Az év első versenye

Lassan kezdem azt érezni, hogy az edző szerint is nagyon visszavettem a versenyeken való részvételből. Ezt vettem ki a múltkori beszélgetésünkből. Szinte már biztatott, hogy menjek olykor kisebb megmérettetésekre, mert ezekkel megtöröm a felkészülési időszak monotonitását.

Mindettől függetlenü neveztem be a szombati versenyre már pár hete. Csak egy rövid táv, nagy szintemelkedéssel.

Ami a legszebb volt ez egész programban, hogy a párom is elkísért. Ennek örültem, legalább lát ilyen eseményt, megtapasztalja a versenyközpont hangulatát és azt, én hogyan élem meg a versenyzést. Azt hiszem, így is jól működtünk együtt.

És itt jegyezném meg, hogy rengeteget tanulhatok tőle, ami a másik ember dicséretét, biztatását, elismerését illeti. Én nagyon szűken mérem mindezt. Magamat és másokat illetően is.

Visszatérve a versenyre. Tudtam, lesz benne kihívás. Mivel nem ismertem az útvonalat (egyébként egy részét igen, csak nem tudam, hogy az az), így futás közben szembesültem, hogy az első nagy emelkedőt jó részt csak tempós kapaszkodással, gyaloglással tudom teljesíteni. Persze fullos pulzuson. A másfél kilométeres gyaloglás után élmény volt futómozgásra váltani a lejtőn. Míg nem jött a saras rész. Itt óvatoskodtam. És itt előzött meg két csaj is. Ekkor kezdődött a meccsünk, amiről nem sejtettük még, hogy az lesz.

Szóval, én nem mertem csakúgy a sár közepén lejtőzni. Ők igen. És szépen otthagytak. Nem is igen láttam őket a következő emelkedőig, ami a féltáv megtétele után kezdődött.

Még a 7 km-nél levő frissítőpontnál benyomtam egy 3/4 banánt, aztán iramodtam tovább. Pár 10 méterrel kibővítettem a távot, egy kisebb eltévedéssel, de aztán én is elkezdtem kapaszkodni a következő emelkedőn, aminek az útja eleinte a helység kertjei, házai között vezetett. Aztán már a természetben. Már újra láttam magam előtt azokat a sporttársakat, akik a lejtőn elmellőztek (pasik és a két csaj). A pasikat és a szőke csajt még ezen emelkedő teteje előtt befogtam, aztán jött egy kisebb lejtő, ahol futhattam ezerrel, aztán az utolsó kisebbet kellett megmászni, ott a sapkás csajt hagytam le, ha jól emélkszem. Mindenesetre a két hölgyemény mögöttem volt, mikor az utolsó, kb. 3 km-es lejtőbe belekezdtem. Persze, hol fogtak be? Hát a saras részen.

Itt elgurult a gyógyszer nálam. Nehogy már elvegyék azt, ami én kiküzdöttem magamnak. Szóval, azt mondam, ha sár, akkor legyen sár. És bátran nekimentem én is a csúszósnak tekinthető részeknek. Így nem maradtam le, hanem tartottam az iramot, majd szépen a futhatóbb részen megfogtam először a sapkás csajt, aztán egy másik vízszintesebb részen a szőkét. Az utolsó lejtős szakaszokon is úgy ereszkedtem, mintha medve üldözne. A versenyt lezáró tókörön meg száguldottam magamhoz képest, illetve a fáradtságom ellenére. Így a végére valóban versenyt csináltam magamnak.

A Kedvesem a célban várt, drukkolt nekem és fotózott. Majd beérkezésem után instruálni igyekezett, mit kell még csinálnom. Illetve érdeklődött, mit szeretnék inni, enni, tenni, stb. Egyszerűen tökéletes volt. Nekem.

Egyébként a versenyben a középmezőnyben végeztem a nők között. Szerintem egész jól mentem. Annyit javulhatnél még, hogy gyakorolom az ilyen emelkedők megmászását, illetve a saras lejtőzést.

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..