Mitől válik egy lakás, egy ház otthonná?

Tegnap az egyik sorozatban, amit most nézek, elhangzott egy mondat ezzel kapcsolatosan. “Az otthon bennünk rejlik, ha van otthonunk, ha nincs.” Tehát visszük magunkkal, bárhová is menjünk. Már ha hajlandóak vagyunk magunkat otthon érezni saját testünkben, és szeretetben lenni saját lelkünkkel.

Lehet bármilyen stílusosan berendezett, drága vagy menő a hely, ahol élsz, soha nem fogod otthon érezni magadat, ha nem vagy békében önmagaddal.

Ma hajnalt végiggondoltam, milyen régóta vannak velem egyes bútorok. Mondjuk, melyik jött velem eddig a házasságomból? Nem sok darab. Csak két éjjeli szekrény, talán egy komód, ami most nem az én szobámban van. Van egy fotelem, amolyan ikeás koppintás. Na, az még abból az időszakból van, amikor még a szüleimmel éltem. Minden más, ami körülöttem van, a válásom után került hozzám évről évre, amikor éppen szükségem volt egyre. Természetes, hogy nem illenek össze teljesen. Most is vettem ugye ezt a gardrób szekrényt. Fehér, némi barnával kombinálva. Ha a színét nézem, abszolút kilóg a sorból. De nekem tetszik maga a bútor, és olyan – nagyjából -, amit szerettem volna.

És nem sokára megérkezik az újabb könyves szekrényem. Teljesen barna. Hiába ugyanabból a boltból származik, más termékcsalád. Egyszerűen ez a darab volt az elképzelésemnek megfelelő. És úgy vagyok vele, hogy illesztem. Anyu meg is kérdezte, hogy miért nem a gardrób színei szerint választottam. Mondtam, miért. És azt is, hogy nem bánom, ha nem egyforma stílusúak a bútoraim. Mindig is eklektikus volt a szobám, lakásom berendezése, így is marad. Akinek nem tetszik, nem jön hozzám.

Ahogy már az előző bejegyzésemben írtam, valamit nem sikerült örökölnöm, elsajátítanom.

Szóval, ha még nem érzem otthon magamat, akkor az azért van, mert még a lelkemben nincs rend, még nem kerültek helyére bennem a dolgok. Úgy, mint a lakásomban. Talán ha itt is, ott is meglesz a rend, az otthon érzése is rám talál.

Két gondolat erejéig még az alvásomról:

Azzal is összefüggésben lehet az alvás alatti magasabb pulzusom, hogy fogyasztok-e bort napközben. Eddig azt gondoltam, hogy csak a lefekvés előtti időszakban nem szabad innom, ha azt akarom, hogy alacsony pulzussal aludjak, de azt kell írjam a tapasztalatok alapján, hogy délben sem. A hisztaminra gondolok, mint pulzust emelő anyag.

Másik gondolat: hajnal tájt álmodtam. És egy mondatra szinte fel is ébredtem. Mindenesetre ismételgetni kezdtem magamban mint elfeledésre nem érdemes mondat: odafentről jobban figyelnek rád! Vagy valami ilyesmi. Ezt úgy értelmezem, hogy az Égiek (Isten) figyel engem, a körülöttem élő emberek legyen az családtag vagy bárki, kevésbé (Istenhez képest). És ezt üzenetnek veszem.

Na, a vasárnapomról pár mondat. Vagy több. Befüggönyöztem a lakást. Ugyan a szobámban és a konyhában hosszabbak a textilek, mint kellenének, de egyelőre megteszi. Majd egyszer felvarrom, levágom méretre őket.

Egy függönyömet, ami még a régi lakásomban a szobámban volt, nem találom. Gőzöm sincs, hol lehet. Igaz, még vannak kipakolatlan zsákok, de beléjük kukkantva nem tudom elképzelni, melyikben lehet.

A szekrényem két fiókját összeraktam tegnap délután. Egyelőre még üresek. Még el kell döntenem, mit teszek oda a sok dolog közül, ami várja a helyét.

Úgy döntöttem, most már nem pörgök a kipakoláson. Minden este munka után kipakolok egy zsákot vagy dobozt, és egyszer csak befejezem.

Pihenésre is jutott idő. Délután 5 körül úgy döntöttem, hogy akkor most lazulok. Kimentem a konyhába kacsacombot pucolni, majd sütni. Na, jó, ez a rész a nem lazulás, de még sültek, főttek a combok, addig filmet (Wrath of Man) néztem fekve.

Elégedett vagyok a tegnapi nappal. Hasznosan telt.

Bár volt egy 15-20 perc az elmúlt két napban, amikor azt kívántam, bárcsak maradtam volna otthon, és folytattam volna a lakás rendbetételét, de aztán csak minden a helyére rázódott.

(… és lenne egy külön bejegyzésre való keserűségem és szomorúságom, ami arról szólna, hogy könnyebb mást hibáztatni és bűnbaknak állítani, valamint hogy ez a vírusos helyzet mennyire szét tudja még a családot is robbantani.)

Ez a két nap arra volt jó, hogy kirángatott a tennivalók listájának pipálgatásából, ami az elmúlt hónapjaimat és a napjaimat jellemzi, és egy pihenőt tartottam. Persze, nagyszerű volt a családom rég nem látott tagjaival is találkozni. (Két ember nagyot változott: az unokaöcsém kezd férfivá válni, és a tesóm, aki két hónapja szőkébb lett. Neki nem tudtam azt mondani, hogy jó a hajad, mert szerintem nem áll jól neki, nem az ő színe. És olyan vagyok, hogy nem tudok hazudni. Inkább nem mondok semmit. Csak annyit: ha neked tetszik… Ő rajta is láttam, hogy tiszta bolondnak tart a karácsonyfás sapkám hordása miatt. Nincs egyforma ízlésünk. Neki kifinomultabb, és ezt Anyutól örökölte. Nálam ebből kevés landolt, jól tudom. De nem bánom már. Elfogadtam. Én inkább szeretném azt a merészséget és bátorságot, hogy azt hordjam, viseljem, ami nekem tetszik.)

Látszik, hogy el vagyok fáradva, mert még kényelmetlenebb helyen is képes voltam 10 órát aludni. És visszaérkezvén itt is lenyomtam egy jóval nyugalmasabb 10 órás alvást. Igaz, az órám szerint magas a pulzusom, de ezt már megszoktam. Úgy figyeltem meg, hogy összefüggésben van a női hormonjaimmal. Menzesz előtt két héttel kezdődik a magasabb pulzusos alvás, aztán szépen megint lecsökken 50 bpm-re vagy az alá. Egy böjtös nap pedig kifejezetten használ.

A két nap pihenő után újra a feladatok sűrűjében. Kezdem egy futással, majd jöhet az ablakok tisztítása, majd a függönyök felaggatása, már ha mindegyiket megtalálom. Még a konyhára tervezett hiányzik. Így kénytelen leszek újabb zsákokat kiüríteni.

Még tervben van a csütörtökön vásárolt kacsacombok megsütése, hogy legyen ebédem a következő napokra (a kisebbik fiamnak Anyu egy vagon kaját pakolt be…).

Ha lesz lelkierőm, akkor folytatom a ki- és bepakolást. De valószínűleg ezzel nem sokáig fogok bíbelődni, mert nincs hova. Úgyhogy muszáj leszek beszerezni mutatósabb dobozokat, amikbe mehetnek a kevésbé használatos dolgok, és felteszek őket a szekrények tetejére. Vagy ha van hely a lenti tárolóban számunkra is, akkor már most, kibontatlanul, mennek lefelé oda a papírdobozok.

És egyelőre még mindig nem tudok arra válaszolni, szeretek-e itt lakni. Azt hiszem, addig nem is fogom ezt eldönteni, amíg nincs rend. Aztán meg sok választásom nem is lesz: ha tetszik, ha nem, itt kell laknom tíz évig a CSOK miatt. Szóval, jobb, ha megszeretem.

Eljutottam végre a nagy határpontig: felmostam. Igaz, még vannak kipakolatlan dobozok, zacskók és zsákok.

Tegnap az autó szélvédőjét vittem kora délután orvoshoz. A “doki” olyan jól dolgozott, hogy a kisebbik sérülést nem is lehet látni, észrevenni, a nagyobbikból pedig csak egy pontocska lett.

Hazaérve a kisebbiktől kértem egy 15 perc türelmet (szigorúan be is tartotta a kért időt – most), és aztán rendeltünk neki egy kanapét ágynak és egy gamer széket, amit szerintem be fog vinni a koliba, mert hát itt még nincs íróasztal hozzá. Nekem pedig egy polcos szekrényt fog hozni a jysk.

Mind ez után neki ugrottam a már szokásos délutáni programomnak: pakolás, rendezkedés. Ezzel is úgy haladok, mint a konyhával. Vagy mondhatnám, mint Luca székével.

Továbbra is reménytelennek látom azt, hogy mindent el tudjak tenni egy-egy szekrénybe. Nem is értem ezt.

Ha még nem írtam le ide, akkor most megteszem: bolt és egyéb szolgáltatások tekintetében nagyon jó helyen van a lakás. Minden egy rövid sétára.

A futásaim alkalmával fedezgetem fel a környéket, de ugye sötétben ez egy kicsit nehézkes, és így is többet fogok e módon megtudni a környezetemről, mintha csak itt élnék.

Szóval, Szent Este reggele van. Mindjárt beindítom a napot egy hajmosással, készüléssel a következő két napra: táskába betenni a szükséges holmikat (már listát írtam, ne felejtsek itthon semmit). Aztán útra kelünk, hogy a családdal karácsonyozzunk. Végre két év után a tesómékat is látjuk.

Ajándékot nem vettem senkinek, talán túlélik.

A pozitív irány továbbra is fennáll. Legalábbis a tegnapi nap után ezt tudom írni.

Átírattam a banknál a lakcímemet az új lakcím-kártyámmal. Az egyik közműves cégnek sikerült elküldenem a szükséges dokumentumokat a NEM széljegyzett tulajdoni lap másolatával egyetemben. Ez utóbbit a régi albérlet tulajától kértem – már másodszorra -, mert ő könnyen le tudja tölteni. Elvileg én is, de már egy e-szignósra költöttem 3600 Ft-t feleslegesen: széljegyzett volt, és meg sem tudtam nyitni. Tegnap újfent neki futottam egy nem eredeti tulajdoni lap letöltésének, és sikerült a legelső lapot lementenem a 4 oldalból. Itt adtam fel, és fordultam a kérésemhez a fennemlített úrhoz.

Az áramszolgáltató esetén feladtam minden kísérletet. Még kapcsolatot sem tudtam létesíteni velük telefonon, hogy segítsenek nekem regisztrálni, vagy akármi. Még időpontos sem tudtam foglalni a személyes ügyintézéshez. Úgyhogy írtam nekik üzenetet. Talán sikerül válaszolniuk. Bár már ezt is kétségbe vonom….

Amit tavasszal simán, zökkenőmentesen elintéztem online 5 db szolgáltatónál, azt most három darabnál ki kell “verekednem” magamnak.

Hazafelé, munka után, először elmentem aláírni, hogy támogatom az ellenzék népszavazását, majd átvettem a Mol kútnál a pólós csomagomat, aztán már otthon is voltam.

Csekély pihenő után folytattam a szekrényem pakolását. Pár zacskót kiürítettem, és aztán úgy döntöttem aznapra elég is volt. Úgyhogy ma délután és este folyt.köv. Végre el akarok jutni odáig, hogy “felporszívózok és felmosok”. Ez utóbbi azt jelenti, hogy mezítláb, zokniban nyugodtan jöhetünk-mehetünk, akár fetrenghetek a padlón is.

Ma reggel is voltam már futni. Hát, nem tudtam, hogy nekem izomlázam van az adductoraimban. Néhány futólépés után megtudtam. Nagyjából 50-60 percen keresztül éreztem. Edzésnek kiírt 70 percből. Az első 10-20 percben még vissza is akartam fordulni, annyira kényelmetlen érzés volt. Aztán inkább arra figyeltem, merre menjek, meg tartsam a megadott pulzust. Meghallgattam a karácsonyi dalokat a spotify-os playlistemen.

Nem emlékszem, hogy jártam volna így egy-két, vagy akár több hét futás kihagyás után. De most ezt is megtapasztaltam. Általában a vádlim reklamál, ahogy mai futás végén és után tette, teszi most is.

No, de lényegesen nem romlott a teljesítményem a kihagyott két hét alatt. A sebességem ugyanolyan még az emelkedők ellenére is. Mert itt vannak. Persze, nem nagyok, de a síkhoz képest ezek már számítanak.

Már várom, hogy hétvégén, amikor tudok menni világosban is futni, lejussak a patakhoz.

Az elmúlt bő egy évre visszatekintve egyet meg tudok állapítani: kibillentem az egyensúlyomból. Már ha korábban volt is nekem olyanom. Egy biztos, az elmúlt hónapok szétziláltak belülről. Ezt leginkább onnan tudom, hogy legtöbbször nem a pozitívumokat látom meg először.

Persze a változást, a változtatást már ma elkezdem. Nem halogathatom január 1-jére, mint újévi fogadalom. Ahhoz ennek semmi köze.

Tegnap este mielőtt belefogtam volna a szekrények megtisztításához, betoppant a kisebbik gyermekem, hogy akkor most ő január első napjaikig itt lesz. Mert itt van a tévéje. Persze, a szobája még zacskó- és doboz-hegyekből állt, nem vásároltam neki semmi ennivalót, amit szokott kérni, mert valahogy félreértettem az üzenetét, hogy kedden tud csak jönni nekem segíteni. Ez utóbbit megteheti azzal, hogy a szobáját rendbe teszi (pozitívum).

A dolgaimmal haladtam. A ruhásszekrényembe már polcot telepakoltam.
(pozitívum) Újfent megállapítottam látva a még teli zacskókat, és beléjük kukkantva a tartalmukat, hogy túl sok cuccunk van, tehát ebből bizony szelektálás lesz. Emellett meg fogok tenni mindent a mai és holnap estén, hogy a helyére kerüljenek a dolgaink, és végre fel tudjak porszívózni és -mosni a Karácsony tiszteletére. És még talán a kis (mű)fenyőfánknak is megtalálom majd a helyét, és feldíszíthetem.

Tegnap sikerült az új lakcímkártyámat megcsináltatni (pozitívum). Mára kértem is időpontot a bankban, hogy náluk is meg tudjam változtatni a lakcímemet, és ne a régi lakóhelyemre küldözgessék a leveleiket.

Szóval haladok a feladataim kipipálásával. (pozitívum)

Há-há-há-hááá!

Múlt este a kérdéses gardróbszekrényt pakolhatóvá alkottuk. Már fél 10 felé járt, mikor mondtam a nagyobbik fiamnak, hogy menjen vissza a koliba, én majd valamikor a héten összerakom a még hátralevő két fiókot két pakolás között.

Fáradt voltam már én is, ágyba vágytam. Még bekapcsoltam egy 20 percre az éppen nézett sorozatomat, majd elaludtam. Hogy miért, nem tudom, de egy óra körül megébredtem, és egy bő órán keresztül csak azt vártam, hogy újra elaludjak, ami meg is történt. 4 órakor ugyanúgy ébresztett a mobilom, ahogy egyébként munkanapokon szokott. Mentem futni. Persze még elő kellett a futóruhát, -cipőt bányászni a nagy turista hátizsákomból, amit külön erre dedikáltam – egyéb ruhadarabok mellett, mint ahogyan ma reggel kiderült – még a költözés előtt.

Indulás előtt még kinéztem egy lehetséges útvonalat, ami jó lehet a futáshoz (jó is volt), illetve beterveztem a két fura nevű utcát is: Sima és Göröngyös. Az “egy sima, egy fordított” mintájára, ami ugye megihletett, csináltam két “egy Sima, egy Göröngyös” kört. S mivel sikerült a bal bluetooth fülhallgatóm helyett egy újat rendelni tegnap, és ma hajnalra ki is szállították a közeli alzaboxba, a futásom végén arra jártam. Így már haza a kicsiny csomaggal a kezemben értem,

A futás a vártnál jobban esett. Talán kellett az is, hogy tegnap már az esti szekrény összerakáson kívül más fizikai melóm nem volt, ergo dolgoztam az irodában.

Ma estére az a tervem, hogy kitakarítom mind a két szekrényt, és elkezdem bepakolgatni a ruháimat, egyéb dolgaimat, hol ide, hol oda. Még azon el kell gondolkoznom, hogy a két porszívó közül melyiket tartsam meg: a régit, ami már ezer éves, de imádom, és még mindig jól működik, vagy az újat, amit nem szeretek, és szerintem gyengébben szív. Lehet, az újat bedobozolom, leteszem a tárolóba, és majd alkalomadtán vagy elajándékozom, vagy jó lesz, ha a régi elromlik.

Mivel már kezdem azt látni, hogy hamarosan ebből lesz egy normális, épkézláb lakás, nyugodtabb vagyok, és jobban viselem, hogy nincs rend körülöttem. Viszont az még bosszant, hogy nem tudok egyszerre megszabadulni a felesleges dobozoktól. És ugye nemcsak a költözésből erednek, hanem a szekrény rendelésekből is a jó két méter hosszúak. Rulez! Igyekszek, minden nap megszabadulni három-négy darabtól ilyen vagy olyan megoldással, de gyanítom, ez lesz az egyik fő programom pár hétig.

És a 2 négyzetméteres erkélyem most ideiglenesen doboztároló….

Tegnap este fél kilenckor feltámadt bennem a remény, hogy péntekig nagyjából rendbe tudom szedni a lakást.

A remény feltámadását – természetesen – a nagyobbik gyermekemnek köszönhetem, aki beállított fél hat táján, hogy segítségemre legyen legalább az egyik készülő és negyedben hagyott szekrény összeállításában. Mert persze, hogy megrekedtem az ikeás szekrénynél is. Bármennyire is könnyű lapokból áll, még sem tudtam volna talpára fordítani fekvő helyzetéből úgy, hogy közben a helyére is kerüljön áttolva a szobaajtón az összekötő folyosóra. A gyerekkel minden nehezebb részt megoldottunk együtt. Egyébként csodálattal adózok az ikea szokásostól eltérő és mégis praktikus szerelési megoldásainak. Most először van ebből a boltból bútorom.

A tegnapi nap termése még, hogy a konyhám rendben van. A pezsgős és egyéb poharak, csészécskék is előkerültek. Bár van egy sejtésem, hogy még nincs meg az összes konyhai holmim, valahol még el vannak dobozolódva.

Szóval, alakul a lakás. Ma este várhatóan a gardrób szekrényemre is rákerül a teteje, és így továbbhaladhatok az összeszerelésével.

Ma pedig eljött a nem várt nap. Újra megyek dolgozni. Egyelőre annyi pozitívumot látok a dologban, hogy csak 13 km az autóút odáig a 40 helyett. Jut eszembe, hogy tankolnom is kell majd…

Ami az ajándékot és adventet illeti: a nlc adventi játékán nyertem egy szemspirált és alapozót. Én. A válasz e-mailben megejtettem azt a kérésemet, hogy esetleg cserélhetném-e a nyereményt egy adventi bögrére. Azt írták, megpróbálják a cserét.

Mit szeretnék karácsonyra?

Először is azt, hogy végre minden a helyére kerüljön ebben a lakásban.

Másodszor: A dolgaim simán menjenek minden akadály és kerülő nélkül.

Harmadszor szeretnék egy kiadós testmasszázst. Abból is legalább heti kettőt egy pár hétig. De ha ez túl nagy kérés, egyet – minimum.

… és azt hiszem, ennyi. Ugye megoldhatóak?

A megálmodott egynapos láblógatós pihenésem már csütörtök-péntek kútba esett. Elsősorban akkor történt meg, mikor kiderült, a várt és rendelt szekrényeim szombat és vasárnap érkeznek meg.

A nagy gardrób szekrényemet még délelőtt kiszállította a fuvarozó, és az egyetlen személy az autóban, a sofőr, fel is cipelte mind a 6 dobozt. Hát, megemeltem a kalapomat előtte. De hát ez a munkája. Gondolom, meg is erősödött hozzá.

A szekrény összeszereléséhez hozzá is láttam. Ahogy később kiderült, erősen leképezi azt, ahogyan a dolgaim mostanában alakulnak.

Szépen haladtam az összeállítással. Már megvoltak a talapzatra állított falak az összekötő, tartó polcokkal. Mindezt megoldottam egyedül. Aztán azt rajzolta a leírás, emeljem a szekrény tetejét az oldalfalakra. Kiballagtam az előtérbe, ahol a szerkény részeinek dobozai voltak, és megnéztem a 2/6-ost, ami a tetejét tartalmazza. És azt is csekkoltam, hány darab van benne. Az már eléggé beszédes volt, hogy ezt az egyet. Megnéztem, hány kiló van ráírva nettó súlyként. 29 kg. Itt már tudtam, hogy tegnap addig tartott a szekrényszerelésem.

A nap többi részét azzal töltöttem, hogy a konyhát próbálja rendbe szedni, doboztalanítani, de annyira motiválatlan voltam amiatt, hogy úgy érzem, túl sok cuccot kellene elpakolni, és a beférőket se tudom, hova, hogy inkább csak pakolgattam és toporogtam. És kerestem a kristály pezsgős poharaimat. Fogalmam sincs, melyik dobozban lehetnek. Mert a konyhába tettek közül egyikben sem vannak. Egyelőre hagytam nekik helyet az egyik polcon, ha felbukkannának egy kósza dobozból.

De legalább a fürdőszobában elpakoltam mindent. Igaz, itt is hiányolok még egy kis szekrényt, de majd….

Ami a testi állapotomat illeti. A kezeim megsínylették a festést, dobozolást, cipekedést. Konstansan égnek a tenyereim, és azt érzem, ki vannak száradva. Volt olyan, hogy az intenzíven ápoló kézkrémmel bekentem, és 5-10 perc után már megint nyúltam a krém felé, mert szükségét éreztem. Emiatt a szárazság érzés miatt olykor kerülöm a kézmosást is.

Futni nem megyek. Egyelőre gondolatom sincs rá. Ha le is mennék, biztos végig az járna a fejemben, mi mindent kellene csinálnom, és inkább ideges lennék, mint ellazult. Meg hát fizikailag sem bírnám a plusz terhelést. Tegnap délután is két konyhai pakolgatás mellett bekuporodtam a kanapémra a rám zuhanó fáradtság miatt. Már sokszor azt sem tudom, miért vagyok éppen fizikailag leamortizálódva.

Perpillanat a jövő hétvégi karácsonyra is úgy gondolok, hogy kell a búbánatnak a családi hercehurca, miközben nekem itt dolgom lenne. Csak abban bízom, hogy jövő héten munka után esténként tudok haladni.

És ha valaki a munkahelyen megkérdezi, kipihentem-e magamat, csak bájosan rámosolygok, és azt mondom, nem, a pihenésre még két hét szabadság kellene.

Néha valami olyan simán megy, más dolgok meg egy-két bukkanóval, kerülővel oldódnak meg.

Itt van például a hűtőm. Kedvező áron sikerült megrendelten, másnap már az albérletben kerülgettem. Kipróbáltam, működött. A költöztető cég simán átszállította a többi holmim között ezt is.

Beüzemelés előtt a nagyobbik átszerelte a sarokpántokat (vagy miket) a hűtő másik oldalára, hogy bal irányba nyíljon. Na, itt kezdődtek a gondok. Ugye a rések a szigetelésnél. A szervizes csak jövő kedden akart kijönni. Mire a nagyobbikkal (kivel mással?) lebeszéltem, hogy ide jön kedden a szakit beengedni, addigra a szaki tudott tegnapra időt szorítani, hogy megnézze, mi a probléma.

Megnézte, hümmögött egyet, majd szedte lefele a felső, majd az alsó ajtóról a szigetelést. Én kikerekedett szemekkel rémülten kérdeztem, hogy ez most mi. Ő hót nyugalommal magyarázta, hogy a szigetelés megszokta, hogy eddig jobbra nyílott az ajtó, ezért ehhez idomult. Megfordítja a keretben, és szerinte megoldódik a rés-probléma. Természetesen neki lett igaza. Én meg rácsodálkoztam arra, hogy a szigetelést így simán ki lehet szedni az ajtóból. No, én nem fogom, ha nem muszáj…

Szóval, a hűtő működik, aránylag csendes, és végre belepakolhattam a kajáimat.

Ezen történet után autóba ültünk a nagyobbikkal, és az Árkád felé vettük az irányt. 5-10 perc sem telt el, mikor a főúton elzúgott mellettünk egy nagy billentő teherautó a hatalmas kerekeivel, és egy nagyobb kavicsot vert fel az autóm szélvédőjére pont a gyerek elé (anyós ülés). Mivel tudtam, hogy ezek az üvegek nem törnek csak úgy be, inkább csak behálósodik, nem féltem attól, hogy a gyerekemnek baja lehetett volna. Viszont rögtön az jutott eszembe, hogy na, még egy megoldandó feladat. A többi közé, ami még van. Amíg én azon vagyok, hogy a lista feladatait pipáljam kifelé, és rövidítsem sort, az sors azon van, hogy újabbakat tegyen fel erre a listára. Ki nyer vajon?

Mondjuk, ma reggel azon is elgondolkoztam, vajon mi baja lehet velem az autómnak. Először a jobb hátsó lámpa izzója adta meg magát, aztán a rosszul beforgatott izzó miatt a féklámpával mentem szerelőhöz. Aztán a jobb első lámpa izzóját cseréltettem. Közben levált a mobiltartó az üvegről, és nem akar visszaragadni. Míg ezek piciny apróságok, de megoldandók, addig jött a macerásabb és drágább feladat: szélvédő. Muszáj vele valamit csinálni, mert ez az ütődés sajnos picike mélyedéssel is járt. Hát, szurkolok, hogy egy darabig ne essen az eső és jegesedjen az üvegre. Talán januárig kibírja.

Ami jó (legalábbis eddig még jónak tűnik), ma megérkezik a gardrób szekrényem. Erősen bízom abban, hogy egymagam össze tudom szerelni. No, nem a műszaki érzékemet vonom kétségbe, inkább az erőnlétemen múlhat a dolog.

Ja, és már kezdem elhinni azt az összeget, amit a költöztető cég kifizettetett velem kedden. A jysk és az ikea kiszállítási árait megtudva és szintén fizetve, az az összeg kezd reálissá válni.

A mai programom a terveim szerint a szekrényemre várás mellett a konyha és a fürdőszoba doboztalanítása.

És már várom azt a pillanatot, mikor végre felporszívózhatok és felmoshatok az egész lakásban. Ezzel eddig nem fárasztottam magamat, mert minek. Úgy is kezdhetném elölről.