Őszintén szólva elegem van a hormonjaimból. Tudom, tudom, változókor, premenopauza, meg ilyesmi, és a nők, akik bizonyos kort megélnek, keresztül mennek ezen.

14 éves koromtól kb. 5-6 évvel ezelőttig (kivéve a várandósságaim és utáni időszakokat) kiszámítható volt a menzeszem. Aztán, ahogy írtam, pár éve megbolydult. Azzal még kiegyeznék, hogy nem percre pontosan jelentkezik, akár hónapok is kimaradnak, de az már gáz, hogy a tünetek is össze-visszák. Például az, hogy random két héttel előtte kezd fájni a mellem, és ezzel lőttek a hason alvásomnak, vagy olykor alhasi fájdalmaim vannak, vagy hízok (és megmarad a plusz kg), vagy székrekedésem van, vagy éppen … akármi. Egyelőre összetehetem a két kezemet, hogy a hőhullámok elkerülnek.

Tegnap is arra ébredtem, hogy fáj a hasam, és az ágyban levésen kívül el nem tudtam más képzelni. Igaz, az eső is zuhogott, ez is még vonzóbbá tette az egész napi lustálkodást. Így elmaradt a sport (görgőzés lett volna az edzés), csak a boltba mentem autóval, mert hát a hűtőm erősen kongott az ürességtől, és valamit főzni is kellett a hétre – előre.

Elalváskor is csak forgolódtam, igyekeztem a fájdogáló hasamra nem figyelni. Aztán meguntam, és bevettem egy láz- és fájdalomcsillapítót (csak ez van otthon), mégiscsak másnap munka van. Szerencsére segített, így aránylag nyugodtan aludtam, bár olykor elég felületesen. (Ébredéskor meg is állapítottam, hogy újra használnom kell a füldugót, mert ahogy pucérodnak a fák és bokrok, egyre jobban hallatszik az el-elhaladó vonatok zaja, és a Pesti út forgalma.)

Ami a munkahelyet illeti: az új kolléganővel jól kijövök. Eddig. Bár néha számomra furcsa az a hozzáállása, hogy számára ennek a munkahelynek a megtartása nem életbevágó, úgyis találna másikat, szerinte. Hát, látszik, hogy nem borsodi (vagy egyéb szegényebb megye szülötte), illetve valószínűleg elfogadhatóan kereshet a férje. Szerintem botorság lenne veszni hagynia ezt a helyet. De tény, hogy ez az ő döntése, ha úgy dönt.

Magamat nem tartom balgának, amiért képes voltam 26 évet ledolgozni egy cégnél (ezen belül 13 és fél évet egy pozícióban). Abban a városban nem is lett volna nagyon mozgásterem. Két kisgyereket nevelve pedig pont tökéletes volt a közeli munkahely (gyalog 20-25 perc, busszal 5-10 perc). Ugyan nekem is voltak amolyan “szabadulási kísérleteim”, amikor az irodai munkát szerettem volna másra cserélni. De tudtam (mert számot vettettem magammal), hogy ha már íróasztal mellett kell dolgoznom, akkor inkább csinálom azt, amit, minthogy mást. És ez a 20 hónapos hatósági kitérőm alatt meg is erősödött bennem.

Itt most jól érzem magamat, és bár tudom, hogy lesznek olykor nehézségek (hol nincsennek?!), de szeretnék innen nyugdíjba menni, ami istentudjamikor lesz. Ha 40 év munkaviszonyt számolnak, akkor már 2034-ben (azaz 10-11 év múlva), de ha 65 éves koromig ki kell húznom, az bizony 2037-ben lesz. Pedig őszintén szólva már most szívesen nyugdíjaznám magamat, amellett, hogy hálás vagyok, hogy van munkám.

Hogy mit csinálnék otthon? Hát, eleinte semmit. Szó szerint. Aztán biztosan kitalálnék magamnak ezt-azt, miután meguntam a lustálkodást.