Egy pozitívum már van ebben a napban. Nem hétfőnek hívják. Hanem keddnek, ami igen közel van már a péntekhez.

Fantasztikus idő volt tegnap. Vagy esett, vagy csak a lába lógott az esőnek. Még délelőtt kimerészkedtünk a városba, de a délutánt már a lakás esőmentes területén töltöttük. Bár így sem menekültem a víz elől, mert folyton az utamba kerül mostanában. A fürdőszobát már októbertől katasztrofálisnak minősítettem az állandó vízcsöpögés miatt (hol itt, hol ott, de puty, puty), tegnap éjjel a konyhában is beleléptem egy tócsába. Rezignáltan kapcsoltam fel a lámpát (éjjel macska módjára közlekedem ugyanis a lakásban), és kerestem a forrást. Megnyugodva állapítottam meg, hogy ez csak úgy ott van, oda teremtődött. Ergo: nem folyik a konyhában a csap szifonja. Egyébként meg igen nehezen száradtak a kimosott ruhák. A fontosabbját a gázsütő beizzításával víztelenítettem.

Ja, és ha még eddig nem tudtátok volna, most mondom, hogy a számítógépnek és az internetnek lelke van. Ha bedurculnak (mivel ők is férfiak!), csak időt kell adni nekik lenyugvásra, és aztán megint mehet a meló tovább. Erre tegnap este is kaptunk bizonyítékot. Én (!) tudtam (!), hogy reggelre helyre áll a rend, de nőként inkább kussba tettem magam, és kivártam, hogy megint nekem legyen igazam.

A másik “ja”: szép kék selyemnek mondott sál van a nyakamban, mert a múlt héten elárasztottak jobb oldalon a pattanások és tegnap kezdték el a gyógyulást, balról pedig ma reggelre a szúnyogok vagy a kis, fekete hernyók nyomai viszkető bizbaszok formájában tüntek fel. Még jó, hogy nincs kánikula!