Mindennek megvan az értelme. Már ha hagyjuk, hogy a maguk útján haladjanak a dolgok, illetve a megérzéseinket követjük.

Szóval, tegnap este, délután így történtek az események. Tuti biztos. Beutaztam a nagyvárosba a nyugdíjamat megtartani, és míg a táncra vártam, ami aztán számomra ott elmaradt, jégkorit vettem a Hervisben, az utolsó felelőhelyen. Már a feladás szélén voltam a tekintetben, hogy nekem még e szezonban lesz új korim a régi huszon-sok éves helyett, aztán a pislákoló remény újult erővel dobta be magát, mikor a polcon megláttam az egyetlen esélyest az inci-fincin kevés választék között. És méretemben is volt….

Aztán a sors csavart egyet az esti terveimen, majd újra a városomban találtam magamat, s ráadásul ott, ahol szerintem aznap este én valójában szerettem volna lenni, mert úgy repültem oda, mintha szárnyaim lettek volna. Táncoltam, mert azért mentem, és mosolyogtam, mert jól éreztem magamat.
Egyéb, számomra izgalmas és fontos pillanatok, fordulatok is történtek, de ez az, amiről úgy sem fogok írni. Lényeg az, hogy megint gyakoroltatva lett velem a ´ha elengeded, akkor megkapod´-törvény.