…