Két hete írtam ide utoljára. Azóta mi minden is történt?! Például az, hogy két darab hét eltelt.
Egy hete pénteken volt a Pál utcai fiúk c. előadás a Vígszínházban. Egész héten emlékeztettnek kellett magamat a programra, nehogy úgy járjak, hogy kényelmesen bekuckózok valami film vagy sorozat elé péntek délután, majd 7 óra tájban belém nyilal, hogy bassz, nekem máshol kellene lennem. No, de ilyen nem történt. Szépen felöltöztem, buszra, metróra, majd villamosra szálltam, és odabattyogtam a színházhoz.
Jó helyen volt az ülőhelyem. Se túl távol, se túl közel (nem lettem vizes) nem voltam a színpadtól, pont közép tájon, tehát sokszor praktikus egyedül színházba menni: könnyebb jegyet venni. A darabbal kapcsolatban nagy várakozás volt bennem. Talán emiatt is kicsit csalódtam. Természetesen ütött a fő-fő dal, amikor először elhangzott, és a színészek is megtettek mindent (szerintem), ami tőlük telett A közönséget pedig a zárással megvették. A “Mi vagyunk a grund” c. dallal nem nehéz. Az annyira jól sikerült, hogy akár a hátán is elvinné a darabot. Különösen úgy, hogy a végén a többszöri meghajlást ezzel zárják, és megénekeltetik a felálló közönséget is.
Lehet, hogy csak én nem voltam teljesen ráhangolódva, vagy túl nagy volt az elvárás bennem, de valami hiányérzettel utaztam haza.
Nagyon sok időm nem volt molyolnom az érzéseimen, mert hazaérve aludtam is el, hiszen másnak korán keltem, hogy még megcsináljam az egy órás futóedzésemet, mielőtt elindulunk a szüleimhez. Persze, már éjjel hallottam, hogy a beígért viharos szél megérkezett, és szedi szét az erkélyemet. Valahogy megoldottam, hogy a futás gyors részei ne a szembeszélre esennek, de őszintén szólva tele a hócipellőm a téli viharos széllel. Kíváncsi vagyok, hogy majd nyáron, mikor a 35 C fokban vágyom egy kis légáramlatra, akkor is fújni fog-e, vagy csak most nyomatja hetente egyszer-kétszer teli erőből.
Mi szerencsésen megjártuk az M3-ast, még baleset nyomát se láttuk. CSak másnap délután tudtam meg a nagyobbik gyermekemtől (aki most betegség miatt nem volt otthon velünk), hogy mi történt az M1-esen azelőtt nap. Szomorú történet. A FB-re ezt írtam egy cikk megosztásához:
“Azon a napon mi is autóztunk, csak az M3-ason. Nem néztem híreket, így csak másnap délután tudtam meg, mi történt. Azon a napon az autópályán haladva azon gondolkodtam, hova lettek a pár éve még látható felfestések az ajánlott követési távolságról. Vajon megváltozott a KRESZ, s ma már nem is fontos tartani ilyen nagy sebesség mellett a jó nagy féktávolságot, vetődött fel bennem a kérdés. Pedig nekem kétszer is megmentette az életemet, hogy nem mentem az előttem levő autó nyakára, s az hirtelen megállt, fékezett. Sokszor csodálkozom azon is, hogy sok autós mennyire megbízik bennem, vagy az autójának fékjében, amikor a kis autóm fenekében igyekeznek utánam arra ösztökélve engem, hogy húzódjak már le, s közben sz@rnak arra, hogy sehova nem tudok, mert épp előzésben vagyok magam is. Egy szóval, ez a baleset kódolva volt az emberek hozzáállásában. A kérdés csak az volt, mikor következik be.”
Jó volt a hétben az, hogy szerda szabadnap volt, és hétfőn, kedden itthon dolgoztam. Még mindig nagy lelkesedéssel járok a munkahelyi edzőterembe. Élvezem, hogy olyan gyakorlatokat is tudok csinálni (többféle súly, illetve kettlebell, meg edzőpad van), amit itthon nem. És már nehezebb súlyokkal dolgozok, mint az első nap.
Mi a célom? Az, hogy erősebb legyek, megőrizzem, illetve gyarapítsam az izmaimat, és legkésőbb évvégéig fel tudjam magam húzni széles fogásban a húzódzkodón (pull up).
A munkahelyen néha stresszelek. Munka miatt, olykor a bizonyos kolléganő miatt. Néha azon gondolkodom, kell-e nekem ez így 50 évesen. Azt érzem, hogy fáradt vagyok lelkileg. Ez az elmúlt két és fél év kivett belőlem sokat, különösen 2021. A kolléganős stressz csak rátette a habot a tortára/”i”-re a pontot/beletette az utolsó cseppet a pohárba, hogy eljussak ahhoz a gondolathoz: lehet, jobb lett volna ott maradni, ahol voltam 2020-ban. Egyelőre még nem látom, mit nyertem a költözéssel, a változással.
Pozitív az, hogy könnyebben eljutok olyan színdarabokra, amire korábban nem. Van erkélyem. Van egy nagy szobám. A munkahelyem edzőterme eléggé jól felszerelt (mondjuk egy fellépő doboz hiányzik).
Egyelőre ennyi. Majd, ha több eszembe jut, bővítem a listát.
A veszített dolgokat inkább nem listázom. Lényeg, hogy vannak.