Vagyok

Vagyok. Létezek. Tegnap este eszembe jutott, hogy nekem van egy blogom is. Ahová írhatnék…

Pedig szombaton délután láttam gólyát békésen sétálgatni az egyik füves területen.

Nem tudom, mi volt rajtam a hétvégén, de nagyon álmos voltam, mire hazaértem. Ugyan hamarabb végeztem, mint gondoltam, és le is mehetem volna futni is, de egyszerűen bedöltem az ágyba és onnan már nem mentem ki, csak kajáért.

Most reggel érdekeset álmodtam. Valami eszement magas pasi sürgölődött körülöttem, akinek még egy kislánya is volt (meg felesége). Annyi rémlik, hogy egymás mellett sétáltunk és nem engedtem, hogy megfogja a kezemet, mert voltak mások is körülöttünk.

Nem mellesleg egész éjjel esett az eső (múlt este ezzel is nyugtattam a lelki ismeretem, hogy nem mentem futni), és most még csak félhomály van, amolyan őszies módon. Viszton este kinyitottam az ablakot szellőztetni, és öröm volt hallgatni a madarak csicsergését. Mintha a közeli erdőben álldogáltam volna. (Hm, mintha színes énekes madarakkal is álmodtam volna…)

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..