Újra terepen

A ködös, pocséknak nevezhető időben sikerült rávennem magamat, hogy szombaton reggel elmenjek egy másfél órára futni az új cipőben – terepre.
Szerencsére annyit alkudtam ki magamnál, hogy csak a tó körül, majdnem síkon.
Már a második körben eldöntöttem, hogy még is csak felmászok az Ebeckire, aztán majd meglátom, hogyan tovább. A harmadik kör után a tetőre vezető út felé vettem az irányt. Sejtettem, hogy nem lesz csont száraz az út, de a tapasztalatom alapján azt is tudtam, hogy a meredek részeken ritkán szokott megállni a víz, így felfelé nem lesz gáz. Persze, voltak lankásabb részek, ahol már dagonyázni lehetett, valahogy átvergődtem ezen szakaszokon.

A tetőn jól kifotóztam magamat. A leginkább ködbe vesző táj helyett magamat próbáltam megörökíteni, de szerencsére azért akadt még egy téma pluszba.

Miután kipihentem a magas pulzusos emelkedő mászást, bepróbálkoztam a továbbhaladással a szokásos útvonalon. Úgy 100-200 méter erejéig. Fel is adtam, miután futhatatlannak ítéltem az utat azon a szakaszon. Máskor lehet, tovább mentem volna, de most nem volt kedvem. Így fordultam vissza. Óvatosan leereszkedtem ott, ahol felmásztam, majd hazakocogtam.

Gyorsan lenyújtottam, kicsit meghengereztem a talpaimat, és kíváncsi voltam, hogyan fog lerobbanni a lábam.
Úgy tűnik, javulóban vagyok, mert bár még szombaton este fájt, vasárnap reggelre szinte el is múlt. Másfél óra görgőzés, és aztán talpalás ebédig a konyhában inkább csak segített a regenerálódásban. Van még remény, úgy ítélem.

Úgy döntöttem, hogy a nagy kihívásig, ha lehet, nem megyek aszfaltra. Hét közben görgőzöm, hétvégén pedig terepre megyek kisebb-nagyobb túra erejéig. Mondjuk, már nem sok idő van addig. Két hétvége.

Megjegyzés: egyébként a cipő jó, bár lehet, egy fél számmal nagyobb jobb lett volna. Ha beválik, legközelebb úgy veszem, ha szükséges.

Vélemény, hozzászólás?