Már úgy kezdek bele bármilyen feladat megoldásába, hogy számítok arra, lesz benne egy kanyar. Ha valami túl egyszerűen oldódik meg, az azért lesz gyanús.

Itt van példának az obiban vásárolt – rendelt – két fali lámpám ügye. November végén nagy lendülettel kinéztem a neten, boltban megrendeltem december elején, mert nem volt készleten nekik, majd egy hét múlva el is hoztam. Közben, még a megrendelés napján, kiderült, nincs is szükségem rájuk.

Amikor vettem át őket, megemlítettem a raktárosnak, hogy egyébként szeretném őket majd visszahozni, mert nem kellenek. Akkor az ürge felajánlotta, hogy meg is csinálhatjuk a visszavételezést, de mivel én rohantam haza, hogy fogadjam a korábban érkezett mosógép-szerelőket, lemondtam erről a lehetőségről. Sajnos.

Múlt pénteken ugyanis felcsapódtam a képzeletbeli ajtóra a Kökinél levő obiban. Én, naiv, azt hittem, elegendő a megrendelés, az előleg számla és a végleges számla a visszavételezéshez, de amint a vevőszolgálatos nőtől megtudtam, szükség lenne a blokkra is. Nem vagyok egy blokk kihajigálós ember, különösen ilyen vásárlások esetében, de most nem találom sehol ezt a bizonylatot, bárhogy is túrom fel az összes, esetleges fellelhető helyet. Őszintén szólva már azt is kétlem, hogy kaptam olyat. Ugyanis a kártyás fizetésről szóló, tranzakciós papír oda van tűzve a három dokumentumhoz, de más nincs. Ha lett volna blokk, gondolom, az is ott lenne.

Eleinte akartam hagyni a fenébe, de most inkább elmegyek abba az üzletbe, ahol rendeltem, hátha ott végére tudok járni az ügynek, és visszaveszik a lámpákat. Ha nem sikerül, akkor vagy eladom őket, vagy valamilyen úton-módon felszerelődnek a régik helyére. Nekem ez utóbbi a múlt hétvégén nem ment. (oké, nagyon nem is erőltettem a dolgot.)