SW 8.

Megnéztük a Star Wars 8. részét. Előtte végignéztem az összes addigi részt, kivéve az első kettőt. A harmadik végét is nézetlenül hagytam, mert nem a kedvenc részem, ahogy Anakin Waderré válik.

Szóval, felkészültem.
A kisebbik gyermekem is. Ennek ellenére szerda délután azzal fogadott munkából hazaérve, hogy fáj a hasa, és annyira nem érzi jól magát, hogy inkább nem jön moziba. Mondtam, hogy ne csinálja már, bánni fogja, ha itthon marad, mert erre várt az utóbbi hetekben, hónapokban.
Az indulás előtt jól kihányta magát (nekem is jutott némi takarítás), majd még a film előtt is könnyített a gyomrán. Az ebéd bement, és kijött. Retúr jegyet váltott.
Így ültünk be filmet nézni.

A történet elkezdődött, magával ragadott. Csak akkor nem figyeltem a történetre, mikor a párom hívását észleltem a telón, és visszaírtam neki, hogy moziban ülünk éppen. Illetve akkor, mikor a kisebbik gyermekemmel foglalkoztam. Egyszer kivágtatott a mosdóba, de fals riasztás volt. Aztán meg az éreztem, hogy remegteti a széket. Mint kiderült azért, hogy ne aludjon el. De pár perc múlva horpasztott is. Egy 15 percet biztos kihagyott a filmből. Aztán egész helyre rázódott a gyerek.

A film tetszett. Nagyjából követte a letisztult alap Star Wars stílust. Fordulatos volt, és a szokásosnál is poénosabb. Ha nagyon kekeckedni akarnék, akkor tudnék mondani olyat, ami egy kicsit elnagyolt volt szerintem, de annyira nem vagyok elhivatott Star Wars rajongó, hogy ezt megtegyem. Így volt jó, ahogy megcsinálták. Tény, hogy hiányozni fognak a nagyok, de az első három részben sem voltak benne, és a Rouge One-ban sem, hát fogadjam el ezt is.

Megígértem a kisebbiknek, hogy újranézzük a jövő héten. Kíváncsi vagyok, akkor hogyan tetszik majd.

A NŐ

Más valaki gondolatai nyomán eltöprengtem egy kicsinykét, hogy mennyire vagyok, maradtam nő(ies).

Vajon mennyire meghatározó az, hogy külsőleg ezt hangsúlyozom-e vagy sem?

Tény, hogy nem festem magam (se hajamat, se arcomat, csak a körmeimet kb. félévben egyszer, majd lemosom, mert kopik), nem járok kozmetikushoz, manikűröshöz, csak félévente, évente fodrászhoz egy vágásra.
Nem hordok magassarkút, nőcis rucikat. Szoknyát, ruhát csak nyáron viselek, mert meleg van.
Az elegáns, csilivili ruháktól írtózom, persze, megnézem, talán tetszik is egyik-másik darab, de magamon már nem viselném el. Azt szoktam mondani, elértem azt a kort, amikor már elsődleges szempont számomra a kényelem. Ennyi már jár nekem.

Mi fontos nekem, ami a külsőmet illeti?

– az, hogy a számomra kényelmes és sportos ruha jól álljon, azaz alkatomhoz megfelelő legyen.
– szeretem a színes ruhákat, de mostanában feketét is bevállalok, ha lázadó hangulatomban vagyok.
– fontos, hogy a testem edzett legyen, és annak tűnjön, bár szerintem ez most nem igazán látszik rajtam. De amíg a párom vonzónak tart, addig egy szavam sincs, legfeljebb igyekszem megfelelni a saját elvárásaimnak.
– legyek ápolt, tiszta, ami nálam kimerül a mindennapi tisztálkodásban és a szükséges szőrtelenítésben (mert ugye ezt már megszoktam).
– ha úgy nézem, két mániám van: ha elmegyek itthonról, a szokásos nyaklánc-karkötő-gyűrű kombót felteszem. És még a kölnik, parfümök, amiknek ugyan én nem érzem illatukat, mert a tarkómra, a nyakam hátsó részére fújom őket, de úgy hiszem, hogy “öltöztetnek”.

És ami a belül lévő nőt illeti? Az vagyok-e?

Szerintem igen. Bár magamra vagyok utalva sok mindenben, így határozottabb és erősebb vagyok, mint sok évvel korábban. De a párom mellett már élvezem, hogy nő lehetek. Törekszem is rá. Engedem, hogy férfi legyen, azaz döntsön sok mindenben ő, legyen az ő akarata (addig míg én nem sérülök). Szeretem, ha úgy vezet engem az együtt töltött időben, mintha a táncparketten táncolnánk.
S nem engedem, hogy kitörjön belőlem feleslegesen a “házisárkány”. Mert hát tudok hisztis p… is lenni, mint a legtöbb nő.

Azt hiszem, ezen összegzés konklúziója az, hogy még NŐ vagyok, annak ellenére, hogy különösképpen nem törekszem a külsőt tekintve a nőiségem hangsúlyozására. Amíg így is kapok bókokat a páromon kívül más férfiaktól, addig nincs gond. Szerintem. A többi pedig már az “ízlések és pofonok” témája.

Újra terepen

A ködös, pocséknak nevezhető időben sikerült rávennem magamat, hogy szombaton reggel elmenjek egy másfél órára futni az új cipőben – terepre.
Szerencsére annyit alkudtam ki magamnál, hogy csak a tó körül, majdnem síkon.
Már a második körben eldöntöttem, hogy még is csak felmászok az Ebeckire, aztán majd meglátom, hogyan tovább. A harmadik kör után a tetőre vezető út felé vettem az irányt. Sejtettem, hogy nem lesz csont száraz az út, de a tapasztalatom alapján azt is tudtam, hogy a meredek részeken ritkán szokott megállni a víz, így felfelé nem lesz gáz. Persze, voltak lankásabb részek, ahol már dagonyázni lehetett, valahogy átvergődtem ezen szakaszokon.

A tetőn jól kifotóztam magamat. A leginkább ködbe vesző táj helyett magamat próbáltam megörökíteni, de szerencsére azért akadt még egy téma pluszba.

Miután kipihentem a magas pulzusos emelkedő mászást, bepróbálkoztam a továbbhaladással a szokásos útvonalon. Úgy 100-200 méter erejéig. Fel is adtam, miután futhatatlannak ítéltem az utat azon a szakaszon. Máskor lehet, tovább mentem volna, de most nem volt kedvem. Így fordultam vissza. Óvatosan leereszkedtem ott, ahol felmásztam, majd hazakocogtam.

Gyorsan lenyújtottam, kicsit meghengereztem a talpaimat, és kíváncsi voltam, hogyan fog lerobbanni a lábam.
Úgy tűnik, javulóban vagyok, mert bár még szombaton este fájt, vasárnap reggelre szinte el is múlt. Másfél óra görgőzés, és aztán talpalás ebédig a konyhában inkább csak segített a regenerálódásban. Van még remény, úgy ítélem.

Úgy döntöttem, hogy a nagy kihívásig, ha lehet, nem megyek aszfaltra. Hét közben görgőzöm, hétvégén pedig terepre megyek kisebb-nagyobb túra erejéig. Mondjuk, már nem sok idő van addig. Két hétvége.

Megjegyzés: egyébként a cipő jó, bár lehet, egy fél számmal nagyobb jobb lett volna. Ha beválik, legközelebb úgy veszem, ha szükséges.

Black Friday weeeeeek

Egy kis pénzmaghoz jut az ember lánya, máris költekezik.

Egy héten belül két HOKA cipő (egy aszfaltra – Vanquish 3 -, egy terepre – Challanger ATR 3), egy mikrohullámú sütő (mert nincs, és már egy-két éve nyaggadtnak érte a kölykök), egy első keréktámasz a görgőhöz, és egy kerékpumpa.

Ami mást vettem, az ajándék.

Ja, és kaptam is. Egy cuki szarvast. Azt a karácsonyit, amit a polc szélére lehet ültetni, és vidám mosollyal tekint a világra.

Egyedül?

Elgondolkoztattak ketten is azon, vajon tényleg bennem van-e a hiba, hogy nincs egy olyan barátnőm, akivel napi vagy heti szinten személyesen is tudnék találkozni. Akivel ki tudnám beszélni magamat, elmehetnék ide-oda (vásárolni, beülni valahova, vagy akár egy csajos hétvégére is), meg ilyesmi.

Lehet-e ezt erőltetni? Vagy hogy működik ez? Tény, hogy kevés lehetőségem van találkozni emberekkel. Itt, a munkahelyen meg perpillanat, nem igen van olyan női kolléga, akivel annyira szót értenék, hogy munkán kívül is szívesen találkoznék.

De azt hiszem, az az elsődleges oka, hogy nincs ilyen barátnő az életemben, mert mostanában nincs rá igényem. És időm sem.

Majd, ha úgy alakul, akkor lesz.

De az is sokat nyom a latba, hogy egyedül is elvagyok. Tudok mit kezdeni az időmmel, a gondolataimmal. És bár olykor jó kibeszélni magamat valakinek, az elmúlt években meg kellett tanulnom, hogy csak magamra számíthatok érzelmi téren. Ha meg már szakad a cérna, elmegyek kineziológushoz.

Első görgő próba

Ma reggel végre kipróbáltam a görgőmet, amit még nyáron vásároltam.

Tegnap este már felcipeltem a cangát, és hajnalban összeszereltem a görgővel. Egy bő órát tekertem – futás helyett. Kímélem a bal lábamat, míg jelentős javulást nem tapasztalok.

De érdekes volt görgőzni. Közben filmet néztem, és izzadtam. Figyeltem a pulzusomra. Mára egy laza, alacsony pulzusos tekerést választottam. Holnap majd lesz egy kis hegymenet is.

Hol is tartok?!

Amellett, hogy az éjszaka négyszer felébredtem és kimentem WC-re, még álmodtam is. Amire leginkább emlékszem az “esti mesékből”, az az a történet részlet, amikor a kineziológia oktatóm bemutatja – kicsit orrom alá dörgölve -, hogy ő simán átmegy a falon. Persze, rögtön éreztem is, milyen béna vagyok, hogy nekem ezt (a sziddhit) még nem sikerült elsajátítanom.
Az csak hab volt a tortán, mikor kisebbik gyermekem simán megtette ugyanezt. Mármint, hogy átpárolgott a fal túloldalára.

Azt hiszem, lemaradásban vagyok a fejlődésben.

Jó is, rossz is – ami egy hétbe belefér

Az elmúlt hetemet az ág is húzta. Már hétfő reggel sikerült kiakadnom a munkahelyen, és az akkor beszerzett érzések kihatottak szinte péntek délutánig a napjaimra.

Péntek délután pedig mielőtt indultam volna a dolgomra (persze időre mentem, s nem a szomszédba), észrevettem, hogy vizesblokk aknájában (ahol a csövek futnak a szintek között) csöpög a hideg víz. Futás fel a negyedikre az ott lakó szomszédhoz, hogy segítsen nekem hívni a közös képviselőt. Mondtam, hogy nekem mennem kell, de örülnék, ha kivizsgálnák az ügyet, a gyerekem egy darabig otthon lesz még.

Amit megtudtam még péntek este, hogy a felettem lakóhoz nem jutottak be, mert nem volt otthon (a gyerek szerint már csütörtök estétől). Hogy én mire mentem haza szombat délután..! Lehetett volna rosszabb, ez tény. A konyhám plafonja a WC-vel szomszédos oldalon beázott, még csöpögött a víz a konyha szekrényem tetejére, ami kezdett felpúposodni. A WC-m MDF hátoldala (azzal fedettem le a vizes aknás részt, egy részen tiszta víz volt, a padlón már tócsákba léphettem. A plafon konszolidáltabban nézett ki. A fürdőszobám úszta meg egy kisebb csíkos beázással a plafonon.

Nos, kissé sírós és kétségbe esett hangon hívtam a negyediken lakó szomszédhölgyet, hogy újra hívják ki a szakit, mert én bizony ázok.

Végül az lett a megoldás, mivel a felettem lakóhoz továbbra sem lehetett bejutni, hogy elzárták a hideg vizet központilag a pincében. Vasárnap reggelig kellett ezt nélkülöznünk, mert addigra sikerült felhajtani a felettem lakó szüleinek elérhetőségét, így be tudtak jutni hozzá. A probléma okát kiderítették, visszakaptunk a hideg vizet, én pedig jelenthettem a biztosítónak a káromat. Ja, meg keríthetek festőt, aki helyrehozza a beázott plafonomat.

Hát, nem igen hiányzott az életemből ez a dolog, de mindig van valami, ahogy szoktuk mondani.

Azt hiszem, csak ez a két dolog (munka és beázás) volt, ami kissé rontott a hetem megítélésében.

Mi volt a jó? Pl. a reggeli edzések otthon, a futások, az, hogy voltam masszázson (hát), a kisebbik gyermekemmel elintéztük szerdán a szemészetet (magán), hátha végre megoldják a bal szeme alatti bőrproblémát, találkoztam a párommal csütörtök délután, illetve a hétvégét együtt töltöttük.
Szombaton kora délutánig nála voltam, ott is ejtettem meg a hétvégi futásomat, utána együtt eljöttünk hozzám, és vasárnap estig itt volt.

A szombati futásom újra terepen volt jó részt. Egy olyan utat futottam meg, amit már egyszer végig gyalogoltunk a párommal. Már akkor eldöntöttem, hogy ott én futni szeretnék. Most be is bizonyosodott, hogy pont olyan, amit szeretek. Szándékomban áll még arra többször futni.
Viszont a bal lábam K.O-t mondott. Úgyhogy a tape-elést, amit eddig halogattam, meg is ejtettem a hétvégén. Muszáj a végére járni a dolognak, mert december közepén egy hosszabb táv van betervezve terepen.

Vasárnap még megsétáltattam a lábaimat. A párommal kicsit kiruccantunk a természetbe (csak ide a környező dombok egyikére), és megnéztük, milyen állapotban van a sárga turista útvonal. Felfele a hivatalos vonalon mentünk, lefele az általam felfedezett (egyszer eltévedtem) alternatív úton. Kb. 12 km-t gyalogoltunk 3 óra alatt.

És először készítettem, készítettünk konfitált kacsa- és csirkecombot. Nekem bejött a módszer. Szerintem még ki fogom próbálni párszor, bár ritkán veszek kacsát.

Ami még a pozitív oldala volt a hétnek, az az, hogy eljutottam végre kineziológushoz. Valamit kezdenem kellett a munkahelyi stresszeimmel.