Ezt a megérzést!

A mobilt megnyitva látom, jelez a Napi kupaküzenet app, hogy nézzem meg a mait.

Közben átvillant az agyamon, mi lenne, ha írnék Neki (nem az applikációnak) valami kedveset, valami szépet, amolyan szerelmes üzenetre hajazót.

Aztán megnézve a kupaküzenetet felnevettem: “Írj egy szerelmes levelet!”

No, igen. Boszorgány…

Korral jár

Kor. Van. Mindenkinek, aki él. És addig jó, szerintem.
Mivel szeretek élni, szeretnék sokáig itt létezni, és lehetőleg egészségesen, fitten, tevékenyen.

És ez, ha rajtam múlik, így is lesz.

Ezt fejtettem ki történetesen tegnap délután is. Elmondtam, hogy számomra az “idősember” szó azt jelenti, hogy a 70-80 éves nagymama vagy nagypapa sportol, korához képest egészséges testben él, és ép lélekkel igazgatja a mindennapjait. Erre látok példákat, ez egy létező és megvalósítható lehetőség. Tulajdonképpen nekem ez az alap, a természetes.

Fura, mert jó párszor előrevetítették már az időskoromat, és általában egy vidám, örökmozgó (görkorizós), unokákkal együttszaladgáló nagymamát írtak le, ami majd én leszek jó pár év múlva. Mert velem kapcsolatban nehéz elképzelni a befőzést, a kötögetést és az orvoshoz járogatást. Nem mintha az első kettővel bajom lenne, de tényleg távoláll tőlem.

És ha hihetek egyes asztrológiai előrejelzésnek, még Ámor nyila is eltalál 60 év felett (is)…

Kivánom

Még szorosabban ölelni, még közelebb bújni, még őrültebben csókolni, … szeme kékjében elveszni, vággyal telve sóhajtani, örömteli szívvel Vele nevetni, simogatását élvezni, féltését, óvó mozdulatát elfogadni, mosolyában felolvadni….

Még, még, még….

Bandák

Zene. Nem vagyok egy koncentre járós, de most két zenekar fesztiválos koncertjére sikerült kijutnom. Ahogy már korábban is írtam, az Irie Maffiát szemeltem ki magamnak, amire nagyon kíváncsi voltam, és fel is készültem az utolsó két albumuk hallgatásával.

Szuper hangulatú bulit nyomtak. A vége felé elinduló zápor csak rátett egy lapáttal. Vagy többel?! Egy szóval, addig is nagyon jól éreztem magamat, de miután az eső eleredt, és csupa vizes lettem (lettünk), még inkább elszabadult bennem az endorfin. S persze a ráadásban nyomták az ugrálósabb számokat.
Mit érdekelt ezek után a Halott Pénz? Kissé elvarázsoltam baktattam haza a szemerkélő, majd aztán újra zuhogó esőben.

A két nappal későbbi Tankcsapda koncert tizedennyire sem hatott meg. Kimentem. Miatta. Meghallgattam a bandát, de két számukon kívül nem igazán lelkesedem továbbra sem értük.

Ma mehetek Majka és Curtis koncertre. Hát, meglátom, milyen kedvem lesz este félkilenckor.

Mell-esleg

Gondolatok, gondolatok. Például felmosás közben valamiről eszembe jut, hogy mennyire fogadom el olyannak a melleimet, amilyenek.

Őszintén? Visszásan. Szeretem, hogy már nem nagyok. Lánykoromban közép méretűek voltak, aztán szülés után szoptatás alatt lemasszíroztam a zsírt róluk, szerintem. De lehet, hormonálisan lettek kisebbek. Szóval, nekem bejön, hogy a mindennapjaimban, valamint sportolás közben könnyebben mozgok, kisebb akadályt jelentenek.
Viszont a férfiak, azaz az aktuális előtt kicsit “szégyellem”. Hogy nem olyan formás, feszes, amilyen egy fiús kis mell szokott lenni. Leginkább ezt.

De nem, és nem vagyok hajlandó kés alá feküdni, hogy megnagyobbíttassam. Bármennyire menő is ez, vagy növelné az önbizalmamat mint nő.
És az sem érdekel, hogy esetleg így több férfinek tetszenék.

Tulajdonképpen nem tudom elfogadni, hogy egy mű izé lenne a mellkasomon, amitől még meg sem tudok szabadulni, amikor akarok.

Inkább hálát adok az égnek, hogy egészségesek a melleim így, ahogy vannak. És ez, és csak ez számít.
Azt hiszem, ennél jobb következtetésre nem is juthattam volna…

Van vagy nincs

Nem is tudom, mi jobb: ha nincs, mit írnom, vagy ha van.

Azt hiszem, mindkettő.

Amikor van: akkor jó, ha csupa szép és örömteljes történésekről írhatok. Mint például arról, hogy vasárnap remek idővel teljesítettem egy majdnem félmaratoni távot a helyi futóversenyen. 5:35 perc/km-es átlag sebességgel gyűrtem le a 20,38 km-t (az én gps-es órám szerint ennyi volt a táv). Ez pedig egy két órán belüli 21,1 km-t jelent. Tény, hogy ehhez igen magas pulzus járult, aminek kevésbé örülök. Kíváncsi vagyok, hogy egy hűvösebb időben, fizikailag összeszedettebben milyen pulzussal nyomtam volna le ezt az iramot. DE: örülök, hogy ezt is tudtam. Egy hónap, és Wizz Air félmaraton. Ott minimum ezt az iramot jó lenne hoznom.

Aztán van olyan örömteli pillanat is, hogy egyszer csak szól a kapucsengő, és már akkor lelkem mélyén sejtem, hozzám jöttek. És igen! “Édesanyád itthon van?” – hallom az ablakon keresztül, mert az egyik gyerek válaszolt a csengetésre. Robogtam le, hogy a kért csókot adjam, és ha már ennyit bicajozott érte. …. és ilyenkor lehetetlen az érzéseket leírni…

Meg hát olyanról is írhatok, hogy jelenleg a két hetes szabadságomat töltöm, és tök jól érzem magam itthon, piciny teendőkkel, jó kis edzésekkel és tervekkel. Ja, meg olimpia nézéssel és angol nyelvű könyv olvasásával (megrendeltem ugyanis a Mielőtt megismertelek Me before you c. könyvét).

Amikor nincs írnivalóm: a kiegyensúlyozottság, a lelkibékém nem ösztönöz arra, hogy leüljek, és pötyögjek. Milyen végtelen unalmas lehet olvasni, hogy minden egyben van nálam, velem és bennem.

Az érzés

Szavak. Melyek vagy valóban kifejezik az érzéseket, vagy csak alibiként hangzanak el.

Én felvállalom, hogy szeretem. Kimondva is. Mert így van. Mert ezért vagyok Vele. Ha nem így lenne, nem vállalnám be, hogy napokig nem találkozunk, bármennyire is támogatom a távkapcsolatunkat, és élvezem annak előnyeit, “szenvedem” hátrányait.

Inkább szeressem, minthogy szerelemről szóljon a dolog. Szerintem érthető, miért.

Nehéz kezdés, élvezetes folytatás

(Azt írja a blogmotor, hogy 4.800 bejegyzést írtam eddig. Gondolom, ebben benne vannak a vázlatok és azok, melyeket saját olvasásra írtam. Hm. Lassan 12 éve kezdtem blogolni. Hosszú idő, ugye? Miben voltam ennyire kitartó? Az rendben, hogy hanyagoltam el a drágámat hetekre, de soha nem akartam bezárni. Azt hiszem, jól tettem.)

Nagyon jókat alszom az utóbbi hetekben. Talán az is segít, hogy a madarak már nem csiripelnek hajnal 3-tól, vagy hogy egyre később kel a nap. Nem tudom. Nekem úgy is az a lényeg, hogy megint imádok aludni.

Így ma hajnalban sem repestem, mikor megszólalt a mobilom: itt az idő az ébredésre. Ahogy szoktam, kipattantam az ágyból, kikapcsoltam az ébresztőt, majd kibaktattam a konyhába teát készíteni.

Bár már 5 órakor edzéshez elkészülve keringtem a lakásban, alig akaródzott, hogy elkezdjem a bemelegítést, s majd bekapcsolva az Interval Timer-t a köredzésemet. Pedig frankó kis gyakorlatsort tettem össze tegnap: fókuszban a KBand használat. Mert hát kitaláltam, segíteni kell mindenféle gyakorlattal a gyorsulásomat a futásban. Erre pedig a KBand remek eszköz.

Szóval, alkudoztam magammal. Az a gondolat vett rá, hogy ha akkor reggel nem edzek, akkor később, délután még kevesebb kedvem lesz belefogni. Meg más terveim vannak a délutánra.

Aztán persze, szokásom szerint áldottam a lelkierőmet, hogy félretéve az összes lebeszélő gondolatot neki láttam az edzésnek. A végén még ráadás gyakorlatokat is beiktattam. Ahogy lenni szokott.

A Polar órám szerint 52 perc alatt 529 kcal-t használtam fel. Hát, úgy legyen!

Bízni

Bizalom. Hit. Sok mindenhez, vagyis javítok, mindenhez szükséges. Elsődlegesen önmagunkhoz.

Tegnap egy kliens volt nálam. A jelen problémáját egy múltban kialakult bizalmatlanságra vezettük vissza. Gyerekek voltak és barátnők. És az egymásba vetett bizalom, annak a hite, hogy ő mind a két barátnőjének egyformán fontos lehet, ott elveszett, és máig kihatott az életére. Végül már az életbe vetett hite rengett meg.

Évek óta magam is azon dolgozom, hogy bízzak és higgyek magamban. Rengeteget fejlődtem, érzem és tudom.
Ha egy távkapcsolatot sokáig fenn szeretnék tartani, ehhez az szükséges, hogy elsősorban magamban bízzak. Ezt a bizalmat adom meg a másik embernek is. És persze, szeretetet. Amit teljes szívemből adok, nem tartva attól, hogy a másik visszaél vele.

A szeretet ingyen van, és bőséggel áramlik, ha hagyom. Szeretném 100 százalékban felvállalni.
Mert így a tükörbe tudok nézni nyugodt szívvel – még a kapcsolatunk majdani véget érése után is.

Elvarázsolva

A hétvégén ugyan nem sok időt töltöttünk együtt, mégis a két és fél napból csak erre emlékszem. A többi óra eseménye, történése halványan rémlik, de olyan, mintha fényévekkel ez előtt történt volna. Pedig voltam moziban, futottam egy 8 km-t és egy 25-öt, és megnéztem újra a kedvenc filmemet.

És mindezt felülírja sokszorosan a vele töltött 16 óra. Névnapos, isteni finom ebéd, egymást ölelve fekvés, beszélgetés, egy tóparti séta, egy váratlanul bekukkantó régi haver, majd az egymásban elmerülés.

Személyiségének sokszínűsége, megismerhetetlensége kihívás elé állít. Van az az arca, amit nekem tartogat, amit én és a szerettei kapunk. Van, amit a külvilág lát, s van, amit a haverok. Mindegyik érdekel, de leginkább az a legfontosabb, velem hogyan bánik, hogyan viselkedik, hogyan szeret. Ez pedig közelít a tökéleteshez, perpillanat.

És úgy tűnik, nekem csak önmagamat kell adnom. Mert így vagyok jó neki, ahogy.
Az már csak az én akaratom, ha egy-két berögzült reakciómat, amivel nem vagyok elégedett, átalakítom. Mert fejlődni kell. A kapcsolatok erre is rávilágítanak.

S lehet, hogy egy kicsit szerelmes is vagyok. Ilyenkor, a találkozásunk után biztosan. De nem érdekel.