És néha tényleg onnan kapjom meg azt, amire vágyok, ahonnan nem várom. Csak megjelenik az életemben, és vagy azonnal leesik, hogy a vágyott dolog teljesült, vagy egy kicsit később.

Nekem kicsit később jött a felismerés. De az a fura dolog történt, hogy előbb megtörtént és aztán vágytam rá.

Eldönthetem, hogy azért van a figyelmem majdnem központjában a kritizálás, mert én is ilyen vagyok vagy mert …. azt hiszem, az előbbi.

Ugye könnyebb a másik szemében a szálkát meglátni…

Na, szóval, nem éppen kellemes hallgatni, mikor mások nagy elánnal kritizálnak, véleményeznek bizonyos embereket, dolgokat, gondolatokat.

Pedig – esküszöm! – nagyon odafigyelek, hogy nem véleményezzek, ne legyek kritikus más embereket illetően. De – és most jön a mentegetőzés – emberből vagyok én is. (Csak egy-ketten hiszik, hogy angyal vagyok. … jót röhög…)

És újfent meg kell állapítanom, hogy Apu bora igen erős, vagy csak én nem vagyok hozzászokva az alkoholhoz. Asszem, mindkettő.

Sokáig azokat a lemezeket hallgattam gyerekkoromban, amit a szüleim szereztek be fiatalkorukban. Imádtam néhány dalt. Mint pl. a fentit és a lentit. A lemezjátszó is nagyjából hasonló idős volt, mint a dalok.

A hétvégén megint azt éreztem, hogy kicsit kilógok a sorból: nem festem magamat, nincsen műkörmöm és nincs is rá igényem, és egyáltalán: borsodinak lenni az valami más… Kiderült, még tájszólásom is van. (Nekem? Valóban?)

Mindegy. Alig vártam, hogy újra itthon legyek. Megláttam messziről a sötét szobákat tükröző ablakait a lakásomnak, és azt mondtam: végre itthon, végre megint jót alhatok és egyáltalán … imádom az otthonomat.

Ritkán vagyok ennyire otthon-imádó, de most nagyon jólesett hazajönni.

Igaz, ha tényleg azt tehettem volna, amit nagyon szeretnék, akkor hoztam volna magammal annak a szempárnak is a tulajdonosát, melyben – ha lehetne – minden nap oly szívesen elmerülnék.

A hétvége érdekesre sikerült. 19 év tűnhet egy percnek is, és annyinak is, amennyi valójában. Valami sohasem változik, de a képletben vannak változók is. Nem érzem, hogy nekem most felismernivalóm lenne, de még nincs vége a történetnek…
Hagyom sodortatni magamat az eseményekkel, s csak olykor teszem a sodrásba az evezőt, hogy megmutassam: nekem is van beleszólásom a dolgok alakulásába. Figyelek és elfogadok.

Ez azt jelenti, hogy íme a második bejegyzés a mobilról. Na, ja. Mobilnetet fizettem elő, mivel nem igazán szeretem, ha e téren korlátoznak. Önként vállalom, de mástól nemigen viselem el.
Nem mellesleg, ha lehet beleszerelmesedni egy hangba, akkor ma majdnem sikerült. Még egy-két percig hallgatom, és nekem annyi lett volna. Hm, még lehet…

Az első.

Múlt este kicsit megszédültem (elsötétült előttem a világ), mikor hirtelen(?) felkeltem az ágyból. A gyerekek kérdezték, mi a gond. Mondtam, mit éreztem, majd azt is, hogy szerintem mitől van: vért adtam aznap.

A nagyobbik megkérdezte, miért adtam vért. Mondtam, hogy a beteg emberek egy részének szüksége van vérpótlásra, és csak így tudják megoldani, hogy mások adnak vért.

Odabújt hozzám, majd azt mondta a legkomolyabb hangján:

- Akkor te jó ember vagy, anya!

A gyerekek farsangján örömmel és csodálattal néztem, hogy egy-két gyerek milyen ügyesen táncol a jelmezes bemutatkozások során.

Volt egy nyitótánc, mely során egy tánccsoport pop zenére táncolt. Egy ducibb kislány volt a gyerekek között. Ő volt a legügyesebb és a legjobb mozgású.

Így felnőtt fejjel érdeklődve figyelem a gyerekeket tánc közben.  Amikor elkezdődött a diszkó, akkor kuncogva néztem egyiket-másikat: olyan lelkesek voltak és olyan menők akartak lenni.

Az is érdekes volt, hogy a tíz év körüliknek retro Micheal Jackson Billy Jean-je…. (Ez már azt jelenti, hogy öreg vagyok?)

Azt nem állítom, hogy tőlem a gyerkőcök nem hallanak “csúnya” szavakat, de egy biztos, hogy bizonyos jelzőket nem itthon tanulnak.

A kisebbik hajlamosabb válogatás nélkül lejelzőzni a másikat (olykor engem is). Ha már bántja a fülemet, akkor rászólok hangosan és hangsúllyal kimondva a nevét.

Van, amikor rákérdezek, hogy az a bizonyos szó, amivel lekáromkodta a tesóját vagy akármit, akárki, az mit jelent. Így volt először a ‘f@sz’ szóval, majd aztán a ‘buzival’. Valamelyik nap zsidózni kezdett. Persze gőze sincs, miről beszél, ezért igyekszem elmagyarázni, mi is ezeknek a szavaknak a jelentésük.

Azért akkor egy kicsit bajban voltam, mikor ők kérdezték meg, mit jelent a ’strici’ szó.

Hajnalban a legérdekesebb álmomból ébresztett a kisebbik. Kíváncsi lettem volna a folytatásra, de már egy-két perc múlva kezdett zenélni a mobilom. Vajon abban a pár percben mi történhetett volna az álmomban?

Most már ezt nem tudom meg, legfeljebb továbbképzelhetném, de így már nem is olyan izgalmas, meg különben is az álom másik szereplője nem is érdekel már mint pasi.

A reggeli készülődés egész jól alakult, bár vagy kétszer is majdnem olyan fordulatot vett, aminek nem örültem volna, de egy, számomra új technikát vetettem be, és lám, úgy tűnik, működik, mert békésen és ‘így szeretlek, meg úgy szeretlek’-ben váltam el a két kölöktől. Mindjárt szebb így a reggel.