Meglepetések

Tegnap megfogadtam egy égi tanácsot, és amennyire tudtam, őszinte voltam vele az érzéseimet, a gondolataimat illetően. Azt hiszem, ennél nagyobb örömet nem is adhattam volna most neki.

Ő meg azzal okozott örömet, hogy váratlanul megjelent ma reggel. Nekem ez már pont elég volt. De meglepett mással is. Egy kis dobozkát nyomott a kezembe, amiben egy pár ezüst fülbevaló volt. Félve húztam ki a szivacsból az egyiket, mert tartottam attól, hogy csavaros lesz esetleg a rögzítése. De nem! Ugyanolyan megoldású, mint amit eddig hordtam. Megkönnyebbültem. A választása tökéletes lett!

Számomra hitetetlen, mennyire figyelmes! Apró dolgokat is megjegyez velem kapcsolatosan, és ez nekem azt jelenti, hogy valóban fontos vagyok a számára, tényleg érdeklem őt. Ezzel (is) lenyűgöz és “megvesz”.

Természetesen neki is vannak “hibái” (nem akarom egekig magasztalni), de annak sem látom értelmét, hogy csak arra koncentráljak. A hibákkal úgy vagyok, hogy azokat, amik eddig előjöttek, csak nekem hibák. És ami fontos, egyelőre ezek olyanok, amelyekkel együtt tudok élni, hiszen csak az egom akadékoskodik. (De ez is túlzás, hiszen nem élünk együtt.)

Látom és érzékelem a saját “hibáimat” is, ami egy kapcsolatban előjön. Igyekszem korrigálni ezeket, változni, amennyire tudok, ameddig a lelkem nem sérül benne. Például ezt tettem tegnap is, mikor fogtam és leromboltam egy általam állított falat.

Hát, így. Izgalmas utazás ez.

Elszédít

Pillanatok alatt levesz a lábamról. Ha érinthetem, ha ölelhetjük, ha csókolhatjuk egymást, még azt is el tudom fogadni, hogy a következő napokban nem találkozunk. A kisugárzása, a szenvedélye, amit a szemeiben látok, mindent felülír. Én csak bólogatok. És mosolygok.

Azt tudom, hogy külön tettek nélkül az ujjam köré csavartam Őt, de vajon Ő tudja-e, hogy ugyanezt tette velem?

Amennyire jól bírom a hiányát több napon keresztül, olyan nehéz 10 perces találkozás után visszarázódni a “nincs mellettem” helyzetbe.

Masszázs, edzés és autó

Nem hagyható ki a teljes testmasszázs. Még egy autó kedvéért sem.

Most nem akartam beszélgetni. Csak arra figyelni, ahogy masszírozzák az izmaimat (vannak!). Csak hagyni, hogy a megdolgozott izmok élvezzék a kapott kényeztetés hatását. Olykor fájdalmas a masszőr kezeinek áldása, de nem érdekel.

A másfél óra után lassan hazabaktattam az esőtől felfrissült utcán, de otthon már nem tudtam lazítani, csak egy jó idő múlva. Tennivalók, látogató fogadása töltötte ki a lefekvésig levő időt.

Az edzést ma reggel sem hagytam ki, de tegnap sem a futást. Pedig még éreztem a combjaimban a szombati etapot. Tartottam az alacsony pulzust, amihez alacsony sebesség is jár még esetemben, de azért bepróbálkoztam egy max. pulzus eléréssel. Van az a szépséges dombutca, amit szeretek dombozásra használni. Hát, felfutottam, és az utolsó 20 métert igyekeztem megtolni. 169 bpm-ig sikerült az első kísérletnél meggyorsítanom a szívverésemet. Nem hagyhattam annyiba, neki rugaszkodtam még egyszer. Azt vettem észre, hogy még gyorsabb vagyok, mint első körben. A szívem azonban csak 170-ig tudott felpörögni.
Nem hagyom annyiban a dolgot, lesz még ilyen kísérlet. Egyébként is hiányzik a dombozás… Az ilyen, nem a terepes. Mert oda egyébként is megyek, amikor tudok.

Szóval, ma frissen és üdén vettem elő a homokzsákomat (és legszívesebben visszafeküdtem volna az ágyamba), és edzettem egy jót. Magam találtam ki a gyakorlatsort 12 gyakorlattal, és 3 körben meg is csináltam mint intervallumos edzést. Folyt rólam a víz. És érzem az izmaimat, ahol csak lehet. Nem tudom, lesz-e belőle izomláz, de most nem is érdekel. Lényeg, hogy jól esett a mai mozgás is.
image

Este meg átveszem az autómat, és rögtön használni is kezdem.

Szombati élmények

A hétvégéből kiemelném a szombatot. Miért is? Elsősorban azért, mert Vele töltöttem, illetve ekkor történtek a legjobb pillanatok.

Kezdődött azzal, hogy korán keltem szombaton. A telihold megtette a hatását, éjjel majd’ két órát ébren voltam. S persze az izgatottságtól sokáig sem tudtam aludni. Lassan készülődtem, elindultam, hogy egy utolsó kísérletet tegyek a vércukormérőmhöz tesztcsík beszerzésére. Egy 40 percem volt rá, aztán valamelyik megállóban fel kellett szállnom a buszra. Persze, hogy mezei gyógyszertárakban nem lehet a mérőmhöz megfelelő tesztcsíkot kapni.
A buszon csak bámultam kifelé az ablakon, és szerettem volna, ha gyorsabban peregnek a percek. Kicsit visszás is volt a helyzet, mert nagyon vártam, hogy újra találkozzunk, de a délelőttre tervezett kihívást annyira nem.
Megérkeztem, várt rám, örültünk egymásnak, majd felkészültünk a futásra.
Sétálva elindultunk a Szalajka-völgyben. A vonatállomásnál kapcsoltunk kocogásra, hozzám igazodva. Az ősember barlangja alatti forrásnál nagy levegőt vettem, és többnyire sétálva felkapaszkodtam az elágazásig, ahonnan már az Istállóskőre vezető turistaút vezetett. A felfele úton ő vígan ugrándozott, én meg izzadva kapaszkodtam utána, persze gyalogolva. A pulzusom sem igen bírta volna a “futást”, de a lábizmaim sem. Erősödnöm kell, de nagyon. Úgy szeretnék én is pattogni felfelé, ahogyan Ő.
A csúcs előtt vagy 20-30 métert megtoltam futva a kérésére, mert szerette volna tudni, meddig tud felmenni a pulzusom. De még féltávnál se jártunk az aznapra tervezett etapból, így azért ki se szerettem volna nyíratni magam. De a tetőről már leginkább csak lefele zúgtunk. Nagyon élveztem.

image

Volt olyan szakasz, ahol totál kikapcsoltam, szinte meditatív állapotba kerültem.
Aztán eljött az a pillanat is, mikor már a lefelemenet sem volt nagy élmény. A combizmaim kezdtek beállni. Vágytam már egy kis emelkedőre, ami megtöri a lefele monotonitását, és a lábaimnak is változatosabb lett volna.
Istállóskőig 5 km-t mentünk, onnan pedig 8 km-t tekeregtünk lefelé. Őszintén szólva kicsit örültem, mikor leértünk a Szalajka-völgybe annak ellenére, hogy így utólag egy klassz futásnak ítélem az egész túránkat.

“Olyan ez, mint amikor ejtőernyőjével elrugaszkodik az ember, és a levegőben még nem tudja, csak amikor földet ér és levegő után kapkod, hogy még, még, még.”

Ezt olvastam egy interjúban. Én ezt úgy értelmezem, hogy mikor éppen csinálom ezeket a kihívásokat, szenvedek, meg belül nyígok (olykor hangosan is), de mikor a nehezén túl vagyok, vagy megcsinálom, akkor már megszépül minden emlék, és tudom, miért szenvedtem. Utána csak azt érzem: még, még, még.

Szóval, 13 km terepfutás (olykor gyaloglás) után egy alapos páros nyújtást csináltunk a fűben leülve gyönyörű szép napos időben. Lassan szedelőzködtünk, majd autóba ülve vissza az én otthonomba.
Ebédfőzés, étkezés, majd pihenés. Még maradt annyi idő az esti Omega-koncert előtt, hogy sétáljunk is a város zöldebb részén. Megmutattam, hol fogunk egyszer ketten felfutni az itteni “piroson” a dombokra.

A koncert nekem csalódás volt. Számomra ismeretlen Omega-dalok hangzottak el. Kóbor János pedig playbackről énekelt. Még bepróbálkozott az első számmal, amit élőben adott elő meglehetősen hamisan. Aztán fura mód megjavult a hangja. Ott totál nyilvánvalóvá vált, hogy felvételről megy az ének, mikor egy hátra fordulásnál elbukott és hasra vágódott. S közben még meg sem bicsaklott a hangja. Hm. Szóval, még azt sem mondhattam, hogy egy jót buliztunk, mert nem azokat az agyon játszott és hallgatott számokat játszották.
Annyi pozitívum volt, hogy együtt voltunk.

És csak hajnalban ment el, mert a munka várta.

Ez a szombat tehát újabb helyzeteket adott, ahol megismerhettük a másikat, a reakcióit a körülményekre, nehézségekre, egymásra.

A vasárnap próbáltam talpon maradni. Mivel sokat szombat éjjel sem tudtam aludni, és ki is voltam fáradva, tegnap délelőtt is, és délután is aludtam. Még elmentem egy nagyot sétálni (gyalogolni) este, hogy levegőzzem is, meg a napi mozgás is meglegyen. Éjjel pedig úgy aludtam, mint a mormota. Ilyen is ritkán van. Szeretem.

Péntek délután

Egy laza délutánnak nézek elébe, gondoltam én. De persze ez is alakul szépen: ide menni, oda menni.

Először is gyorsan elbringázok a város másik végén levő használtautó kereskedésbe, mert úgy tűnik, több pénz áll rendelkezésemre, hogy legyen egy saját autóm. Aztán még a vércukormérőmhöz is venni kell tesztcsíkot (nem is csík!) és lándzsát, mert holnap tutti meg akarja mérni majd a futás előtti, közbeni (hegymászás utáni) és megérkezés utáni vércukromat. Kíváncsi rá (de én is), mert nem igazán tudja megérteni, hogyan tudom szénhidrát utánpótlás nélkül végigcsinálni a fel-le jellegű terepfutást. És ezért megmásszuk Istállós-kőt.

Még egy rövid edzést is be kellene iktatnom, mert reggel kihagytam. De lehet, hogy nyugalomra intem magamat, és pihenés lesz a jelszó a délután fennmaradó részében és este. És így valóban laza lesz a hétvége kezdete.

Van más is

Írhatnám, hogy a családomon, rajta és a sportoláson kívül más témám nincs, de ez így nem igaz.
Például olvasok is. Még mindig az ókori Róma van figyelmem központjában. Ha a kollégán múlik, akkor még egy kis fáreós, egyiptomi történelem is beugrik a képbe. De először jussak végére az otthon fellelhető rómás könyveknek.
Aztán szervezem, tervezem a londoni utazásunkat is. Már lassan mindent megvettem online: repjegytől kezdve a helyi közlekedéshez való kártyákig. Készpénzváltás és útiterv készítés van még hátra. Ja, és még valahogy ki kell jutni a reptérre odafelé….
Hát, ilyeneken molyolok, ha nem sportolok, dolgozom, háztartásban forgolódom, anya vagyok vagy éppen barátnő, vagy netán lelki segítő.

S pont ezt szeretem magamban, hogy tudok pörögni, lefoglalni magam mindenfélével, de meg tudom élni a másik végletet is, amikor nem csinálok semmit.

Az elmúlt hónapokban arra törekszem, hogy a pörgés és a lazulás egyformán részét képezze az életemnek, mert az eltolódás az egyik irányba csak lelki egyensúlytalansághoz vezet, különösen a túl sok program, tennivaló összegyűlése.

Eddig sikerült. Maradjon is így.

Pihenés és edzés

Melós vasárnap délelőtt után egy laza délután. Itthon mozizás (Amerika Kapitány: Polgárháború) angol nyelven, lábasban pattogtatott kukoricával (elromlott a mikro), boltban vásárolt üdítővel, én egy bőségesen híg koffeinmentes kávéval.

Kellett. A fiúk is szeretik, ha egy ilyen közös programot teszünk össze.

A tegnapi szalonnasütés azonban már “csorba” volt. A kisebbik nem jött velünk. Itthon maradt. Tudom, milyen mikor valaki egyedüllétre vágyik, hogy egy kicsit maga legyen, még akkor is, ha nem csinál semmi extrát.

Nekem azonban ez is kellett. Hogy a szüleimmel legyek és a gyerekemmel. Hogy kinn legyek a szabad levegőn. Hogy a tűz felé lógassam a sütnivalót. Hogy egy nagyot sétáljak a szeretteimmel.
Ez mind kell a hétvégéhez. A heti kisimuláshoz.

Este még tarját sütöttem, úgy egyben, egy közel egy kilós darabot. Első akcióm, és olyan omlós és sült lett, amit szerettem volna. Annyi hibája van, hogy sótlan. De az szerencsére pótolható étkezés közben…
Most három napig megvan az ebédem.

A heti edzéseimet a hétvégi futásaimhoz igazítom. Ha nagyon leterhelőt tervezek (most már lassan írhatom: tervezünk), akkor előtte esetleg, de utána biztosan van egy pihenő napom. Ezen felül arra is figyelek, hogy egy héten 6 edzésem legyen (3 futás, 3 kereszt) és egy pihenő nap.
No már most, a legutolsó pihi nap múlt hétfőn volt. Hm, ha jól érzem, ideje, hogy legyen egy nap lazítás. De majd csak vasárnap….
Az ébredési pulzusom 48 volt ma reggel is, tehát még bírom.

image

Imádom a humorát

– Fiam! Mi az a csomó a füled mögött? – kérdezi a nagyobbik fiamat a nagyanyja.
Körbetapogatás után a gyerekkel kijelentjük, hogy csont.
– Az csoont??? – jön a csodálkozó visszakérdezés.
– Igen, csont. Úgy hívják, koponya – válaszol lazán, higgadtan a gyerek.