Meglehet, dög unalmas olvasni, hogy mostanában mennyi, de mennyi munka van a munkahelyemen, s egyszerűen örülök, ha olykor kezembe vehetem az új telót, hogy megforgassam a tenyereimben.

Itthon pedig mindig, de mindig van tennivaló. Vagy ha nincs, örülök, ha lazíthatunk – kettesben.

Az új capri (vagy térd) farmernadrág bő rám fenék tájon. Ezt nem tudom, hogyan értem el másfél hét alatt. Kezdek gyanakodni arra, hogy valaki valamilyen úton-módon nagyobbra cserélte…

Holnap megint felrángatnak kompletten a fővárosba, és gőzünk sincs, mire fel. Reméljük, lesz értelme, mert a múltkori túra is feleslegesnek érződött, fárasztó volt, és csak a munka halmozódott fel. A holnapi kiruccanás totális szar időzítés az utóbbi terén. Szerintem egy-két vevő (ha nem több) a haját (majdnem azt írtam, hogy a háját) fogja tépni idegességében.

Mai egyik sztori, hogy az egyik (nem közvetlen) kolléga hívott telefonon, s azzal kezdte a mondandóját, hogy mi a fa… Nekem már ennyi elég volt ahhoz, hogy félrehalljam és egy ‘k’ hangot nem is halljak meg. ‘Sz’ hanggal folytatódott ugyanis a mondat. Már majdnem magamra vettem, hogy valami bajt csináltam, mikor leesett, csak a faxszám után érdeklődik.

A nehéz nap folytatásaként beszereztem egy új fülhallgatót, ami hangerőszabályozós. Meg ettem finom rántott sajtos szendvicset.