Némi elfojtott stresszre utalhatott az, amit a múltkoriban produkáltam. Néztem az egyik filmet, és az egyik jelenetnél, amiről már előre tudtam, hogy szomorú lesz, hangosan felzokogtam. Nem ám pityergés és csendes könnyezés. Nem!

A látott jelenet már egyszer velem is megtörtént, ha nem is szó szerint: csak maga az érzés, a helyzet, a kilátástalanság és a “más választásom nincs” útja. Igaz, én voltam a szenvedő fél, de tudtam, a másik oldalon lenni is ugyanolyan fájdalmas.

A múltam azt a részét már letettem, nem vágyom vissza, viszont úgy tűnik, a befejezés nyoma hegként megmaradt. Remélem, hogy a zokogással oldódott az akkori stressz és a heg elhalványul végleg.

“Új workitem érkezett a beérkező workflow-i közé az SAP rendszerben. Kérem jelentkezzen be az SAP rendszer 0 mandantjába, indítsa el az Iroda alkalmazást, és dolgozza fel a workitem-et.“

Úgy riadtam a telefonom ébresztésére, hogy még rémlett az álmom. Egy része. Abban tuti biztos vagyok, hogy valakit, valamit el akartam kerülni – nagy-nagy ívben. A lakóhelyem környékén szédelegtem, s míg odafelé tartottam a menekülő útvonalamon, addig kifilóztam néhány dolgot, amiről úgy gondoltam, be kell bloggolnom majd. Ja, álmomban is blogíráson járt az eszem… Aztán most csak erre futi.

A tegnap esti windows telepítést meglehetősen érdekes állapotban hajtottam végre. Az ügy akkor kezdődött, mikor néhány napja ismerősnél érdeklődtem, mennyire is bonyolult egy ilyen akció. Azt mondta, hogy képes vagyok megcsinálni. Kinézi belőlem. Ez már eléggé bátorítólag hatott. De azért némi alkoholos bátorítást is javasolt, persze csak is jószándékkal.

Aztán kiderült, hogy nem találom a saját telepítő cd-met, ha megkaptam egyáltalán anno a laptoppal együtt. Ugyan érkezett arra is info, ha az nincs, akkor meglehet, hogy a laptophoz van egy lemez, melyen van olyan progi, ami segítségével a már telepített op-rendszert lehet újratelepíteni. Na, az én szakértelmemmel max azt tudom felismerni, hogy microsoft és/vagy windows install cd.

A helyzetet a kollégám mentette, aki kisegített egy telepítéshez alkalmas lemezzel.

Hát, aztán tegnap este nekifogtam. Hogy éljek a tanáccsal, ami a bátorítást illeti, kis házi borral erősítettem magamat. Izé …

No, a bor megtette hatását. Felőlem a windows fejreállhatott volna. Én azzal voltam elfoglalva, hogy azt kerestem, amit végül nem találtam meg. A múltam papírra vetett nyomát. Ezen kicsit (de csak tényleg egy icipicit) keseregtem, majd kissé ködös fejjel kattingattam a gépen úgy, ahogy a progi kérte és én gondoltam.

Végül is csak összehoztam. Az op felállt és én meg lefeküdtem – az ágyba. Igaz, a fél billentyűzet egészen másként működött, ahogy szerettem volna, de akkor már este fél tizenegy volt, és se erőm, se tiszta agyam nem volt már arra, kiderítsem, miért is. Reggel egyből ráakadtam a könyvben.

Ma is a géppel bíbelődtem abban a kis időben, amikor éppen akadt rá időm. Működni, működik. WLM viszont nincs. (Kell egyáltalán?!) Avast helyett újra AVG van feltelepítve, mert úgy vettem észre, hogy az előbbi nálam … no, AZT sem ért. AVG időszakában alig ismertem a vírus fertőzés fogalmát. Az Avast védelme alatt többször, mint az előtti időkben.

Most igyekszer az az előtti állapotot felállítani kicsit más köntösben.

Kisebbik gyermekem újabb okossága. Továbbképzem magamat.

- Minden lehetséges – mondom.

- Nem, nem minden – mondja ő. Meg is indokolja: – Például ha léteznének űrlények, és megtámadnák a Földet, akkor mi nem tudnánk védekezni. Nekik lézerfegyverük van, és az ellen nem tudnánk mit tenni.

Ennyit a spirituális nevelésemről…

Hát, van egy élménye annak, hogy … újra teljes a billentyűzet használata!

Újratelepítettem a windows-t (egyszerű volt, de inkább nem részletezném), és valahogy bekapcsolt a laptopon a “numeric keypad”, így csak Fn lenyomással tudtam a jobbkéz betűit használni. De aztán ma reggel volt eszem előkapni a laptop kézikönyvét … és íme! Felszabadulás!

“Ne aggodalmaskodjatok tehát a holnap felől; mert a holnap majd aggodalmaskodik a maga dolgai felől. Elég minden napnak a maga baja.”

Máté 6,19-34

Valamelyik este úgy meglepődtem, mintha hosszú idő után először öltöztem volna fél- vagy egészen csupaszra. Közben pedig nem, csak különös volt tapasztalni, érezni, hogy a hátam közepéig érnek a hajam leghosszabb tincsei.

Nos, ritkán látom magamat hátulról, előlről pedig nem feltűnő a hosszúság, ugyanis a frizurám, amellett, hogy lenőtt, még mindig a megszedett, lépcsőzetesre nyírt. Így elől leginkább a rövidebb, válig érő tincseket látom.

Célom valóban a hosszú haj, mert most ilyen kedvem van, jó egy éve. Néhány éve vágattam le a majd’ derékig érő, szép barna hajamat (én azt gondoltam, hogy unalmas színű, de aztán visszahallottam, hogy mások szerint nem). De az a kedv már elmúlt, és különben is: fő a változatosság!

Tudom, rettentően fontos egy téma, de ez van.

Nagyon nem csíptem a GReader fürgeségét, mikor csak a saját privát bejegyzéseim véletlen publikálásáról volt szó. Most viszont áldásnak látom. Ugye mennyit számít a nézőpont?

Az igazság az fáj, de akkor is létezik, ha eltüntetik a nyomát.

Azért érdekes a moderáció kérdése egy blogon, fórumon vagy egyéb internetes oldalon….

Nem túl nagy élmény, ha az ember pofájába vágják, hogy valójában milyennek látják jó néhányan, ami ugye nem túl pozitív kép az alany szerint sem. Ez már csak egy plusz lapát anyag lehet arra az önbizalomhiányra, ami eleve megvan, csak ennek létezését az alany igyekszik nem tudomásul venni.

Nálam másként játszik a dolog. Én már eleve feltételezem azt, mennyire jelentéktelennek vesznek az emberek. No, ugye itt van a kutya elásva, mert ez meg jól generálhat bizonyos szituációkat, melyek megtörténte után újfent levonom a következtetést (lásd második bekezdés, második mondat, második tagmondat!)

Persze, nem ennyire tragikus a helyzet, hiszen e téren is kettősséggel bírok, illetve javuló tendenciát figyeltem meg.

És az is biztató, hogy röhögni tudok saját magamon – emiatt is.

Viszont továbbra is érdeklődéssel figyelem, hogy némely kezdő blogos, hogyan veszi a blogolás bizonyos akadályait. (Ó, semmi kárörvendés nincs bennem!)