Egy nehéz tekerés és margója

Már a második hét lesz, hogy három görgőzés mellett három futás van. Egy nap van, hogy ebből is, abból is csinálok valamennyit. Például holnap lesz 30 perc futásom és utána pattanok fel a görgőn álló biciklire, hogy letekerjek 50 percet.

Amúgy könnyített hetem van. Na, ezt nem éreztem a mai edzésen. Pedig tényleg nem kért sokat az edző. Viszont már a bemelegítő 5 perc utáni felvezető 20 percben nem akaródzott a pulzusomnak felmenni a kért zóna alsó határáig azon a nehézségi fokozaton, amelyen máskor lazán megtekertem a zóna felső határát.

Jött az első intervallum, amikor csak 10 bpm-mel magasabban kellett volna bicikliznem. Talán az 5. percben elértem. Aztán jött a háromszor 4 perc még egy kicsivel (4 ütemmel) emeltebb pulzusos szakaszok két perces pihenős pörgetéssel. Azt a küzdelmet, amit levágtam! Erő nulla a lábaimban, így mikor a görgőt nehezebbre állítottam, a lábaim inkább belassultak, minthogy kitekerjék lábanként a 80 fordulat/félpercet, s a pulzusom egy szinten maradt. Olykor vicsorítva, de megcsináltam a háromszor négy percet, majd még a levezető 15-20 percet.

Ma fostalicska voltam, ki tudja, miért. Bár valószínűleg nem segített az az comb-izomláz sem, melyet a hétfő reggeli TRX-edzésemkor alkottam magamnak, és még ma hajnalt is éreztem.

Úgyhogy, aki azt gondolja, hogy az edző által vezetett görgőzés – a futás helyett – gyalog-galopp, az még nem csinálta.

És persze a görgőzés nem egyenlő az utcai biciklizéssel, ahol van lejtő, meg laza szakasz, meg közlekedés, stb. Itt zavartalanul tekerhet az ember megállás nélkül. És bizony nehezíteni kell a tekerést, ha azt akarom, hogy a pulzusom megemelkedjen. Nem véletlenül combosodtam….

De az elmúlt hónapokban a hasamon, sajnos, nem az izom lett több. Annak körméretének növekedését nem tudom a biciklire fogni.

Hogyan is állok a fogyókúrával?! Mellé nem eszek. Nincsenek kilengések (kivéve a házi eprezés és a saját készítésű paleo diótortám). És bár látványos és gyors eredményt szeretnék, az csak a mesében van.

Bár néha a lelki nyűgjeim miatt legszívesebben bármit is felfalnék, igyekszek erőt venni magamon, és nem. Így az elmúlt 5 hónapban feltornázott feles hájréteget remélhetőleg azért ennél kevesebb hónap alatt vesztem el.

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..