Most van annyi időm (itt a munkahelyen!), hogy írjak a törökországi útról.

Nagyon nem részletezném a dolgot. Láttunk sok ókori romot, amelyek ilyen-olyan mértékben voltak éppen feltárva. Őszintén szólva nem tudtam, hogy ennyi ókori emléket rejt magában ez a terület. Így jár az, aki nulla információval készül előre az útjára. Szóval, nekem új volt (nagyjából) minden, amit ott láttam, hallottam, tapasztaltam.

Mivel egy nagyon klassz, intelligens török idegenvezetőnk volt, aki majdnem perfektre megtanult önerőből magyarul, ezért bennem a törökökről csupa pozitív benyomás van általában. S mivel csak olyan natív emberekkel találkoztam, akik a turizmusból él, ezért természetes, hogy csak a jó oldalukat tapasztaltam.

Nagyszerűeket ettem. A szállodákban, ahol megszálltunk éjszakára, mindig svédasztalos vacsora volt, degeszre ettem magamat finomabbnál finomabb ételekkel. És persze, nem tudtam a sütiknek sem ellenállni. A reggelizésről le is szoktam, csak azért mentem le, hogy ha van sigara börek és/vagy keménytojás, akkor csomagoljak magamnak későbbre ebből is, abból is pár darabot. Nem kell mondanom, hogy derékra sikerült plusz egy-két centit összeennem.

A körút nagy hátránya az volt, hogy sokat ültünk a buszon. Ha pedig kiszálltunk, akkor nem éppen tempós gyaloglással ellensúlyoztuk a sok ülést. Emiatt pár nap után rettenetesen hiányzott a mozgás. Mivel nem készültem semmilyen sportruházattal, -cipővel, így csak a vágy maradt.

Vasárnap este fél 11-re kerültem ágyba, így nagyon örültem, hogy két nap szabadsággal kezdtem a hetet. Bár még először Anyut vittem ki a Keletibe. Aztán kezdődhetett a pihenés!

Őszintén szólva ahogy tudtam, lógáztam a lábamat, bár azért akadt tennivaló is. Például a mosott ruhák kiteregetése, vásárlás, főzés, meg ilyenek. Viszont tudtam, hogy muszáj semmit tennem is, hiszen szerdán kezdődik a munka, és lesz bőven, mivel más nem csinálta meg helyettem a másfél hét szabim alatt.

Dolgoztam is gőzerővel. Csak úgy égett a munka a kezeim alatt! De tényleg. Szeretem, ha néha (nem mindig!) vannak ilyen pörgős napjaim. Gyorsabban telik, valamint a nap végén, ha minden jól ment, elégedetten teszem le a lantot.

Gyanítom, ez a hét sem lesz különb. Főleg akkor, ha holnap és holnapután Ausztriában leszünk a kolléganővel. Rajta múlik. Ma reggel betegen bejött, hogy aztán hazamenjen pihenni, gyógyulni, hátha holnap reggelre fitt és üde lesz. Ha megyünk, akkor az autómmal, és én vezetek. Ismerve a magyar állami vasutakat, különösen felújítás idején, nem bízunk abban, hogy vonattal könnyebb és gyorsabb lenne az utazásunk. Hát, we will see…