A hétvége teljes pihenés volt. Valójában elpocsékolt időnek éreztem, amikor nem csináltam semmit, amit hasznosnak ítélek. Mentem volna kifele, de az időjárás tett arról, hogy csak a futásig jussak el, ami a szabad levegőt illeti. Ezért mindenesetre hálás vagyok.

Kímélnem kellene a vállamat, mert már hónapokban mérem, mióta fájdogál. Szerintem ízületi gyulladás. Nem pihentem ki. …. Hát, talán most…

Készülök az edzéseimre, amiket én vezetek, reggelente edzek szokás szerint, és múlt héttől elkezdtünk társastáncra járni.
Töröm azon fejem, hogyan javíthatnék a futóidőmön valami spéci edzéssel. Tulajdonképpen tudom, mit is kellene többet csinálnom (és fogom is), és azt hiszem, ennyi lesz az extra. Ja, meg plusz legalább egy nappal többet illene járnom futni hetente.

Talán mostanra már kész van annyira a honlapom, hogy felvállalható minden szinten. A hírlevelek tartalmán szeretnék dolgozni, ha már bevállaltam, hogy küldözgetek ilyeneket. Jó kis projekt minden hétre…

Szóval, mindig van valami. Vagy éppen semmi.

Állok fel az asztaltól, s közben ránézek az órára. “Oh, csak 10 óra? Minek rohanni, hisz vasárnap van…”
Igen, minek, mosolyogtam magamon: 6-kor keltem, és fél kilencre már kész voltam egy órás futással.

Kiléptünk a lépcsőház ajtón.
– Esik valami?
Megbotlottam, majd megjegyeztem:
– Igen. Én … orra.

Rajtam kivül mindenki fázik az irodában. Nekem melegem van.
Én rendszeresen sportolok…

Mi az átlagos? És vajon a jelen átlagát kell-e venni az ideális állapotnak?
Az, hogy a magyar emberek egészsége olyan amilyen, egy dolog, de nem ezt kellene kiindulásnak tekinteni.
Én nem látszom 40 évesnek, akár 10 évet is letagadhatok, de lehet, hogy egy másik társadalomban meg sem lepődnének a valós korom hallatán.
Azt hiszem, ez a célom: elfogadtatni az emberekkel, főleg a nőkkel, hogy az idő múlása nem azt jelenti, vele kell múlnunk nekünk is gyorsított tempóban. És ez nem a fiatalságba való kapaszkodás, hanem az, hogy megőrizzük, javítsuk a testi, szellemi és lelki egészségünket életünk végéig.
És bármikor el lehet kezdeni ezen az úton járni. Soha nincs késő.

Gyorsaság. WP-app a Windows-os mobilomon.
Nem ígérek több posztot, mert ki tudja, mennyire fogom a pötyögést vonzónak tartani. A 10 ujjas gépelés után (mellett) kissé lassúnak találom az egy ujjast.
De hajrá nekem!

A munkahelyemen 8 nő van két szobára elosztva. A két férfit most hagyjuk, túl sok vizet nem zavarnak az ügyben.

Lassan egy kisebb szappanoperát lehetne készíteni a viszonyok alakulásából. Most már elhiszem ezeket az évekig elmenő sorozatokat (Melrose Place, Barátok közt, stb.), hogy tényleg van olyan, hogy mindenki mindenkivel, vagy éppen utálom, máskor pedig a legjobb kebelbarátnőm.

Vegyük A-t, aki B-t egy időben nagyon utálta. De közben egy pár év elteltével úgy alakult, hogy lett egy közös “ellenségük”, C, akit egyformán utálhatnak, így most már nagyon jóban vannak. Messze vannak még a kebelbarátnői státusztól, de… Aztán B, akit eddig 5 nő utált, beszerzett magának a három új kolléganő közül kettőt, D-t és E-t, akikkel nagyon jóban lehet – a három grácia -, így végre otthon érezheti magát, hiszen van kikkel csicseregni, s mindenféle titkos dolgokat megosztani.
Én mindenkivel jóban vagyok, de igazán senkivel. Néha ezzel vagy azzal a kollégával mélyebb beszélgetést folytatok (meghallgatom a sirámait, vagy tényleg beszélgetünk). De be kell vallanom őszintén, B-vel továbbra sem tudok baráti csevejt folytatni. S néha át megyek a másik szobába kicsit kiüríteni a hócipőt, mikor a sok csicsergésből, amit végig hallgatok, elegem van.
Bár rájöttem, hogy jobb csendben maradnom, mert ki tudja, hogy ki kinek mit mond el később, és hogyan ferdíti el a saját szája íze szerint.

Hát, nem tudom. Lehet, hogy jobb férfiakkal dolgozni, lehet, hogy nem. De egyedül a legjobb lenni, ezt már régen tudom.

A múlt év nyoma: a gyermekeim szinte minden anyás hétvége előtt megkérdezik, hogy azon a hétvégén otthon leszek-e.
Most kérdezik, mikor egy ideig nem megyek sehova (legfeljebb csak akkor, mikor az apjuknál vannak).

Egy fél napra kikerült a panelházunk a fűtési rendszerből, így mikor este hazaértünk, kissé hűvös volt a lakásban.
– Jaj, csinálj valami meleget gyorsan! – kértem.
– Hogy csináljam? Beleheljem?! – kérdezte értetlenkedve.

(Spec. arra gondoltam, hogy a konyhában begyújt egy-két gázrózsát…)

Tudom, én vagyok a hülye, amiért felhúzom magamat azon, hogy más drágának tart egy bizonyos sporteszközt (perpil én sem tudok egynél többet venni, azaz ha dolgoztatok vele, a saját példányomat adom közkézre), de a minőséget és a márkát meg kell fizetni.
Gondolom, senki sem szeretné, ha baleset érné edzés közben, mert gagyit adok a kezébe.
Meg egyáltalán. Nekem ez a fontos, más meg festi a haját, és mindenféle drága izéket ken az arcára. Más fél-egy évben költ ezekre annyit, mint amibe a homokzsákom került.
Na, kidurrogtam magamat, inkább a tervezgetésre fordítom az energiámat.