Féltáv

Bő egy hete szabin vagyok. Eltelt az egyik hét a kettőből. Egyelőre még ott tartok, hogy a gyomrom görcsbe rándul, ha arra gondolok, hogy következő hétfőn újra hadrendbe állok. Na, ezért is gyorsan törlök minden munkával kapcsolatos gondolatot minimum jövő hétig.

Összefoglalva az elmúlt x nap történéseit.

A szabadságom egy félmaraton lefutásával kezdődött. Nagyon készültem a melegre. Az sem támogatta az egyéni csúcs lefutását a kánikula mellett, hogy előtte kedden valami vírus döntött le, és nem igazán volt jó a gyomrom, emésztésem, alig ettem három napig. Pénteken is már csak azért, hogy ne legyek annyira tápanyaghiányos a futás alatt.
Szóval, óvatosan vágtam bele a versenyzésbe.

Szombat reggel felszereltkeztem szivaccsal, sapkával (a napszúrás ellen) és egyik kézben vizes kulaccsal. A versenyközpontban (itt a téren) átvettem a rajtcsomagot, hazajöttem, letettem, majd vissza. Ekkor már a párom is megérkezett, és engem keresett. Lelkes egymásratalálás, üdvözlés után ismerősökkel találkoztunk, majd ő ment bemelegíteni, én meg újra haza az utolsó wc-t elintézni (itthon rövidebb volt a sor).

A párom a kisebb távon indult, s mivel nyerni jött (végül második helyezett lett), ezért fel sem merült, hogy együtt fussuk le az első 10 kilométeremet. Nem is várnám el ezt versenyen, mert tudom, számára a verseny valóban az. Én meg jóval lassabb vagyok nála.

Szóval, a rajt után mindenki ment a maga távján és tempójában. Egész jól kezdtem, és tudtam, hogy gyorsabban futok, mint kellene, de úgy voltam vele, addig nyomom, míg kellemesen hűvösebb az idő (még felhős volt az ég), és ha teljes erőből fog sütni a nap, akkor a pulzusom úgy is közbeszól az iramomat illetően.

Vizet végig igyekeztem inni, illetve öntöttem a fejemre. A szivacsomat is mindig vizeztem, és a nálam bevált módszert alkalmaztam: a szívem felé tettem a sportmelltartó alá. Ahol tudtam, elvettem egy banándarabot, és futás közben megeszegettem. Így kb. a verseny végére egy egész banánt elfogyasztottam. (Ezért is szeretek erősebbet futni, mert így van esélyem banánt enni.)
Ennyi volt a frissítésem a táv alatt. Illetve még két sókapszulát (félig olvadtan) 12 km-nél letoltam. Ezeket a páromtók kaptam még a rajt előtt. S azért ettem meg mind a kettőt egyszerre, hogy ne a nadrágom zsebében ázzon szét a maradék egy darab.

Talán pont ettől a feltötéstől kaptam új erőre az utolsó 5-6 km-en. Mert perszehogy leeresztettem – úgy tűnik, szokásomhoz híven – kb. a középső 7 kilométeren. Talán az is sokat segített, hogy a táv egy szakaszán tűzoltók locsolták a futókat. Én pedig élvezettel futottam bele a szétszórt vízsugárba ahányszor arrajártam. És ez legalább 4 alkalom volt. Egy szóval, a célba érve már csavarni lehetett mindenhol a vizet a ruházatomból, hajamból. A cipőm is cuppogott.

Úgyhogy, amilyen jókedvvel kezdtem a félmaratont, olyannal is fejeztem be.

Nagyon nem törődtem azzal, milyen időt futok, de azért örömmel konstatáltam, hogy annyira nem lett rossz. Ugyan nem futottam meg két órán belül a távot, ami szerintem nem volt 21,1 km, de a körülményekhez képest elégedett vagyok az eredménnyel. És utána simán regenerálódtam. Semmi fáradtság, semmi izomláz.

Hát, így kezdtem a pihenésemet.

Hétfőn a gyermekeimmel útrakeltünk, és az ország másik végén, Sárváron lett a bázisunk 6 napra. Ugyan a keddet még a városban töltöttük (se fürdő, se kalandpark, mert az egyik az egyiket nem kedveli, a másik gyermekem pedig a másikat nem), próbáltam valami vár- és városnézést eszközölni több-kevesebb sikerrel. Amiért mindketten lelkesedtek, az az étteremben étkezés és az alkoholmentes sör volt. Mind a hét nap.
Szerdán az Alpokba látogattunk el egy rövid túra erejéig. 500 méter szintemelkedés szűk 2 km-en belül, majd ugyanennyi lefele szintcsökkenéssel. Többet szerettem volna ugyan látni a tájból, de ami a szemem elé került, az is hozta az elvárt szépséget. Legközelebb több időt szánok az út megtervezésére (sajnos a meló miatt ennyit sikerült összehoznom).
Összességében jól vizsgáztam, ami a vezetést illeti. Odafelé kikerültük az autópályát, de így sem volt semmi probléma.

Csütörtökre nagyon meleget jósoltak, így akkora terveztük be a Balatont. Györökön álltunk meg – árnyékos helyen -, s mentünk be a közeli strandra. Persze, a letelepedésünk után egy szót sem szóltam, mikor a nagyobbik gyermekem ruhástul ült le a kiterített törölközőre olvasni, később zenét hallgatni. A kisebbik gyermekem az ellentetje volt. Úgy eltünk a vízben, hogy kétszer egy órára nem is láttam. Még akkor sem, mikor én is benn voltam – úszni. (Hát, én sem vagyok egy pancsolós fajta: vagy úszok vagy kis megmártózás után jövök is ki. Mindegy, hogy élő víz vagy uszodai.) Természetesen a közös ebéd itt sem maradhatott el.

Ami még a csütörtöki élményekhez tartozik, az az esti szélvihar. Volt “erős” szél (mint később kiderült, több fában és egyéb dologban okozott kárt a nyugati tájakon), és nagy villámlások. Majd később, mikor már aludtam, eső is esegetett egy kicsit. A számunkra a leglényegesebb az volt, hogy lehűlést hozott. Így mi már péntektől élvezhettük a kellemes nyári időt, mint az itthoniak.

Pénteken a Fertő-tó, Sopron és a fertődi kastély volt soron. Megint jó sokat vezethettem.

Szombaton Kőszeget néztük meg. De előtte még átrándultunk a szomszédba, hogy onnan közelítsük meg egy kisebb sétával Irottkőt. Hát, élmény volt, hogy fáztam a kilátó tetején. Na, természetesen a látvány se volt semmi, igaz, valami ilyesmi volt a soproni kilátóból is.

Hamar a szállásra értünk, mert már én is szerettem volna egy kicsit semmit tenni, mielőtt újra az egész napot átautózzuk, ami másnap történt meg.

Ami még az egy hetes kirándulásunkhoz tartozik: két nap kivételével minden reggel futottam. Szerdán csak azért nem, mert korán indultunk, valamint tudtam, hogy túrázni fogunk. Pénteken meg a szervezetem döntött úgy, aznap pihenjek.

Vasárnap már kevésbé viselt meg az autópályás út. Budaörsön még megálltunk enni, pihenni, aztán nyomtuk végig haza. Öt órára már fel is cipeltük a cuccainkat a lakásba. Alighogy kipakoltam, jött is a párom. Meglepetésnek szánta, bár én valahol sejtettem, hogy meg fog jelenni. Örültem, hogy jött. Aztán én mentem ki Majka-koncertre, ő meg haza.

Isteni bort ittam kinn a fesztivál területén, és a koncert is kellemes meglepetés volt számomra. De nem maradtam a végéig, mert nagyon-nagyon kellett már pisilnem, és valahogy a kihelyezett konténerek nem vonzottak. Inkább a bortól enyhén szédülősen hazatrappoltam (az nem semmi, hogy két deci bor már a fejembe száll).

Hát, így telt el az első szabadságos hetem ezen a nyáron. Tegnap már el is kezdődött a folyt.köv. második.

Vélemény, hozzászólás?