Újabb hét telt el.
Annyira megszoktam, hogy az évi kb. 30 nap szabadságon kívül mindig dolgoztam az elmúlt 19-20 évben, hogy most emlékeztetnem kell magamat arra, másnap nem megyek dolgozni. Egyelőre még nincs hova.
Ezen a héten már visszatértem a korán kelős, lehetőleg korán fekvős rutinomhoz, hogy ne érjen sokként a 4 órás kelés, ha majd újra munkába állok.
A héten három helyre is beadtam a jelenkezésemet. Minden új helyre az adott cégre, állásra formázom a motivációs levelet, frissítem az önéletrajzomat az aktuális dátummal.
Eddig három helyről jeleztek vissza. Egyről már írtam, s ugye ott egy online interjú is volt. Most péntekre ígérték, hogy visszaszólnak, tovább mehetek-e az interjúztatásban vagy sem. Hát, nem csörgött a telefonom ez ügyben, se emailt nem kaptam erről tőlük. Hm.
Viszont csütörtökön délelőtt a másik visszajelző cégtől kaptam egy emailt, amiben egy tesztekhez vezető link volt. 4 darab tesztet kellett kitöltenem. Kettőt a magam ritmusában, kettőt pedig időre. A legelső tesztre volt időm, viszont, ha jól emlékszem, 80 db feladat volt benne. A második már IQ teszt volt, és 30 percem volt rá. Ez iszonyat megizzasztott. Az első feladattól kezdve nyomtam, és talán csak 1-2 esetében pazaroltam időt a gondolkodásra. Aztán láttam, hogy már 14 perc eltelt, és én még a felénél sem járok. No, innen kezdve tényleg pörögtem. Ha gondolkodós feladat volt, kihagytam, és mentem tovább. Végére értem, és még maradt 1-2 percem, hogy az adott oldalon kihagyott feladatokat újra megnézzem. Aztán le is telt a 30 perc. A harmadig tesztben az előző munkámról (munkáimról) kérdeztek kicsit fura megközelítéssel. Hát, igyekeztem jól értelmezni azt. Az utolsó egy rövid teszt volt, de az is időre ment, ha jól rémlik. Azt is pörögtetnem kellett, de szerintem jól megcsináltam.
Miután befejeztem a “tesztezést”, úgy éreztem magamat, mintha az agyam kisült volna. Tulajdonképpen nagyjából 2 órán keresztül folyamatosan csináltam a feladatokat, konstans koncentrálással. Ugyan nem volt kötelező így végig menni a teszteken, de én ezt választottam.
Utólag belegondolva, nem is értem, hogyan lehet 30 perc alatt normálisan kitölteni azt az IQ tesztet. Ha valakinek sikerül tökéletesen, az biztosan zseni (matekból tutira). Én egyébként sem vagyok az, matekból meg végképp nem.
Azt hiszem, hogy majd én is megnézhetem az eredményt. Remélem, lesz lehetőségem majd egy személyes interjúra is. Ez egy jó feladatkör lenne nekem, és a cég sincs messze.
Viszont hétfőn délelőtt lesz egy előzetes online interjúm egy harmadik cégnél. (Meg áramszünet is az idő alatt, szóval úgy kell készülnöm…)
Mondanám, hogy “ó, de jó lenne, ha felvennének ehhez vagy ahhoz a céghez!”, de őszintén megvallva nem merek már ilyen kijelentést tenni. A volt munkahelyemre is örömmel mentem, mert tényleg minden klassznak tűnt. És maga a cég rendben is van. Viszont sajnos a próbaidő alatt nem derült ki számomra, hogy van ez a kolléganő, akivel lehetetlenség normálisan együtt dolgozni. Meg hát maradni is akartam. Mert én ilyen hülye kitartó vagyok, még akkor is, ha sz@rul érzem magamat. Mindig bízom abban, hogy jobb lesz, valami történik, amitől megváltoznak a dolgok, és megjavulnak. Egy hülye csodaváró vagyok. Ez egyszer viszont az orromra koppintott az élet: ha magadtól nem mégy innen el, akkor majd én teszek róla, hogy lekerülj ebből a sehova se vezető útról.
Szóval nem merek már semire sem, sehova sem vágyni. Inkább cselekszem, és bízom abban, hogy ahova felvesznek, az jó lesz nekem. S tanulva az elmúlt 2-3 évből, tényleg oda fogom tenni magamat, hogy megálljam a helyemet.
Remélem, megtanultam a leckét: mindig annak örüljek, azzal legyek elégedett, ami van. A panaszkodást, kritizálást hagyjam el – örökre. Még gondolatban is.