A napjaimat a sűrű jelzővel tudom illetni. Ezért sem tudok ide írni.
Az jó, hogy alakulnak a dolgaim, és most beáldozható a szabad idő is a cél érdekében.
Lesz ez még jobb is.

Ó, én nem! Ó, én nem!
De soha ne mondd, hogy soha.
Érzelmi hullavasút… izé … hullámvasút rulez.

Egy kicsit izgulok. Három dolog miatt is: másfél hete nem futottam talp kímélés címén, aztán nem tudom, hogyan viseli majd a lábam a terhelést; a mai táv útja többnyire felfelé fog vezetni, azaz kiderül, mennyire vagyok formában; mégiscsak egy verseny.

De már nagyon várom, hogy futhassak.

Csajok ebédelnek. Szóba kerülnek a pacik és a lovaglás.
Mondom, én is szeretnék lovagolni, s talán 70-80 éves koromban lesz rá időm is.
Az egyik kolléganő válasza:
– Akkor már nem szabad, mert ehhez erő kell a combokba, hogy fenn maradj a lovon. A ló háta széles és kemény.
– Ó, pont jó lesz! Legalább olyan idösen is lesz valami kemény a lábaim között! – vigyorgok.

Mivel kímélem a talpamat, így futás helyett görkorizással pótolom a mozgást. Szeretek gurulni.

Remélem, javul még annyit vasárnapig a lábam, hogy a bánkúti 21 km-t meg tudom csinálni.

Lehet, jó is, hogy addig pihenőn vagyok, legalább futásra kiéhezve indulok a versenyen, és nem fog érdekelni, hogy főként felfele fogok szaladni. Lényeg az lesz, hogy … FUTOK!

Mire jó a négy napos hétvége utáni hétfő és kedd?

Hogy amit kipihentél stresszt az előző napokon, azt pótold.

Tegnap délutánig nem sok tervem volt a hosszú hétvégére a sporton kívül. Aztán 24 óra se telt el, már holnap estig “tele van a naptáram”. Egy kis munka, egy kis szórakozás, egy kis sport.

Azért a semmit tevést is megejtem a négy nap valamelyikén. Ígérem.

Ja, és vigyázok arra, mit kívánjak, mert már megint a hipp-hopp teljesülős időszakomban vagyok.

Azt mondják, a nők akkor csináltatnak új frizurát, ha új pasi van a láthatáron vagy a régit akarják elhagyni. Azaz valami változást szeretnének.

Nos, az én frizurám marad a régi, bár illene egy frissítő hajvágást eszközölni, így nekiestem a blognak.
Ha nem RSS-ből olvasol (ez a kevesebb), akkor láthatod, milyen az új szkín, ha pedig csak a bejegyzéseimet követed valahol másutt, akkor most tudjad, ilyen változás történt a blogon.

Egy print screen erejéig megőriztem a régi szkín fotóját:

A napom egy remek futással indult.
A munkahelyemre kisimultan érkeztem. Aztán valahol megbillent a lelki világom (munka ügy), és azóta egy érzelmi katyvaszban vagyok.
Amolyan felszínen nyugodt, de folyamatosan ott van a háttérben egy érzés, mint egy súlyos álom után, ami újra és újra felbukkan. Nem tudok vele mit kezdeni, mivel nem tudom, mihez kössem. Nincs alapja. Tudatos szinten.
Remélem, kialszom.

Vagy csak helyre kell magamban tenni dolgokat.

Ma összeakadtam egy régi kolléganőmmel, aki már pár éve nyugdíjban van.

El akartam kerülni, de végül nem tudtam. S tulajdonképpen nem bántam meg.

Beszélgettünk. Mesélt magáról pár mondatban. Kicsit meglepett, hogy milyen világosan látja magát és az életét. Meg is kérdeztem magamban, hogy vagy ilyen volt tizenvalahány éve is, vagy én vagyok nyitottabb szemű.

Kérdezett rólam is. Majd saját tapasztalatán alapuló jó tanácsot adott nekem: ne maradjak egyedül. Ha úgy hozza a sors, akár kis kompromisszum árán is legyen társam.

Hm. Ha egyáltalán az van megírva nekem, hogy valamikor legyen egy társam – a hátralevő életemre.

Azt hiszem, most vagyok úgy először, hogy egész jól elvagyok egyedül. Lassan egy féléve, hogy újra szingli vagyok (egy két gyermekes egyedülálló anyukát hogyan neveznek?), és még mindig élvezem.

Gyorsan múlik az idő. S nekem csak akkor jut eszembe, hogy nincs perpill pasim, ha van annyi szabadidőm, hogy még ez a gondolat is felmerüljön bennem.

Nem bánom egyetlen egy kapcsolatomat sem. Mindegyik tanított valamire, megmutatta, mit szeretnék, hogyan jó nekem. És szembesített önmagammal.

Ma arra eszméltem rá, hogy míg én az éppen aktuális pasit féltettem attól, hogy illúziói vannak velem szemben, és nem látja, milyen is vagyok valójában, addig én láttam mindig többet a másikba bele, mint amilyen ténylegesen is ő volt. Szóval, illúziók – újra – rulez.

Vicces, mert egyetlen egy férfi esetében volt ez másként. Nála pont attól tartottam, hogy túlságosan is rózsaszín az köd, amin keresztül őt nézem, látom, s egyszer rádöbbenek a valóra. És az nekem igencsak fájni fog.

Mégis, ha választhatnék, megkockáztatnám azt az ébredést…