Pici sikerek napi szinten

Január elseje óta gyűjtöm a napi örömöket. Van, hogy felírom őket egy cetlire, és elteszem, van, hogy csak konstatálom, van, hogy ide írom, mint most is.

Tegnap voltam vért adni, az éven először. Kíváncsi voltam, milyen hemoglobin szintet fognak mérni. A paleo-ketogén étrendem miatt érdekel, hogyan működik most a szervezetem.

A legnagyobb meglepetésemre 147 g/l-t mértek. Eddig a legmagasabbat, mióta vért adok.

Hm. Egy bő nappal előtte csináltam egy 24 órás böjtöt (rendszeresíteni szeretném heti szinten), majd egy 20 dkg darált marhahúsból készített tatár beefsteaket ettem. Nem hiszem, hogy egy adat nyers vöröshús fogja megemelni egy fél nap alatt a hemoglobin szintemet.

A ma reggeli örömöm:

Van a freeletics-nek egy olyan gyakorlata, amit standupnak hívnak. Fekvésből felgördülök guggolásba, majd onnan felugrás kinyújtva a lábat. Karok a magasban.
4 napja csináltam önszorgalomból meg egy olyan workoutot, amiben szerepel. Még akkor csak úgy tudtam megcsinálni, hogy guggolásba csak hátul kéztámasszal tudtam felnyomni magamat. Ma csak úgy – szintén – csináltam 25 db standupot. Az első pár simán ment kéztámasz nélkül, a többi is, viszont a lábaim egy kicsit nagyobb terpeszben voltak. De ez már fejlődés!!! Szuper!

Ja, és már egyszer fel tudom magam húzni szélesfogásban a rúdon.

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..