Helyzetjelentés

Mi újat is tudnék írni?!

Vegyük példának azt, hogy múlt szerdán megnéztem egy lakást a XX. kerületben. Teljesen oda és vissza voltam, hogy végre egy lakás, ami rendben van, olyan, amilyen a fotókon, és nem csalódok. Ugyan még éppen hogy belefér a büdzsémbe, de ez nekem pont jó lenne.

Meg is tettem a vételi ajánlatomat, aztán jött a rá a hideg zuhany, hogy van egy jobb ajánlatuk, bár nem az ingatlanoson keresztül, így neki erre abszolút nincs ráhatása. Most szerdán kiderül, hogy what the izé.

De a héten szerdán lesz az is, hogy megnézek délután, munka után, egy XVII. kerületi lakást. Aztán rohanok haza rendbe tenni az albérletben a szobámat, ahová szerdán fogja a klímás beszerelni a klímát. Még jó, hogy lassan véget ér a kánikula szezon…

Ja, hogy nekem szerdán még online órám is lenne 16 órától?! Ezt már nem tudom sehogy sem megoldani. Egyetlen mázli, hogy a számvitel tanár feltölti az órán megcsinált feladatokat, így legalább nem maradok le.

Néha el-elönt a kétségbeesés, hogyan fogok levizsgázni, már csak a modulzárókból is. Az adózást szerencsés lett volna már júniusban letudni, de nem. Ez is maradt most őszre. Ráadásul az központi, állami vizsga. Nem a sulin belül megoldott. És még szeptemberben lesz az elemzés-ellenőrzés-kimutatás tantárgyból is, amire szintén készülni kellene elméletből és feladatok megoldásával is. Mikor??? Az összes szabadidőm elmegy a számvitel feladatok körmölésére, kivéve mikor éppen a szobában tomboló meleg miatt dőlök jobbra-balra, és az agyam lenullázva próbál működni (ha minden jól megy, nem lesz több forró hétvége – vagy az időjárás miatt, vagy a klíma hűtése miatt -, és ez legalább nem lesz akadály).

Igyekszek helytállni, mindenhol. A munkahelyen is, ahol persze most van számomra a legtevékenyebb időszak. Egészen november elejéig. Jövő héten egy online konferencia, majd szeptemberben egy konzultáció, egy online meeting, két 3 napos online tanfolyam, amikből vizsgázni is kell. Közben egy EU-s anyag benyújtása szeptember végén.

Igyekszek nem fáradt lenni. Mert szabadság, mint olyan, egyelőre nem létezik számomra. Talán a leendő lakásomban majd pihenhetek. Szeretnék eljutni odáig.

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..