Belevágtam a lecsóba. Mondhatom ezt is. Egy szűk hónap, és itt hagyom e kis várost. Hogy végleg-e, az majd kiderül.

Múlt hét szerdán fix lett, hogy felvettek az új munkahelyemre. Még aznap felmondtam a jelenlegi munkáltatómnál. A megegyezés szerint az utolsó napig dolgozom, hiszen át kell adnom a munkámat úgy, hogy azok, akik átveszik, maradéktalanul tudják csinálni.

Közben ezzel-azzal én is készülök az új munkámra, ami teljesen más lesz.

Tegnap még a szüleimnek is elmondtam, mi a helyzet. Rosszabb reakciót vártam, mint amit kaptam. Persze, később a gyermekeim megnyugtattak, hogy Anyám a szokásos nem tetszését mutatta – az arcán. Még ha nem is mondta. Nekem. Nekik igen. Lényegében azt, hogy ebben a korban (!) miért nem maradok a hátsómon. (Ha rajta múlt volna, el nem válok, otthon ülök és kötögetek, a gyermekeimet tyúkanyó módra nevelem.)

Augusztus 29-i kezdésemig albérletet kell kivennem (lehetőleg bútorozottat), és a lényeges dolgaimmal odacuccolni. A többit majd szép sorjában felutaztatom.

Hát, így haladok lépésről-lépésre.