Highly recommended

Erre a sorozatra nem ráakadtam, hanem először hallottam róla a nagyobbik gyermekemtől, aztán pedig mikor a Netflixen szembejött velem, kattintottam, és kíváncsiságból elkezdtem nézni.

13 okom volt, azaz Thirteen reasons why. Három évadot élt eddig a sorozat, és én még csak az első évad utolsó részét nézem.

Erősen elgondolkodtató a történet, maga a sorozat. Mi kell ahhoz, hogy egy tinédzserlány azt mondja, nekem ennyi elég volt az életből, kiszállok. És hogyan élik meg a hátramaradottak az ő döntését, és azt, hogy mi volt mögötte (a lány által készített kazetták tesznek róla, hogy megtudják, ők mivel járultak hozzá).

Egy amúgyis labilis lelkülető tininek, aki a helyét keresi a világban, aki szinte semmit sem tud magáról, hogy ki ő, mi ő, merre tart, mire legyen büszke, az önbizalma erősen függ a környezet reakciójától, nem nehéz olyan helyzetbe belekerülni, ami csak vonja maga után a sok rossz döntést, a negatív érzelmi reakciókat. A többi gyerek körülötte megérzik, hogy gyenge, lehet még rajta rúgni. Lehet, nem nagy dolgokkal, és talán egyik- másik tettet jószándék vezérli, de rosszul sül el. Aztán jön az i-re a hatalmas pont, amit még egy felnőtt nő sem tud kezelni, ha megtörténik vele.

Mindig van választás, de egy stresszben levő személy legtöbbször a csak az Üss vagy fuss! választ ismeri. A lány futott. Lehetett volna másként is, de ő ezt választotta. És azt, hogy elmeséli, mi vezetett idáig.

Nos, a halála után történtek is megér egy misét.

Ami leginkább érdekes az egész sorozatban, hogy nem tud az ember senki mellé állni. Vagy ha megteszi, akkor jön egy kövekező történés, és máris még több árnyalatot, szempontot kap a történet.

Nyilván felnőtt fejjel teljesen más nézni a sorozatot, mint tizenévesként. Azt a konzekvenciát én is le tudom vonni, hogy egy sztorinak annyi szubjektív oldala van, ahányan a részesei. De mindeki a saját érzéseinek a rabja, amíg nem szembesíti valami vagy valaki ezzel. Ekkor dönthet, hogy változtat-e rajta vagy sem.

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..