Azt már jó jelnek veszem, hogy amikor lehasalok a kanapémra, hogy olvassak, az jut eszembe, mennyire szeretek rajta aludni. Mert ugye többnyire azt teszem – rajta.

Megszoktam. Azt is, hogy kevesebb helyem van, mint mikor egy nagyobb ágyon terpeszkedhettem.

Ezen is tudok álmodni mindenfélét. Kalandosat, zagyvát, fura vagy jó érzést maga után hagyósat.

Így jó, ahogy van. Mert legalább tudom, nekem hogy jó.