Most kiírom magamból

Nem akarok undok lenni és szemét, de úgy látszik, az sem segít, ha passzív vagyok és jóindulatú.

Tényleg csak abban bízom, hogy az idő segít, megérteti a volt pasimmal, hogy nem, nem és nem óhajtok visszamenni hozzá, hiába nyomja, hogy ő vár rám, és én vagyok a ‘number 1’ számára.

Múlt pénteken ballagtam az irodától a kocsimig kissé lefáradt aggyal, mikor látom, hogy a másik oldalról, szemben az autómmal, jön át az ex. Egy pillanatra megtorpantam, és legszívesebben megfordultam volna, de rájöttem, hogy arra felesleges mennem, mert nem arra van a haza (vagy a bolt, ahova akartam menni). Meg hát muszáj szembenézni azzal is, amivel nem akarok. Képzeletben bevettem a nyugalom tablettát, és türelmesen vártam, mi vár rám.

Őszintén nem is igazán figyeltem, mit beszél, szűrtem a mondottakat. Arra emlékszem, hogy újfent megkíséreltem megmagyarázni a lehetetlent: miért is nem akarom folytatni a kapcsolatunkat. Illetve feltolni az agyáig: a jövőre nézve is a válaszom egy erős NEM.

Aztán megkérdezte, megkaptam-e a levelet, amit postán küldött. Mondom, nem. Akkor aznap fogom, válaszolta, majd részletezte, hogy külön tollat vet a megírásához, meg az eredeti változatot megmutatta xy-nak (nő), aki elolvasása után könnyekre fakadt a meghatódottságtól.

Nem lettem sokkal kíváncsibb a levélre.

Még fényezte magát egy kicsit az exem, majd végre meghallgatta a kérésemet az Úr (Univerzum, sors, bárki), és elbúcsúzott, én meg beülhettem az autómba, és mehettem a dolgomra.

Szerencsére érzelmileg nem zaklatott fel ez az epizód annyira, tény, hogy kicsit még morogtam, hogy miért nem hagy már békén.

Bolt, majd hazaérve kivettem a postaládából az említett levelet. Nulla, azaz nulla vágyam volt a felbontására. Talán csak teljesen le kellett higgadnom. Bámultam a Girot a tévében, majd egyszer csak úgy gondoltam, van lelkierőm elolvasni azt a nagyon megható levelet.

4 oldal teleírt papír. Olvastam, olvastam, és vártam, mikor jön AZ a rész. Végére értem, és megállapítottam, hogy semmi különöset nem olvastam, nem adott ahhoz, amit eddig is hallottam már többször élőszóban. Jó, némi plusz info volt, ami új történés volt az ő életében.

De kérdem én, hogyan akar a több oldalas önfényezésével engem meggyőzni arról, hogy menjek vissza hozzá.

Semmivel sem ad és adott többet, mint a számomra fontos férfiak az eddigi szerelmi életemben. Ha annyira tökéletes lenne számomra, akkor még mindig vele lennék.

Azt gondolom, és tudom is, hogy a kapcsolatunkba beletettem mindent, amit tudtam és amire képes vagyok. A kezdetektől fogva. A hitem és a bizodalmam is megvolt benne. Aztán szépen eszméltem, hogy megerőszakolni magamat nem tudom, bármennyire is dolgozom azon, hogy elfogadjak bármit.

Ekkora rugalmasságot és elfogadást kevés nőtől kapott volna meg.

És most pénteken délután elém áll többek között azzal, hogy soha nem bízott bennem, de most már igen. Klassz időzítés! (Utána megjegyzi, hogy a vezetésemben nem igazán bízik még. – WTF???? akkor bízik bennem vagy nem?)

Túl vagyok pár szakításon és egy váláson is. Voltam én is a szenvedő fél, és álltam a másik oldalon is. Nem éreztem soha egyik kapcsolat végén sem, hogy lehetett volna másként. Mindegyikbe beletettem a tőlem telhetőt, azt, amire akkor képes voltam.

Akik férfiak bekerültek az életembe, adtak valamit a fejlődésemhez, a változásomhoz, talán én is viszonoztam ezt valamivel. Ha tovább kell lépni, mert valami nem működik, akkor menni kell.

Kettőnknek 4-szer adtam esélyt. Háromszor úgy, hogy száz százalékig rajta voltam, hogy úgy szeressem, úgy nézzek rá, ahogy az első évünk elején. A 4. esélyadásnál már nem ment.

Nem haragszom rá, nem bántott meg. Egyszerűen tudom azt, hogy már nem tudunk többet beletenni, és én inkább csak veszítenék vele. Ismerem őt kívülről-belülről, és nem vagyunk egymáshoz valók, csak akkor, ha feladom magamat.

Azt meg nem akarom. Neki is csak hazudnék. Megérné?

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..