“Együtt játszuk az álmainkat…”

– ezt dúdolja éppen a nagyobbik gyermekem.

Emlékszem, hogy álmomban fájlaltam az ajkamat egy részen. Még azt is “megálmodtam”, hogy a körmömmel sértettem fel. Különös módon seb van a felső ajkamon, ott, ahol álmomban megsérült. Mi a búbánatot műveltem éjjel azon kívül, hogy többször fenn voltam és egy rakat marhaságot álmodtam?

Ha már álomról van szó! Szombat éjjel az egyik történetben volt egy idősebb pasi. Valami doktor, de lehet, hogy rosszul emlékszem. Teljesen úgy kezeltem, mint egy embert, de ő meg kifejezetten nőként kezelt, ergo úgy kellett magamról levakarni. Úgy meg voltam döbbenve, mint egy ártatlan kislány, aki azt sem tudja, mi a szex.

Ma egyébként moziban voltunk. Az új sárkányos mesét néztük meg a gyerekekkel 3D-ben. A mese 10 pontos, így térhatással meg különösen. Emellett vásároltam a kölköknek térdnacit, baseball sapit, magamnak egy pár cipőt (olyan sportos jellegűt) és egy csini felsőt meleg tavaszi és könnyű nyári napokra. Aztán sétáltunk egy keveset, de jött az eső és a buszhoz űzött bennünket. Hát, ilyen napunk volt. Amolyan egész jó.

A gyerkőcök azon sajnálkoztak, hogy vasárnap van. A kollégák pénteken annak örültek, hogy vége a munkahétnek. Én meg csak nézek, hogy nekem teljesen mindegy, milyen nap van. Éppen annak örülök, ami aznap van. És ezen kicsit meglepődtem, mert tizenvalahány éve még én is úgy gondolkoztam, ahogy ők. Mikor történt a változás?
Hm… szeretek élni, talán emiatt van.

A másik, hogy két-három napja azzal a mondattal akadok össze úton-útfélen, hogy “az álmok valóra válnak”…. No, nem éppen azok, amikkel a bejegyzést kezdtem. De kösz az üzenetet!

Itthon, amit tudok, megcsinálok a saját, két kezemmel. Ha kell, összerelem a lapra szerelten vett bútorokat, csavarozok, szétszedek, összerakok, festek, tapétázok, stb. (de gázszerelőt még mindig nem hívtam – néha oly kényelmes vagyok). Egyedül intézem a dolgaimat legyen az hivatalos vagy a saját életem alakítása, vezetése. Élvezem, megszoktam.

A múltkoriban az újonnan vett akasztósort kellett volna feltenni a fürdőszoba ajtóra, s megállapítottam, fúró szükséges hozzá. Felötlött bennem, mi lenne, ha vennék egyet. Aztán letettem róla. Inkább megkértem apukámat, segítsen felszerelni.

Hogy miért nem fogok fúrót venni magamnak? No, nem azért, mert nem tudnám kezelni. Á-á! Eldöntöttem, ide csak férfi hozhat ilyen gépet a jövőben – magával. Ugyanis rádöbbentem, ha mindent magam oldok meg, még azokat a dolgokat is, amit egy férfinek illenék, akkor ide soha nem fogja betenni a lábát pasi. Ahhoz, hogy beléphessen, helyet kell neki adnom. Az életemben.

De azért nagyon jó érzés, hogy meg tudok állni a saját lábamon…

Azt hiszem, először teljesen el kellett engednem, hogy tisztán láthassam saját magamat: mit akarok, mit szeretnék és mik a lehetőségeim, és azokat hogyan is élném meg.

Most már tudom, jelenleg vannak határaim, melyeken túl nem tudok lépni és nincs is szándékomban.

Az érzéseimmel eddig is tisztában voltam, ezek változatlanok.

Elfogadom a jelen helyzetet úgy, ahogy van.

Ma eddig annyit telefonáltam, mint máskor két hét alatt. Ez nálam inkább azt jelenti, hogy a telót zenehallgatásra és netezésre használom többet. Ami nem baj. Egyébként is változhat a helyzet, azaz megnőhet még a hívásforgalom. Ez van tervben.

Alakulok, mint púpos gyerek a prés alatt. És most nevetek magamon…. Felmérhetem, mennyit változtam az elmúlt években, s hogy miben javasolt az alakulás.
Megyek, haladok az utamon, és ez a lényeg.

És azt közben elfelejtem, hogy minden csak illúzió.

Csak egy valami valóság.

Ma kaptam meg az új fizetésemet. Nettóban. Engem mindig csak ez érdekel (a bruttó csak szépen hangzik).

Wow! Hát, igen jól esett látni a számot néhány perce az ebankfiókomban.

Már elköltöttem gondolatban azt a különbözetet, ami a múlt év ilyenkori és a mostani fizetésem között van. Na, jó! Csak vicceltem…

De így minden szisszenés nélkül fizetem ki a négynapos erdélyi kirándulást is, melyre a gyerekekkel megyek júniusban.

Egyszer valaki azt mondta nekem, ne akarjak erős lenni mindenáron. Egy nő különösen ne legyen mindig erős. S azt se szégyelje kimutatni, ha gyenge.

Azt gondoltam, erős vagyok. És így is éreztem magamat. A mai napom azonban nem erről szólt.

S ma a gyengeségemet is rettentően szégyeltem.

Talán érdemes lenne olykor megfogadni a tanácsokat…

(Erre a néhány napja úgy szintén felhívták a figyelmemet.)

Úgy tűnik, egy kicsit megbolydultam lelkileg. S ez inkább jó, mint rossz. Mert szembenézek magammal, a gondolataimmal, az érzéseimmel. Letisztul bennem, mit is szeretnék.

Az elmúlt hónapokban féltem meghatározni, behatárolni a célt, s ezért nem is jutottam sehová. Szükség van célra, mert valahová mindig tartani kell. Az egyhelyben toporgás nem igazán nyerő.
Az ilyen zavarok, melyen ma is keresztülmentem, segítenek, hogy tisztába jöjjek magammal, s hogy aztán azt a célt is kimerjem tűzni, melynél talán jobban nem vágyom semmire. Merjek nagyot álmodni?

Merjek. Hiszen nagyot álmodtam az elmúlt években, és valóra vált. Csak a folytatására vár a történet.

Mindkettőnek ugyanaz a vége: ha a szívemre hallgatok vagy ha az eszemre….

…akkor is.