Sikerült azt az elemi hibát elkövetnem, hogy a szabadság első napjától nem szűrtem a hívásokat.

Nos, a munkahelyi hívás óta már van egy vadiúj üzemmód: “szabi”.

Azt nem írhatom, hogy ez a szabadság első napja, hiszen az már a múlt pénteken megvolt. Viszont teljesen úgy hat.

Pénteken nekikerekedtünk és autóztunk jó sokáig, hogy eljussunk az egyik ismerős lányhoz. Az ott töltött időt leginkább evéssel és oldással töltöttük, mivel esett az eső, így a kinti programnak fuccs volt. De ha csak az oldás hatását tekintem, akkor már megérte menni.
Hazafelé pedig én vezettem. Három és félóra, amiben volt eső és sötétség. Nos, ez a tűzkeresztség is megtörtént.

Annak örömére, hogy névnapom volt, illetve felhagyhatok a diétámmal, szombaton az egyik kedvenc sütimet kaptam ajándékba – többek között -, amiből jól bekajáltam. Persze, utána meg csak sóhajtoztam…
De ami élvezet, az élvezet.

Tegnap pedig túráztunk egy kicsinykét. Jó magasra felmentünk, hogy utána mindketten szédülgessünk a mélységtől (én inkább attól szoktam szédülni, hogy felettem a hatalmas ég, és alattam pedig a mélység. Külön az utóbbi nem hat meg.) Majd adtam a gasztronómiai élvezeteknek egy harcsapaprikás túrós csuszával formájában. Hmmmm… jólesett, de nagyon.

Aztán egész este kómáztam az ágyban. Nem vagyok még visszaszokva ehhez az étkezéshez.

Lassan összeáll a négy napos gyermekes nyaralás programja. Szokásomhoz híven feszített lesz a tempó, de ha gyerekekről van szó, akkor muszáj lekötni őket 100 %-ban. Csak üresjárat ne legyen!

Talán velem van a baj, de nem igazán rajongok a csúszkálásért. Ott volt a lehetőség, igaz, kissé borús időben, és két közös csúszás után felőlem el lehetett az egész aquapark az összes csúszdájával. Nagyobb élményt jelentett, hogy pár percet egyedül feküdhettem a fűben olvasva vagy csak bambulászva.

Hazafelé pedig vezettem. Beérve a nagyvárosba két-három lefulladás után feladtam. Még csekkolnom kell egy-két dolgot: mit vétek, ha zöldre váltásnál elindulok egyesben.

Vezetés közben elmerengtem azon, mennyire hasonló az autóval való közlekedésem és az életben való lavírozásom. Mindkettőnél azt szeretném, hogy minél kevesebben legyenek az utakon, a környezetemben, hogy nekem annál biztonságosabb és nyugodtabb lehessen az életem. Aztán megállapítottam bölcsen, hogy mivel nem tüntethetek el senkit a közelemből (megtehetem, de milyen áron?), akkor inkább magamat alakítgassam, formálgassam, hogy simábban közlekedhessem itt is, ott is.

Mivel már elmondhatjuk három hete, hogy az év fele eltelt, így egy öszegzésnek is lehet helye: miről is szólt számomra az elmúlt hat hónap. Egy értelműen az önbizalmamról szólt, arról, hogy képes vagyok-e a párkapcsolat ˝kötöttségéhez alkalmazkodni, illetve, tudomásul veszem-e, hogy erővel nem irányíthatom az életemet, sem a környezetemet (itt jut eszembe: előbb én tanuljam ezt meg, aztán papoljak róla).

Nos, fejlődőképes vagyok, és jobb, ha hagyom magam, mert különben jobban is fájhat, az meg ugye kinek kell.

Ma reggel egy kicsit helyre kellett magamat pofozni, mert elkettyentett, hogy a sok info, ami bennem van, az csak jó részt info még, s nem tudás, képesség. Túl szigorú vagyok magammal, ami akkor jó, ha előrevisz, de ha már önostorozásba csap át, az nem igazán hasznos.

Ideje írnom, így félretettem a munkát – egy picit.

A hétvége egész jól sikerült. Voltunk boboztatni a gyerkőcöket, aztán a Transformers 3. része is részt vett szórakoztatásunkban. A szabadlevegő remek volt, a filmet meg annak ajánlom, aki gyermek lelkű és élvezi a meséket.

Az ágyak megjöttek, mi pedig építkezésbe fogtunk. A legózás mindig ment nekem, és némi rejtvényfejtés után egész jól haladtunk az elsővel. Csak akkor adtuk fel, mikor felfedeztük, az utolsó részek összeszereléséhez pár lyuk hiányzik, fúrónk pedig nincsen. Még jó, hogy van, kitől kérjek!

Egy kicsit más lesz a kölykök szobája. Remélem, inkább előnyére változik majd.

Lassan az éves nyaraltatásra is készülnöm kellene. A kölykökkel oda megyek, ahová tavaly is, csak a programok nagy része lesz más. Persze, a cirkusz és az állatkert ezúttal is sorrakerül, valamiért még ragaszkodnak hozzá. A kisebbik mindenképp. Igaz, az előbbit én is mindig élvezem.

Már várom a pihenést, az idegeim mindenképpen. Talán az alvásom is rendeződik, és most már visszaállok a ˝minden éjjel legalább 6-8 órát alszom˝ rutinra. De legalább a múlt éjjel álmodtam, és ezt jó jelnek veszem.

Egy hete (sincs?), hogy a wp-motort frissítettem, már itt az újabb kiadás. No, majd valamikor…

Ma körülbelül az volt, hogy a rossz hírrel járt a jó. Vagy valami ilyesmi.

Újabb kemény diétának nézek elébe – a slendriánságot a sutba dobhatom -, mivel biztosra tudom, amit csak sejtettem. Örvendek. De azért kineziológia oldaláról is rásegítek a dologra, ha lehet.
(Már azért szeretnék gond nélkül bármit enni.)

Találtam az egy évvel ezelőtt munkahelyi leveleim között egy tovább küldőset a következő viccel:

“A Kínaiak világhódító hadjáratba kezdenek, és szépen lassan eljutnak a Székelyföldig.
Felsorakozik a két hadsereg egymással szemben, majd a kínai vezér megbeszélésre hívja a székely vezért, Áront.
– Nem félsz? – kérdi a kínai.
– Há mér félnék? – kérdi hetykén Áron.
– Azért – válaszol a kínai -, mert mi 200 millióan vagyunk, ti meg csak 40 ezren.
Elkerekedett Áron szeme, feltolta a kucsmáját, megvakarta a fejét majd hátrafordult a hadaihoz:
– Emberek! Hova a f…-omba fogunk eltemetni 200 millió kínait?”

Akkor nem gondoltam volna, hogy ‘aktuális’ lesz pár hónap múlva itt, a cégnél.

Mostanában két filmet is néztem (Hűű!). Az egyiket moziban, Super 8, a másikat ma délelőtt itthon, A fúk nem sírnak.

Nos, a maguk nemében egész jó filmek. Mindkettő emlékezetes. Az elsőnek említett, tud lenni, a másik pedig, akarva vagy nem akarva, AZ.

Véget ért péntek reggel a vidéki élet – egyelőre. Folyt. köv. isten tudja, mikor, de remélem, inkább előbb. A finisben egy esti teraszos borozgatás is összejött, kellemes beszélgetéssel. Édes élet!

A kisebbik reklamálása nyomán belekezdtem egy rendezkedésbe. Első körben rendeltem két magas ágyat a szobájukba. Aztán majd jön a szerelés, szobarendezés.
Mondjuk, azt nem értem, hogy a boltban kb. 15 ezerrel olcsóbb az ágy, mint a neten…, de legalább a megmaradt 30-ból vehetek ágyrácsot, matracot, s még talán haza is hozatom.

Nos, az éjszaka.
Szerintem annyira rágörcsölök az alvásra, hogy utána már arra is felriadok, hogy éppen álomba merülök.

Egy szóval, kb. 3 órát sikerült aludnom.
Így a reggeli futást felejthettem.

Pár napig most úgy csinálunk, mintha vidéken (falun) élnénk. Van szép környezet, viszonylagos csend (madárcsicser, egyéb állatok, stb.) és két macska. Az, hogy egymást úgy követik, mintha össze lennének kötve, egy dolog, de, hogy minket is…, az már érdekes. Jókat mosolygunk rajtuk.

Az éjszakára kíváncsi vagyok.

Vagyok annyira állhatatos (vagy csak konok), hogy addig keressem a megoldást, míg meg nem találom.

Így jártam a gps-szel is a telón. Addig kerestem, míg végre megtaláltam a legelrejtettebb zugban azt a beállítási lehetőséget, melyen a gps internetes csatlakozása múlott. És persze azóta működik. Puszi magamnak.

Itt ülök a Nagytemplom mögötti kertben (talán Romkertnek nevezik), és várom, hogy értem jöjjön.

A tájékozódásról jut eszembe, hogy az új telón nem tudom használni a gps-t. Valami beállítás még nem jó. A nokia szalon meg messze van. Még szerencse, hogy kaptam a klikkes kártyát, így a régi teló navigál, ha kell. Az időjárás pedig mellém állt, mert a napsugarak ölelgetik az arcomat, s egyéb, ruhába bújtatott testrészemet.

Hm, nem messze egy vőfény szavalja mondókáját a násznépnek.