A hajam rövidebb. Mivel túl sok időm nincs ezzel foglalkozni, csak néha eszmélek fel arra, hogy … rövidebb.

Tegnap délelőtt bekötötte nekem egy kedves, jópofa ürge a netet. Mikor először elmondta a router helyének az opcióit a lakás jelenlegi adottságainak (hol van konnektor, hol nincs) megfelelően, én kétségbe estem. Ő pedig rutinosan rábeszélt arra, ami van. Akár tévét is nézhetnék, vagy a tévémen a netflixet, youtube-ot, ha megtalálnám a zsákok között azt, amiben a hosszabbító készlet leledzik. Majd.

Közben a tisztítógépet is elhozta a szolgáltató. Úgyhogy miután vettem hozzá mosószert, illetve másik boltokban élelmiszert, és megebédeltem, neki is ugrottam a padlószőnyegnek, valamint a három kicsi szőnyegemnek a takarításához. Igyekeztem módszeres és alapos lenni. Valószínűleg még egy kört nyugodtan mehettem volna a padlószőnyegen, de már sötétedett (nincs lámpa a szobában), és a kedvem is elfogyott. Lényeg, hogy tisztább, lényeg, hogy be lehet majd pakolni: bútort, dobozt, zsákot.

Igyekeztem az én szobámban is csökkenteni a dobozok mennyiségét, de megakadtam. Elfogyott a pakolási lehetőség. Oké, hogy hiányzik egy gardrób szekrény, meg egy pakolós, de nem tudom elképzelni, hogyan nem férek el egy két szobás lakás holmi mennyiségével egy három szobás lakásban. Mindenesetre már nézegetem a könyves szekrényeket az ikeában, jyskben.

Nem tudom, mikor lesz hűtőm. Tegnap felhívott a szervizes, hogy jövő kedden tud jönni. Mondtam, hogy csak este fél hat után leszek otthon, mert már dolgozok egész évben, és nincs, aki itthon strázsáljon. Hát, nagyon nem jutottunk konklúzióra, mert ezen nincs mit vitatkozni. Egyszerűen már nincs pofám a munkahelyen, bármennyire sem szeretem, azt mondani, hogy később jövök, vagy korábban megyek, mert …. Ráadásul az így szabaddá vált óráimat valamikor benn maradással pótolnom kell. Ki az ördög akar karácsony táján 10-11 órákat benn lenni egy olyan helyen, ahonnan inkább csak menekülne?

Na, mindegy. Van erkélyem, odakinn meg hideg.

A pakolós bútort megrendeltem az aldi közepén, miután a nagyobbik jelezte, nem tud az ikeásnál olcsóbb fuvart szerezni. Muszáj ilyen nagy szekrényeknél mással dolgoztatni, mert az autóm alkalmatlan a hosszú dobozok szállítására, én pedig erős sem vagyok, hogy 20-30 kg-os dobozokat emelgessek, vigyek fel a negyedikre.

A gardróbom is megérkezett a szomszédos jyskbe, ami nagyjából 500-600 méterre van, de ki kell hozatnom, mert ugye … És az, hogy kicipeli fel a dobozokat, megint kérdés.

De legalább már lesznek szekrényeim, amik elnyelik a számtalan zsák és doboz tartalmát.

Egyelőre a konyhaszekrények feltöltése is áll. Tegnap kipakoltam a tányérok egy részét, de aztán feladtam. Úgy érzem, kevés a hely, illetve nem tudom, mit hova tegyek. Ezért inkább nem csinálok semmit ott. Praktikus megoldás.

Hátra vannak még a közművek rám íratásai is. Abban pedig ott torpantam meg, hogy friss tulajdonlapot kérnek, amire már fel vagyok vezetve mint tulaj. És egyelőre még csak a kérelem látszik. Szóval, nem tudom, hogyan tudom így tartani a 15 napot…. Szerencsére a főtáv nem ennyire vaskalapos. Oda más is megteszi.

Szóval, már rövidebb a hajam.

Mit is írhatnék a tegnapi napról?!

A reggelem és a délelőttöm rohanással telt. Siettem az albérletbe, hogy egy kicsit kitakarítsak, és az a még ott marad holmikat bepakoljam az autóba, mire a tulaj odaér. Hát, persze, hogy nem sikerült. Késtem a forgalom miatt, alaposabban porszívóztam, és csak addig jutottam, hogy letöröljem a konyhapultot, és meg is érkezett.

Szabadkoztam egy sort, miközben tüsténkedtem a pakolással. Magam is meglepődtem, mi minden apróságot hagytam ott. (Mint kiderült később, az adventi koszorú a konyhában maradt. Kétlem, hogy visszamegyek érte.) A tulaj is segített több körrel levinni az autóba a holmikat (két lámpa, felmosó szett, súlyok, kaja a hűtőből, képek a falra, stb.)

Miután mosolyogva elköszöntünk egymástól, rohantam tovább a szerelőhöz, hogy kicserélje nekem a jobb első izzót az autóban. Még elbeszélgettünk egy kicsit, pedig nekem még volt egy utam az obiba a két, rendelt fali lámpáért, mielőtt hazasiettem volna, hogy otthon várjam a másik szerelőt (végül ketten jöttek), aki a mosógépemet köti be.

Nagy nehezen elértem a hűtő márkaszervizének az ügyfél-szolgálatát, aki munkalapot rögzített, és majd valamikor megkeresnek időpontot egyeztetni. Még szerencse, hogy hideg van odakinn, és van erkélyem. De egyelőre nem csinálok nagy bevásárlást.

Tegnap délután csak arra volt lelki erőm, hogy öt körrel felcipeljem a kocsiból a maradék holmimat a súlyokon kívül, illetve a könyveim nagy részét kipakoltam a könyves szekrény polcaira. Jutott könyv a tv-szekrény két polcára is. És rájöttem, hogy vennem kell egy másik könyves szekrényt is….

Ma már kipakolás terén jobban meg kell erőltetni magamat. Haladni kell, fogynia kell a teli dobozoknak, ürülni a zsákoknak.

De előtte még reggel elmegyek a fodrászhoz. Aztán várom a szakit, aki internetet csinál nekünk, meg hozzák a takarítógépet. Vennem kell bele mosószert még, aztán takaríthatom a kisebbik szobájában a padlószőnyeget, meg a három kis szőnyegemet.

És persze ma is korán keltem. De legalább hosszabb a nap. Talán holnap sikerül tovább aludnom. Vagy nem.

Szóval, a tegnapi nap nekem úgy kezdődött, hogy már éjféltől ébren voltam, ahogy az előző írásomban is említettem.

Ez nem okozott semmi problémát. A költözés adrenalinja és némi nullás kóla koffeinje az esetleges álmosságot kompenzálták.

A költöztető cég időben megjelent. Ott jött a nap első gyomrosa, hogy megmondta a főnök, mennyi az annyi. Csupán csak a háromszorosába került a hurcolkodás, mint én gondoltam. És az kb. annyi volt, mint a vidékről ide való költözés cipekedős fiúk nélkül. Most vagy átvágtak vagy nem tudom….

Látta a csávó rajtam, meg hát mondtam is, hogy ez az összeg kissé meglepett, így utána segített megjavítani az egyik szekrényt, serényen befóliáztak mindent is (bár lehet, hogy egyébként is így szolgáltattak volna). Tény, hogy már délben egyedül ácsorogtam a dobozok és zsákok között az új otthonunkban.

A következő gyomros ott érkezett, hogy lelkesen be akartam kötni a mosógépemet, aztán jól rájöttem, szakember kell ehhez is. Ma délre le is beszéltem. 16 ezerért le fog folyni a víz a lefolyócsőbe.

A harmadik gyomros ma reggel ért, mikor felfedeztem, hogy az új hűtő ajtajai nem zárnak jól. Tegnap délután még átcserélte a nyitás oldalát a nagyobbik nekem a kérésemre, és vagy ezért, vagy eredetileg is hézagok maradnak a záródáskor. Egész éjjel ment a hűtő, és azt hittem, ez így természetes nála. Hát, megvan az oka a folyamatos hűtésnek…. Hívhatom a szervizt…

Sűrű napom lesz ma is, meg holnap is, meg …

És még venni kellene egy szekrényt az Ikeában, hogy tudjam elpakolni a cuccokat. És megérkezhetne a szekrényem a jyskből, hogy tudjam elpakolni a cuccaimat.

Ezt a két (mondhatni három) költözést pár év alatt csak kiheverem.

Tegnap este 7-kor feladtam. Amit lehetett, bedobozoltam, zsákoltam.

Éjjel ennek örömére 2 és fél órát aludtam, kb ugyanennyit kísérleteztem azzal, hogy visszaaludjak. Nem ment. Így hajnal 5-kor már rendezkedtem, igyekeztem a maradék teendőimet megcsinálni.

Az autómmal a ház elé álltam, berámoltam még egy-két dolgot, amiről úgy gondolom, jobb, ha én viszem őket.

Közben pedig felfedeztem, hogy a változatosság kedvéért a jobb első izzó égett ki. Csak a helyzetjelző világít. Hogy örülök! Boldogság.

A költöztetőket várom. Gyomrom görcsben. Jó lett volna, ha valamelyik gyereem itt can.

Két aprócska kérdés váltja egymást a gondolataimban ma reggel:

• Hogy a túróba tudtam tavasszal összepakolni egy két szobás lakást a költözéshez?
• Hova a túróba lesz eltéve az új lakásban ez a sok cucc?

Megoldás: gondolkodás helyett el kéne kezdeni a dobozolást, zsákolást….

Ma már nem festettem. A nagyobbik elszöszmötölt a szobájában levéve ezt a terhet rólam.

Nekem maradt a takarítás. A körülményesen feljuttatott fürdőszobaszekrény összerakására is volt segítségem.

A festést befejezvén – úgy 4 óra tájban – a nagyobbik megette a rendelt ebédje maradékát, én még összepakoltam, mit viszek vissza az albérletbe, illetve le a szemétbe, majd átöltöztünk, és indultunk az autóval vasútállomásra, ahol kiszált a gyerek, én meg autóztam tovább.

Az utam vége felé megálltam egy aldinál holnapra kaját venni.

Benn a bolt közepén rám tört a fáradsággal kevert csüggedség érzése, s legszívesebben bekuporodtam volna egy sarokba, ahol szép, csendesen sírdogáltam volna.

Pedig nincs okom a sírára. A lakást olyan állapotba hoztam hat nap alatt segítséggel és anélkül, hogy lehet bele költözni. (Bár még pakolható szekrények nincsenek…)

Még kemény 4-5 nap vár rám. Aztán, ha a dobozok tetején is, jövő hétvégén szeretnék legalább egy napot pihenni. Meg sem fogok mozdulni. Legfeljebb az evés és az ivás miatt. Na jó, wc-re is kimegyek.

Ez egy könnyebb nap volt. Már fél kettőre végeztem, pedig fél 10 is volt, mire elkezdtem a festést. Nem szórakozok két réteggel. Szerencsére egy is elég mindenhova.

Rendeltem kaját, és már fél négykor pihenhettem.

Gondoltam arra, hogy elkezdem a konyhaszekrények takarítását, de annyira szét vannak a kezeim, hogy ma szinte gyűlölték, ha egy szivacsot, vagy törlőt ki kellett csavarnom.

Este azért leballagtam a közelben levő Tescoba vödörért, mert rájöttem, hogy ilyen takarításhoz igen fontos dolgok nincsenek itt, és lusta vagyok kétszer huszonegy néhány kilométert levezetni a városon keresztül mindezért.

Szóval, a vödör mellé becsusszant a kosárba egy uniqum is. A lazulás kedvéért.

Visszafelé jövet néztem a házakat, a környéket. Barátkoztam. És el-elismételtem magamban: itt lakok most már, ez az otthonom. Ezt fogom látni nap mint nap még jó pár évig.

Fura, mert Káposztásmegyert elég hamar megszoktam. Valahogy pillanatok alatt megszerettem, pedig zsúfoltabban vannak a házak, több a tízemeletes, amik nem mellesleg rondábbak is. Abban bízom, hogy a futások alatt közelebb kerülök ehhez a környékhez is.

Talán még hamarabb otthon érezném magamat, ha a fiaim is itt laknának. De amíg lehet, maradjanak a koliban.

Kedden költözés, aztán kettőt pillantok, és itt a Karácsony is.

Tudtam, hogy lesz ára annak, hogy egyedül ugrok neki a lakás kifestéséhez. Egy-két falat még tapétázni is terveztem, mert eredetileg is így volt, illetve a golyószórós rész miatt.

Az első nap már 5 órakor végeztem. Az a szoba, a legnagyobb, sima liba volt, ami a fizikai terhelést illeti. Csak még le kellett mennem a közeli festékboltba egy adag festékért, mert a korábban vett mennyiség nem volt elég. De így legalább jutott a konyhára is. Mert oda meg az nem volt elég, amit a konyha-étkező egybenyitott helyiségére szántam, terveztem. (A tapéta részek beiktatása nem zavarja meg a festésbeli színkülönbségeket.)

Szóval, csütörtök este még kellemesen fáradtan feküdtem le aludni, bár be kellett vennem már akkor is egy adag fájdalomcsillapítót, hogy a vállam, tenyerem sajgása ne zavarja az alvásomat. Viszonylag frissen és üdén ébredtem.

A tegnapi, azaz a pénteki nap nagy etap volt. A konyha-étkező és az összekötő tér mennyezetét festettem le, majd jöhettek az oldal falak. Itt kezdtem lassan haladni és fáradni. Kerülgetni a csöveket, a lámpákat, és szépen befesteni a vezetéktakarásokat – ecsettel. Ha már hengerezni tudtam (valamiért a kis méretű hengert nem csípem), az már ajándék volt.

Igyekeztem a bal kezemet is használni, de persze a finomabb, óvatosabb mozgásokra kevésbé képes. Ide meg főleg ilyenek kellettek.

Szóval, délután 5 órát céloztam be, hogy a festést befejezem. Közben tartottam egy nagyjából félórás ebédszünetet a tegnapelőtt rendelt marhapörkölt eltüntetésére. Milyen jó, hogy van erkélyem, és még hideg is van odakinn!

A 17 órát sikerült tartanom. Mire a tapétázás előkészületeit megtettem, már 18 óra volt. Nem volt nehéz a munka. Csak két kisebb falrész volt macerás, de a fáradság ellenére sem baltáztam el a kényesebb, formára vágós részeket.

Még egy telefonhívást is elintéztem (egy befektetési ügynök hívott), miközben tapétaragasztóval mázoltam a falat.

Szóval este háromnegyed 9 is volt, mire az utolsó csíkot feltettem a wc és a fürdőszobaajtó közötti részre (ott is volt tapéta eredetileg).

Ugyan nem lett tökéletes, de magát a tapéta mintát imádom. Már várom, hogy nappali fényben is lássam az összhatást: hogyan illenek a tapéta és a kétféle falfesték (mandulakrém és árvalányhaj) színei egymáshoz. Az utóbbi biztosan passzol a tapétához.

Lezuhanyoztam, lehanyatlottam a “kanapémra”, majd felpolcolt lábakkal az égben még pár mondatot váltottam a messengeren a nagyobbikkal, illetve a volt kolléganőmmel.

Iszonyatosan fáradt voltam fizikailag. Úgy éreztem magamat, mintha ultrát futottam volna, de nem a lábaim voltak kicsinálva ezúttal, hanem a jobb karom és mindkét kezem. A lábaim csak az állás és a létrán való támaszkodás miatt voltak fáradtak.

Ennek megfelelően alakult az éjszakám. A jobb vállam miatt csak hason tudtam aludni, és azt is elsősorban balra fordított fejjel, jobb kar test melletti kinyújtásával. Még lefekvéskor vettem be egy adag fájdalomcsillapítót (mint halottnak a csók!), majd még éjfél tájt is. Hajnalban éreztem azt, hogy na végre, hatott a gyógyszer és a pihenés. De csak bizonyos mértékig. Mert ha úgy fordultam, ahogy a vállamnak nem tetszett, jött az égő, hasogató fájdalom.

Azért az pozitív, hogy függőleges létben nem érzem a problémát. Bár vissza már nem tudtam tenni az előszobafalat a falra, amit tegnap reggel leszedtem….

Ma várhatóan kisebb etapom lesz, köszönhető annak, hogy a nagyobbik vasárnap délelőtt jön, és kifesti a saját szobáját. Így mára csak a kisebbik szobája marad. Ott is van egy szép, kerülgetni való cső…. Ja, meg még kijavítom fehérrel a tegnap színessel összekent részeket.

Vasárnapra nekem a takarítás marad. Hétfőre pedig a pakolás befejezése az albérletben. Kedden költözünk. És persze, ezzel még nem fejeződött be a meló. Még hátra van egy szekrény beszerzése, kettő összerakása, kipakolás, szőnyegtisztítás egy szobában, meg ilyenek. Talán jövő hétvégén egy nap pihenhetek, mielőtt visszamegyek a “bányába” dolgozni.

A JBL Go 2-m előtt meg le a kalappal. Bírta a szuszt minimum 8-9 órán keresztül. És nem ő adta fel, én kapcsoltam ki.

Meglepetésemre a laminált padló lerakása sem tartott estig, így kettőkor már egyedül voltam.

Fél három környékén pedig kaptam magamat, és indultam a közeli mömaxba. Sajnáltam a szabad délutánomat olvasásra és henyélésre szánni. A boltban újra megnéztem a fürdőszoba szekrényeket, majd kerestem egy eladót, és megvettem azt, amit már a neten kinéztem magamnak, de nem volt kiállítva.

Ott kezdett érdekessé válni a dolog, amikor a kiadó résznél a hölgy kitolva a kocsihoz a hosszú dobozt mondta, ide erős ember kell, aki be tudja tenni az autóba. Szólt egyik férfi kollégájának, aki szépen beemelte a kocsimba a dobozt, ami el is foglalta teljes hosszában a belső tér felét. Mondtam neki, hogy ezt egyedül kell felvinnem a negyedikre. A lámpa fényben és a maszk alatt éppen csak ki tudtam venni a kétkedést az arcán….

Visszapillantó tükör és világítás nélkül tettem meg a kicsivel több, mint egy kilométert a házhoz vezető utcáig. Ott realizáltam, hogy nincs megvilágítva az autó, így a lámpát az utolsó pár száz méterre felkapcsoltam.

Persze, csak a szomszédos lépcsőház előtt volt parkoló hely. Tudtam, hogy nem könnyű a doboz, ellenben hosszú. De ez utóbbi abszolút nem volt gond. Ha valaki látta azt, ahogyan a dobozt eljuttattam a lépcsőházunkig, illetve ahogyan felvonszoltam az ajtóig vezető pár lépcsőn, szerintem jól mulatott magában. Remélem, videóra nem rögzítette… De a java csak ez után jött. Tettem egy kísérletet, hogy a lépcsőházban az első lépcsősoron felhúzzam a dobozt, de nem véletlenül ragasztják le egy csúszásgátló műanyaggal a széleket. No, azon a doboz sem akart felcsúszni, csak le. (???) Nagy nehezen felimádkoztam az első fordulóig, ott kibontottam, majd pár elemet egyenként vagy összefogva felcipeltem a negyedikre. A maradékot dobozostul felvittem a lakásba. Ekkor mertem megnézni, hány kiló a magasszekrény összsúlya. 30 kg. Nos, erre még nem vagyok hitelesítve.

Ekkor már azt éreztem, hogy jogos és megérdemelt az este további részére a pihenés. Olvastam eddig, és aztán folytattam a tegnap elkezdett ausztrál sorozat nézését.

Abban azonban reménykedem, hogy a délutáni cipekedős akcióm nem amortizálta le a karizmaimat annyira, hogy a holnapi festés akadályoztatva legyen.

Ja, a padló klassz lett.

Eleinte úgy terveztem, hogy az új lakásomba cuccolok a legszükségesebbekkel, és matracon itt alszok. Aztán a múlt héten már úgy gondoltam, elég lesz csak a festés idejére idejönnöm.

Hétfőn délben jött az újabb fordulat. Vissza a kezdeti ötlethez! Összerámoltam, amire szükségem lehet és lesz, bepakoltam a kisautómba, majd átjöttem még világosban az új otthonunkba.

Még hétfő este vettem a közeli jyskben egy bárszéket a konyha átadópultjához (meg hogy legyen min ülnöm), egy nagy karácsonyi manót és egy olcsóbb égősort, hogy némi karácsonyi hangulatot csempésszek az üres lakásba.

Nem mondom, hogy az első éjszakám itt oly pihentető volt. Izgatott voltam mélyen legbelül az álmosság ellenére. Meg kellett szoknom a matracon alvást (bár szeretem a kemény fekhelyet, és ez most nem is olyan durva), a kinti zajokat, amik a füldugón keresztül beszűrődnek, illetve járt a fejemben a to-do listám összes pontja. Szerencsére a második éjszakám lényegesen pihentetőbb és hosszabb volt…

Tegnap a szakik két óra alatt kicserélték a szobámban az erkélyre vezető nyílászárót, én pedig autóba ültem, és bevásároltam az obiban: tapéta, festék, gletteléshez szükséges cuccok. Este be is gletteltem (eddigi életem elsője!) az összes olyan fúrt lyukat, amire nem lesz szükségünk. Néhol a fal (pl.konyha-étkező közötti rész) olyan, mintha golyószóróval lőtték volna szét….

Nem mondom, hogy tökéletesre sikerült, de perpill ennek is örülök. Majd még lecsiszolom a glettelt részeket festés, illetve tapétázás előtt. Tiszta lesz a fal, és kész!

Ma még van intézni valóm, felírtam őket. Remélem, itt hagyhatom a parkettás szakit egyedül dolgozni, addig csinálhatom a dolgomat.

Holnaptól jön a festés, ami már az én reszortom. A nagyobbik jön tán az egyik nap a szobáját mázolni. Addig én pedig kitisztítom a kisebbik szobának szőnyegét.

Jövő hét kedden pedig költözés. Utána albérlet átadás (visszaadás).

Lesznek még teendők a lakásban. De majd az a jövő év zenéje lesz. Addig pedig keresek a feladatokhoz szakembereket….

Én, a nagyon ügyes, tegnap reggel a kulcsátvétel előtt, az Obiban megrendeltem két fali lámpát, hogy bizony, azok kellenek majd, hiszen nem lesz a lakásban semmi világost csináló. Sőt, majd’ az összes lámpánkat az előző lakásból is bepakoltam a kocsiba, hogy azokat a kisebbik gyerekkel beüzemeljük itt-ott a lakásban, ha mindent elrendeztünk a birtokbavétellel.

Erre a volt tulajok szinte minden lámpát ott hagytak nekünk…. Ami jó, mert nem kellett kétbalkezes villanyszerelőt játszanunk tegnap, így még kaptam haladékot erre.

A lakás még mindig tetszik. S bár csendes örömmel örülök, hogy idáig eljutottam, egyelőre a teendők és intézendők sora jár a fejemben, az foglal le. Közüzemek átíratása, festés, tapétázás, bútorvétel, s ami kell még.

Hogy még ez se legyen elég, mégiscsak el kell vinnem az autót szervizbe, mert a féklámpa folyamatosan ég, mióta ki lett cserélve a hátsó lámpa (ha nincs áram alatt, akkor persze nem működik). Ja, mint korábban is írtam, nem unatkozom.

Szóval, kezdődik és folytatódik a móka. Jövő hét végéig mindenképpen. Aztán remélem, lesz egy kis szünet legalább január elejéig.