Nehéz kezdés, élvezetes folytatás

(Azt írja a blogmotor, hogy 4.800 bejegyzést írtam eddig. Gondolom, ebben benne vannak a vázlatok és azok, melyeket saját olvasásra írtam. Hm. Lassan 12 éve kezdtem blogolni. Hosszú idő, ugye? Miben voltam ennyire kitartó? Az rendben, hogy hanyagoltam el a drágámat hetekre, de soha nem akartam bezárni. Azt hiszem, jól tettem.)

Nagyon jókat alszom az utóbbi hetekben. Talán az is segít, hogy a madarak már nem csiripelnek hajnal 3-tól, vagy hogy egyre később kel a nap. Nem tudom. Nekem úgy is az a lényeg, hogy megint imádok aludni.

Így ma hajnalban sem repestem, mikor megszólalt a mobilom: itt az idő az ébredésre. Ahogy szoktam, kipattantam az ágyból, kikapcsoltam az ébresztőt, majd kibaktattam a konyhába teát készíteni.

Bár már 5 órakor edzéshez elkészülve keringtem a lakásban, alig akaródzott, hogy elkezdjem a bemelegítést, s majd bekapcsolva az Interval Timer-t a köredzésemet. Pedig frankó kis gyakorlatsort tettem össze tegnap: fókuszban a KBand használat. Mert hát kitaláltam, segíteni kell mindenféle gyakorlattal a gyorsulásomat a futásban. Erre pedig a KBand remek eszköz.

Szóval, alkudoztam magammal. Az a gondolat vett rá, hogy ha akkor reggel nem edzek, akkor később, délután még kevesebb kedvem lesz belefogni. Meg más terveim vannak a délutánra.

Aztán persze, szokásom szerint áldottam a lelkierőmet, hogy félretéve az összes lebeszélő gondolatot neki láttam az edzésnek. A végén még ráadás gyakorlatokat is beiktattam. Ahogy lenni szokott.

A Polar órám szerint 52 perc alatt 529 kcal-t használtam fel. Hát, úgy legyen!

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..