Nagy könyv

Nem néztem utána, hogy annak idején említettem-e a Nagy Könyvet.

Most eszembe jutott. Az egyik kolléganő egy munkanaplót (nyomtatott füzetet) lapozgatott valamilyen korábban beleírt adatot keresve. Ez felidézte bennem a leszámolásom legmeghatóbb pillanatát.

Mint megtudtam, a cég hatalmas nagy könyvekben rögzíti kézzel az oda felvett dolgozók nevét, felvételének első napját, és azt a napját is, amikor valamilyen okból már nem dolgozik ott.

Mikor előkerült az én nevem is, mikor átvezették a leszámolók közé, hát bizony, nyeldekeltem a könnyeimet. Majd’ 26 évet dolgoztam ott. És mi minden történt!

Tulajdonképpen a volt munkahelyemnek köszönhetem a fiaimat, hiszen nem hiszem, hogy más helyen és alkalommal megismerkedtem volna a volt férjemmel.

Voltak szép pillanatok, unalmasak, nehezek, sírósak, vidámak. Volt, hogy csak a lábamat lógattam, volt, hogy széjjel dolgoztam az agyamat is.

Voltak nem szeretem munkák, volt, amit nagyon csíptem, mert nekem való. Szerettem, amit az elmúlt 13 évben csináltam, mert azt mondtam, ha irodai munka, akkor ez legyen inkább, mint más.

És mégis otthagytam, mert elszólított a döntésem: költözni akartam.

Ha visszasírok valamit, akkor valóban az az előző munkám. A mostanihoz igyekszem felnőni, okosodni. Még mindig csak tapogatózom olykor, és ezt a be nem tanításom hiányára vezethető vissza. Lehet, nekem is aktívabbnak kellett volna lennem, és ráakaszkodnom a volt osztályvezetőre, aki az ismeretek nagy részével bír(t), és nem igazán akaródzott ezt továbbadni nekem (sem).

Így marad az út közbeni tanulás, ismeretek megszerzése innen-onnan.

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..