Néhány napja szólt a nagyobbik gyermekem, hogy el szeretne menni a zeneiskolai koncertre. Menjél, mondtam, majd folyt tovább az életünk. Tegnap szóbakerült újra a koncert. Megkérdezte, megyek-e. Mondtam, hogy majd meglátom, de nem hiszem. Aztán közli, hogy az apja is megy, meg a nagyapja, vagyis az apám. Höh, merült fel bennem e velős kérdés. S jött a következő: miért is mennek. Mert hát ő is szerepelni fog, mondja tök nyugodtan.

Édes, kedves, aranyos bogárkám, kezdtem fogalmazni mondandómat. Hát, így kell közölnöd anyáddal, hogy fellépsz a koncerten? Szinte félvállról? És természetesen megyek, hogyne mennék megnézni, milyen ügyes az én drága gyermekem.