A kollégám kórházba került. Másfél hete kezdődött nála a kovixos betegség. Ahogy ma reggel írta, tegnap óta benn van.
Folyton eszembe jut az a heves és emiatt rövid szóváltás, ami vagy négy hete esett meg közöttünk. Én éppen azt az infot közöltem a jelenlevő kollégáknak, hogy a hozzáértő orvosok, mentősök szerint elsősorban a túlsúlyosak veszélyeztetettek. Hát, az említett kollégámon van némi felesleg, ha nem is csúnyán elhízott. S pont emiatt valószínűleg magára vette, és fennhangon tiltakozott, hogy nem úgy van az. Én, bár már rögtön megbántam, hogy felhoztam ezt a témát előtte az érintettsége miatt, mégis lelkemre vettem a támadást részéről.
És eszembe jut az, mint oly sokszor, ha bármit is kijelentek: soha ne mondd, hogy soha.