Meglehet, dög unalmas olvasni, hogy mostanában mennyi, de mennyi munka van a munkahelyemen, s egyszerűen örülök, ha olykor kezembe vehetem az új telót, hogy megforgassam a tenyereimben.

Itthon pedig mindig, de mindig van tennivaló. Vagy ha nincs, örülök, ha lazíthatunk – kettesben.

Az új capri (vagy térd) farmernadrág bő rám fenék tájon. Ezt nem tudom, hogyan értem el másfél hét alatt. Kezdek gyanakodni arra, hogy valaki valamilyen úton-módon nagyobbra cserélte…

Holnap megint felrángatnak kompletten a fővárosba, és gőzünk sincs, mire fel. Reméljük, lesz értelme, mert a múltkori túra is feleslegesnek érződött, fárasztó volt, és csak a munka halmozódott fel. A holnapi kiruccanás totális szar időzítés az utóbbi terén. Szerintem egy-két vevő (ha nem több) a haját (majdnem azt írtam, hogy a háját) fogja tépni idegességében.

Mai egyik sztori, hogy az egyik (nem közvetlen) kolléga hívott telefonon, s azzal kezdte a mondandóját, hogy mi a fa… Nekem már ennyi elég volt ahhoz, hogy félrehalljam és egy ‘k’ hangot nem is halljak meg. ‘Sz’ hanggal folytatódott ugyanis a mondat. Már majdnem magamra vettem, hogy valami bajt csináltam, mikor leesett, csak a faxszám után érdeklődik.

A nehéz nap folytatásaként beszereztem egy új fülhallgatót, ami hangerőszabályozós. Meg ettem finom rántott sajtos szendvicset.

Elmentem délelőtt tarifacsomagot váltani (két hónap után megint), aztán vettem egy C7-est mellé. Gyönyörű és nokia.

Fel lettem szóban mentve minden aznapi feladat alól, de persze nem vettem komolyan.

Jó, jó! Azért többet volt a teló a kezemben az átlagosnál…

Mivel délután újra napsütéses idő lett, elindultunk, hogy a közeli tározó mellett sétáljunk egy kicsit. A kicsiből nagy lett, vagy lehetett volna, de hát kibánta, hiszen a friss levegő, csodás környezet, nagyszerű társaság volt a lényeg.
Hazafelé pedig egy szivárvány lábát vettük észre az ég alján, majd pár másodperc múlva megkérdezte R-Go Robi:
“Mit szólsz, milyen az élet?/ Az fontos, az fontos, az a fontos, hogy élek.”

Egy jelnek veszem mindkettőt.

Tegnap megszivatott az opera mini, így bosszúból töröltem és újratelepítettem. Istenem, de hiányzik a billentyűzet a blogíráshoz! Meg a net. No, de nem nyafogok…

Vagyok és alszok.

Telnek a napok, hol ezzel, hol azzal. S már péntek is van!

Szerdán délután tornáztam egy jót. Végre. Ugyanis a rendszeres testmozgás látta kárát az alvás zavaromnak, de most már igyekszem visszaállni a régi rendre.

Tegnapi nap sikere, hogy megint vezettem, és a dicséret szerint elég jól. Bár a számomra még akadályokat rejthető helyzetek előtt olyan mondatok hagyják el a számat, hogy na most mit csináljak, jaj, mindjárt le kell kanyarodni, úristen, én most hogyan fogok kikanyarodni innen, nem is látom, jön-e autó balról, meg ilyenek.
Aztán csak megoldom valahogy. Bízik bennem. És én is magamban.

A mai nap első jóleső kacaja akkor hangzott el, mikor a logisztikus kolléga jó hírt közölt, én pedig puszit küldettem vele annak, aki szerintem megérdemelte. Kolléga úr pedig kissé csalódott hangon megjegyezte, hogy márpedig neki nagyobb szerepe volt a sikerben.

Ja, és sok év után végre újra ittam cidert. Már el is felejtettem, milyen is, de kellemes újratalálkozás volt.

Nos, pénztárcám még nincs. Új.
Viszont van egy új táskám (no name), s egy új térdfarim (promod).

Ami pedig a wellnesst illeti, tetszett, és legnagyobb élmény az, hogy szerelmese lettem az infraszaunának. (Csak ki kell derítenem, a városban hol van ilyen, ha van.)

Mondhatnám, hogy kisimulva és kipihenve kezdtem a hetet, de az éjszakai tortúrámat tekintve … no comment.

Van valami ˝bája˝ annak, hogy éjnek idején unicumozok a szállodai szobában, végső megoldásként, mert félek az alvástól (magyarul képtelen voltam eddig elaludni), szerelmes pillantásokkal nézek rá, és az élet nagydolgait elemezzük.

Már megvolt a világgá menetel is. De minden út visszavezet.

Wellness-hétvége. Mint születésnapi ajándék. (Csak az autó bírja ki az utat, oda-vissza.)
Reggel közölve, ébredés után. (Hahó, én még alszok a kávém elfogyasztása előtt!)
Szóval, az öröm lassan tör ki rajtam. Ahogy fogy a kávé, úgy ér el az agyamig az ajándék ténye.
S az, hogy megkapom, amire már pár éve vágyok.

S még lehet, hogy pénztárcám is lesz. Új. Sok kártyatartóval. (De ez már magamtól magamnak lesz.)

Még a hétvégéről, ami nekem tulajdonképpen öt napos volt (4 tanfolyamos, egy pedig a hétfő) nem is írtam. Mint minden kinez tanfolyás ez is arról szólt, hogy szembenézzek önmagammal. Volt, ami fájt, volt, amit könnyedén letettem. Egy biztos, kellett már azon korlátok leépítése, melyeknek az utóbbi időben folyton neki mentem. Változok. S remélhetőleg nő az önbizalmam. Kíváncsi lennék, vajon hány százaléknál tartok jelenleg. (talán ki lehetne tesztelni, de ez csak találgatás, és jó mókának venném.)

Tegnap pedig újra futottam. Lájtosan, mert hát kb. egy éve nem szaladgáltam sehol. Szóval, meg is éreztem. Csak 25 percet bírtam és tíz kört. Némi lépcsőzés, s gondoltam, megtettem, amit megkövetelt a testem a jó alvásért. (Nem gondoltam volna, hogy egyszer azért fogok sportolni, hogy el tudjak aludni este.)
Teli hold ide vagy oda, egyébb macerás ügyek leszarva, a lényeg, hogy aludtam 7 órát.

Odáig nem is volt semmi gond, amíg el nem jött kilenc óra.

Szóval, éjszakázás. Idáig már volt mudratartás, hiszti, sírás, beszélgetés, gyógynövényes altató, citromfüves tea, majd néhány perces alvás után netezés. Kb. ebben a sorrendben.

S mi nem: unicum, görkorizás és tartós alvás.

Tanulság: a múltkori oldás remekül sikerült, csak nem éppen arra oldottam, ami a tényleges probléma.

Most éppen ott tartok, hogy hócipő tele saját magammal. Hogy már megint kreáltam valami szart, legyen mivel bíbelődnöm. Mintha nem lenne más…

Viszont tegnap sikeresen vezettem autót. Több év után először. Úgy váltottam a sebességet, hogy ihajj. Csak a parkolás nem megy még. Ott lefulladtam. Meg volt, hogy a gáz helyett a féket nyomtam. De csak egyszer. Szóval, le vagyok nyűgözve.

Mondjuk most ezt a délutáni sikert lecserélném egy nyolcórás alvásra….

Sokszor írtam és mondtam már: mindenkinek megvan a saját keresztje (ha az egyiket sikerül letennie, akkor vállára segíti a vállalt sorsa a következőt), amit addig kell cipelnie, míg fel nem ismeri, miért is van a hátán-vállán, meg különben is pehely könnyű a szerkezet, nem pedig mázsás súly.
Soha nem szabad elítélni valakit, aki éppen meghajlik a keresztje ˝súlya˝ alatt, hogy ő most akkor nem is olyan ˝fejlett˝ spirituálisan, mint tűnik. Azt a témát még nem sikerült letennie.
A ˝fejlettséget˝ mi, emberek nem tudjuk megítélni, az a fentiek dolga, ők meg nem ítélkeznek. Aki egyik nap a szenvedők sorában van, az lehet, hogy már másnap megvilágosodik, s aki egy életet él le szentként viselkedve, talán csak a következő életében éri el az Egységet a Mindenséggel.

S figyeljünk szavainkra: amit másnak ajángatunk mint tanulni, elsajátítani valót, aa lehet, pont saját magunknak egy megszívlelendő tanács.

Tegnap megerősítésént hatott egy-két tanács, hogy az elgondolásom, hozzáállásom tényleg jó. Márha (vagy marha?) meg is valósítom.

Reggelre ennyi bőcesszég elég is.

Hogy további infoval szolgáljak az alvásomról. Már a harmadik éjszakát aludtam végig, s ez nagy előrelépés számomra. Oldást is csináltunk rá a biztonság kedvéért.

A hétvége egyik napja nem igazán úgy alakult, ahogyan tervezve volt, de a módosított verzió is működött. Tegnap sikerült megvalósítani, amit kigondoltunk: bicikliztünk vagy két órát. Hegyre, dombra fel, majd le. Az eső kacérkodott velünk, de csak az autót mosta meg négyszer is. Na jó, egyszer jéggel is megdobálta.
Szóval szeretem ezeket a hétvégéket. Is.

He-he! aludtam. Legalább nyolc órát.