A nagyobbiknak kiesett a jobb alsó egyes foga. Eltűnt valamerre. Valószínűleg lenyelte. Ennek ellenére éjszaka járt nála a fogtündér egy 20 forintos erejéig. Már látszik az új fog hegye. A szomszédos egyes tejfog pedig igen ferdén álldogál ott elől. Lesz munkája a fogtündérnek, úgy tűnik.
Egy héten belül ketten dicsérték meg a frizurámat, illetve a hajam színét. Le kell vonnom a következtetést ebből: akkor jó a hajam, ha már több napos. Ergo: nem is kéne megmosnom.
De a gyerekek ruháját is felesleges ebben az időben tisztára varázsolni. A kisebbiknek ma is első dolga volt megfetrengeni a vizes, koszos járdán. Ennyi erővel adhattam volna rá a tegnap este levett nem túl nett nadrágot.